Magad uram

A fedélzet elkészítése nagyon kifárasztott és a tűző napon dolgozás is sokat kivett belőlem, de olyan lendületben vagyok, hogy eszemben sincs lazítani. Egy kis segítség viszont jól jönne a gyaluláshoz és a csiszoláshoz, de ezek a barátok... az egyik bringázni megy, a másik a Balcsin nyaral, a harmadik meg otthon tevékenykedik, és így tovább... Jól van... semmi baj... nincs harag a szívemben... már el is felejtettem a dolgot... szóra sem érdemes...érezzétek csak jó magatokat.. majd megoldom egyedül... De ha egyszer kint leszünk a nyílt vízen, távol a parttól és egy hajót se látok a közelben, akkor majd eszetekbe juttatom ezt szombat délelőttöt..!! : )
Elő a villanygyaluval és körben letisztázom a fedélzet túlnyúló darabjait. Az aprólékos és időigényes méricskélésnek hála, alig van mit leszedni. Megy is gyorsan, leszámítva a belső ívet ahol szinte keresztbe kell fordítanom a gyalut hogy a kés elérje az anyagot.

Eztán szalagcsiszolóval körbecsiszolom, majd a fedélzeten lévő kis "lépcsőket" flexszel eltüntetem.

Ennek ellenére van vele munka rendesen -mintha érezték volna a cimborák- és csak csodálom, hogy milyen jól bírja az általam megjavított szalagcsiszoló. Szokás szerint először hatvanas, majd százas papírral. Nos ezzel kapcsolatban úgy jártam, hogy az egyik használt csiszolópapír elázott, és ahelyett hogy az eső tönkretette volna, szépen kimosta belőle fűrészport. Nem olyan mint az új, de jó darabig használható. Azóta egy csomóba kötöm a használtakat, és parasztosan slaggal lelocsolom őket. : )

Tetőtől talpig belep a finom fűrészpor, a szemem és az orrom is megtelik vele és folyamatosan tüsszögök. Kezdek allergiás lenni a munkára : ) de az eredmény kárpótol.

Egy alapos portalanítás után következhet a várva várt cseresznye!

A vizes pác szó szerint abban a pillanatban megszárad, amikor rákenem a deckre, de mégsem felhőtlen az örömöm. Most jön az igazi meló!

Naplemente előtt pedig lenolaj formájában felkerül a korona a mai munkámra...

és a kormánylapátra is jutott idő.

Huhh, már csak össze kéne dobni ezt a sok hóbelebancot! : )

Irány, negyvenkét fok

Benyó barátommal visszafordítottuk a hajót menetkész helyzetbe, mostmár semmi akadálya a fedélzet felrakásának. Mivel az árbócfészek elkészítését régóta halogatom, ezért saját magammal szemben bekeményítek, azaz addig más munkába nem foghatok, amíg  a szóban forgó "fészek" kész nincs!

Ezeket a műanyag idomokat úgy találtam, és tudtam hogy egyszer elérkezik a nap, amikor a hajóra kerül. : ) A befogadó méretnek 8,5cm x 9,7cm kell lennie, ha nem akarok az árbócból lefaragni. Márpedig nem akarok, tehát egy kis csiszolás meg fűrészelés, reszelés és elkészült a darab.

Ezt már csak a helyére kell csavarozni, úgyhogy nincs további akadálya a tervezett munkamenetnek.
Őszintén szólva elég döcögősen indult a dolog. Hiába van előkészítve minden, bátortalanul látok neki a csavarozásnak. Az anyag készen áll csak én nem! : ) Igazából semmihez se tudom beállítani a léceket, hogy a hajó tengelyével párhuzamosan fussanak. Ezzel még nem lenne baj, mert egy-másfél centis eltérés nem szembetűnő, de a hajó jobb oldalán ott várakozik mindkét oldalfedélzet méretre vágva /a külső és belső ívre egyaránt/ és befalcolva. Na azokat nem hajtogathatom ide oda, mert bénán kezdtem neki a munkának. Végülis a gerinc vonalához és a farfedélzethez /nikkelezett szemmértékkel : )/ belövöm az elsőt, vagyis az oldalfedélzet külső elemét és jöhet a ragasztás.

Mint emