Jég, vitorlás, egyebek

Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Családi nyaralások, ünnepek, versenyek, vitorlázások meg persze a munka szorítják Excel táblázatba a szezont, mégis hosszú idő óta ez az első olyan évem amit teljes tanácstalanság övez. Tudom, a kérdésekre a választ nekem kell megtalálnom, a körülményeket amik akadályként tornyosulnak előttem nekem kell megváltoztatnom, és a megváltoztathatatlant nekem kell elfogadnom. Az is lehet, hogy ennek az évnek ez lesz a küldetése, ez az én házi feladatom erre az esztendőre, amivel ha időben végzek akkor mehetek játszani és csak rajtam múlik mennyit baszakszom vele. 

Erősen indított a tél januárban bár az igazat megvallva szilveszter éjjelén, kiadós havazással kezdődött a program majd faggyal, még több hóval, erősebb faggyal és sokkal több hóval folytatódott egészen a Velencei-tó majd a Balaton befagyásáig. Pár alkalom után sokat veszít szépségéből a késő esti és a kora reggeli hólapátolás egyaránt, ennek ellenére elmondhatatlan hálát érzek a gyerekkoromat visszahozó tél miatt és pár káoszos napot leszámítva bebizonyosodott (sose hittem volna hogy ez a mondat valaha elhangzik tőlem) amit az idősebbek már tudnak: télen is van élet. 

A Velencei-tavat január közepétől vehettük használatba és a tisztást ekkor még óvatosságból elkerültük de a part viszonylagos közelében nem volt akadálya a jégvitorlázásnak. 

Érdekes látvány a faltól-falig befagyott tó de a kerigetőrendszernek
köszönhetően a hajók vízen maradhattak

Mondanom se kell hogy pakolással/szereléssel indítottuk a napot és a jégszán nem számít nehéznek ugyan de egészben, a korcsolya sérülése nélkül levinni a "tóra" nem volt stresszmentes. Az amúgy sem gyenge 18 csomós északi alapszélre 32 csomós befújásokat kaptunk így Mesterünktől már eleve kurtított vitorlával vettük át a cuccot. Igen, van amikor az öt négyzetméter is sok. 

Variációk jégszánra #1: Az egyesületi hetes és nyolcas

Persze nem csak "osztályhajóval" lehet hasítani a jégen, aluvázas, a koporsó fílingnél jóval komfortosabb cuccok is felbukkantak Agárdon sőt egy házi készítésű tollfosztóba is belefutottam. Igyekeztem úgy fényképezni, hogy látszódjon: A kormányzást az árbóc közeli keresztrúddal oldotta meg a tervező, azaz lábbal kormányzol öregem. 

Variációk jégszánra #2: a prototípus sajnos nem reffelhető 
ami most komoly hátrány volt

Variációk jégszánra #3: Mesterünk míves darabja

Útban a tóra többször futottam bele hófúvásokba ami autóból nézve is szép de jégvitorlázás közben egyenesen bámulatos. Keresztben fújja előtted a szél havat centiméterekkel a jég felett meg persze azért az arcodba is jut bőven, miközben az életedért imádkozol ahogy az egész hóbelevanc nyiszogva, remegve, néha megpattanva egy-egy göröngyön visz át a tavon. Harcos szélben a dingivel is hasítunk mint állat de ilyen gyorsan még semmi mással nem jutottam el a tisztásig. Szinte percek alatt bejárható a használható része a tónak és mintha a jégszánnal egyszerűen kinőttük volna a helyet, mindenhova pillanatok alatt odaérünk, minden annyira közelivé vált. Pedig nem a legszebb arcát mutatja a jég, a sok hó és az egyenetlen fagyások miatt most nem születnek rekordok de a napom így is feledhetetlen. 

Reffelt vitorla és a végtelen jégmező  

Csináltam tracket is a Kwindoo-val, innen tudtam meg hogy harmincöt perc fagyoskodást bírtam abban a rohadt hidegben. Ahogy látjátok biztonsági játékot játszottam a partközeli részt választva, nem véletlenül. 

Közel 50km/órás max sebesség,
elég is volt annyi

A biztonságos jégvitorlázáshoz elengedhetetlen a különböző védőfelszerelések, életmentő dolgok viselése  illetve magunknál tartása ami egy elég hosszú lista és igen, senki nem akar meghalni jégszánozás közben de érdemes meghúzni a határt, mi az a pont ameddig élvezni szeretnénk a sportot és honnantól csap át túlélőtáborba a sok aprószar miatt. Bárhogy is döntünk alapfeltétel a kitűnő látási viszonyok -természetesen nappal- és a jégszánozás örökérvényű ökölszabálya, mindig párban közlekedjünk. 

Ahogy korábban írtam az erős szél miatti hófúvásról, az bizony nem segítette elő a látási viszonyokat és a tisztásnál egyik barátunk belefutott egy marha nagy lékbe. Mivel nagyon mélyen ülsz/fekszel a jégszánban így nem látsz rá eléggé az előtted lévő szakaszra, sokszor az utolsó pillanatban veszed észre ha valamit ki kell kerülni és ha vezettél jégvitorlást tudod, annál a sebességnél ez nem mindig kivitelezhető. 

Fotó: Nagy Zoli

Zsolti barátunk megúszta egy átázott ruhával
 de a mentés átcsúszott a délutánba

Azontúl hogy mekkora szívás az igazi gond ilyenkor, hogy a korcsolya sokszor beleakad a jégbe és hiába a sok segítő kéz, szinte képtelenség kiszabadítani a jégszánt. 

                                                                       Fotó: Nagy Zoli

Ahogy látjátok elengedhetetlen a csónak használata (amiből most kettő is van)
plusz pár marha hosszú kötél, például a jobb oldali sporinál

Annak rendje és módja szerint még ez az emlékezetes tél is itthagyott minket megadva magát a mínuszok közt átkúszó tavasznak. Március elején komoly mozgolódásokat jelentettek az Agárdi tudósítók és 14-én szinte tele tó fogadta a látogatókat. Optimistes kis csibészek edzettek, Finnes és pár más jollés hasította a vizet néhány nagyhajó kíséretében, plusz egy rakás szörfös a tisztáson illetve szokásos helyükön, a Sukorói szabadstrand előtt. 

Edzésben az Optimistes csapat. A kép akár novemberi
is lehetne de szerencsére nem az

Cimboráim már menetkészen fogadtak a kikötőben de rám még várt pár feladat, előhalászni az egyesületi kék Vanguardot meg összerakni ami ugyan nem egy űrtechnika de egy órát azért elvett a vitorlázásból. 

Frissen a tárolóból, ebből kéne összehozni valamit

A bekötéseket majd frissítenem kell de már képtelen voltam több időt elbaszni csónakázás helyett, így ez legközelebbre marad. Bármilyen fasza is a jégvitorlázás azért a dingihez képest "csak" hiánypótló marad, a vízen ringatózó hajó nyújtotta élményt semmi nem írhatja felül, de tényleg semmi. Ráadásul ezerrel süt a nap és olyan húsz fok van, hogy még a trükkös déli szél se tud belerondítani a dolgokba pedig mindent elkövet. 

Tipik fotó a finnből, remélem még nem unjátok,
Dinnyés felé félúton

A vízszint a tavaly év végihez viszonyítva jó, vitorlázni lehet (bár a hajóállomás előtt ráfutottam egy kisebb vakondtúrásra) de ezzel a 80 centivel indítani a szezont -figyelembe véve a leendő párolgást- nem valami bíztató. Legalább fél méternyi hiányzik a tóból és igen, nyilván lesz eső az idén is de amit a tél nem hozott helyre azt a tavasz meg a nyár már nem fogja. A csónakázást edukáció követte, Marci barátunk felfrissítette megkopott illetve helyenként hiányos ismereteinket az útjogokról meg a bólyavételről amit egyébként mindenkinek ajánlanék. Például egy sima vitorlázás közben ne te legyél a hülye, vagy ha csak pár nagyhajós versenyen indulsz és nem érzel vágyat a több száz oldalas szabálykönyv böngészésére, de szeretnél tisztában lenni az alap dolgokkal akkor keresd bátran Beliczay Mártont. 

Hiteles infók egy hiteles arctól,
közösségi felületeken megtalálod

Ezzel a nappal a szezont hivatalosan is megnyitottuk. A naptárban szinte minden hétvégére esik egy verseny március végétől egészen novemberig és az összesen nyilván képtelenség részt venni de mennyire király hogy van miből választani. A hajó projekt még a tavalyi mederben van, kitöltött szándéknyilatkozattal ami a semmivel egyenlő de ahogy Peti barátom mondta: az embernek legyen egy jó terve. Tehát házi feladatok, kérdések, tervek és remélhetőleg válaszok övezik a huszonhatos évet és idáig eljutva rájöttem, nincs ezzel semmi baj. Egyik se érkezik meg magától de ha keresem, bizton rátalálok. 

Alkonyat. A kikötőben mindig szebb

A gomb már megvan

Agárdon bezártuk a boltot, egy sörözős marhulós novemberi napon elcsomagoltuk a dingiket és az egész hóbelevanc lakat alá került hivatalosan tavaszig, ami persze időjárásfüggő. Melegedéskor ki lehet szabadítani azért egy hajót és ha a januári fagyos idő lehetővé teszi, akkor jégszánok is rendelkezésre állnak. A hangár a képen még üres de ez rövid idő alatt megváltozott, nem véletlen voltunk ott annyian. Egyébként a bal oldali hajó aljára érdemes vetni egy pillantást, minimum ilyen simának, fényesnek kell lennie egy tollfosztónak alulról. 

Ketten csomóznak a létrákon, többiek az erőemelők

Pár órával később ugyanez

Elpakoltunk ugyan de egy vitorlázás pontosabban versenyzés csak belefért még az év végére. A hazai Mikulás-kupák közül a Mályi-tavival szemezgettem már évek óta és ahogy Orfű, úgy ez is összejött idén, köszönet és hála. A Miskolc alatt fekvő bányatavak közül Mályiban és Hejőkeresztúron zajlik aktív vitorlás élet és nem utolsó sorban rengeteg látnivaló akad a környéken, aki idelátogat garantáltan nem fog unatkozni. A verseny tizenhét éves múltra tekint vissza tehát nem csak elgurult egyszer valakinek a gyógyszere hanem azóta komoly tradícióvá nőtte ki magát. A helyi klub komolyan veszi az eseményt, az üstnyi bográcsgulyástól kezdve a felfűtött hangárban gyönyörűen terített hatalmas ünnepi asztalon keresztül a remek zenéig, hajóbérlési lehetőségig minden adott, ha kishajózol egyszer mindenképp érdemes ellátogatnod. 

Hoppá, ezt nem is említettem

A versenyre a hajóbérlés a készlet erejéig ingyenes bár a nekem szánt dingiről felsőbb erők miatt le kellett mondanom. Történt ugyanis, hogy Jedi barátom legénységet keresett a szintén az egyesülettől kapott Corsair hajóba és ha egy Jedi hív öregem, akkor mész. 

Épp egy finn kerül vízre a keskeny lehajtón, jobbra figyel a mi hajónk

A tizenegy órára tervezett rajt csúszott vagy fél órát és a decemberi hideg, a korai sötétedés valamint a gyengécske szél miatt érződött hogy nagy dolgokat nem tartogat ez a nap de amit tartogatott az jó volt. Például mostanáig sosem kínáltak forralt borral finn dingiből egy tó közepén verseny közben, de Mályiban úgy látszik minden megtörténhet. 

A terv az volt, hogy felváltva vezetjük a hajót de Jedi kormányzásával és az én szélkeresésemmel, javaslataimmal olyan összhangban haladtunk hogy azon nem volt szabad változtatni. 

Indulunk a rajthoz, a vitorlát addigra tejesen felhúztuk

A két futamból az elsőben hoztuk az első helyet ahogy ez amúgy két finnestől (akár) elvárható a másodikban pedig másodikak lettünk. Minden sportban megvannak a kis stiklik így a vitorlázásban is előfordul a szürke zóna azaz félhivatalos megmozdulások, manőverek amik egyszer-egyszer beleférnek és mivel senki se szent, ezt el is nézik egymásnak a sporik de hogy a második futamban minket lehagyó hajó végigpumpálta (A kormány, a vitorla és a hajótest speciálisan szinkronban mozgatása amivel szél nélkül is lehet haladni. Ez egyébként a Finn osztályban húsz csomó feletti szélben megengedett. Húsz csomó felett!) az egész pályát, már nekünk is arcpirító volt. Az eredményünket ez szerencsére nem befolyásolta, jó érzés így, sportszerű versenyzéssel a hátunk mögött magunkénak tudni a dobogót. 

Csákjánk nem volt, ezt a száraz napraforgószárat a
 tóban találtuk, így pillangóztunk hátszélben

Két dolgot volt lehetetlen meghatározni az egész verseny alatt, a szél erejét és irányát emiatt végig a szélcsíkokat vadásztuk, sokszor nem is az irányt tartva szem előtt hanem a sebességet, egész pontosan a hajó haladását választva a nem haladáshoz képest. Orfűi pillanatokat idézett mikor a negyedszélben haladó mezőnnyel szemben mentünk, hátszél helyett mi is kreuzban, percekig mindössze hetven méterre a többiektől. A napsütés kitartott a verseny végéig de a leálló szél miatt a befutó elég döcögősre sikeredett. Négy és fél órát töltöttünk a tavon és ha megnézed térképen akkor rájössz, hogy nem a tó mérete miatt, szóval maga a partra érkezés is kérdésessé vált sötétedés előtt, de a helyiek gondoskodtak rólunk. 

Svert felhúzva, vontán megyünk a partra. Jedi tartja a kötelet és persze mi is vontatunk

Amíg mi a hideggel és egymással harcoltunk a házigazdák se tétlenkedtek, forralt bor, forró tea, pálinka, viszki mindez egy kisebb bolygó ellátására elegendő mennyiségben, hozzá pedig isteni étel fogadta a megfáradt mezőnyt a háttérben lüktető első osztályú lakossági techno zenével. 

Az aranyat érő kéz (a résztvevők egyhangú döntése alapján)

Ahogy mondtam Jedi barátommal még sosem vitorláztunk együtt, így a szememben sokkal nagyobb értéke van az elért eredménynek, ráadásul mindez egy padlásról összeszedett hajóval. Nem azt mondom, hogy el vagyok ájulva magunktól de azért egy kicsit igen. 

                                                                Fotó: "Jediné" Krisztina 

Ééés az első helyen kéremszépen: Stadler "Jedi" Csaba és jómagam

Sokszor magyarázunk bele történésekbe rejtett üzeneteket, leginkább olyanokat amikre legbelül vágyakozunk és ez alól én se vagyok kivétel. De mi van, ha a belemagyarázás nem is belemagyarázás, egyszerűen csak jelet kapunk ami mutat egy utat, amin ha nem is "kell" elindulnunk de lehet, hogy érdemes. Szóval ha tavaly Mályiban kormányhosszabbító volt az első díj akkor idén keresnem kéne hozzá egy hajót. 

Cuki aranyérem, mellé menő kormányhosszabbító, gomb a kabáthoz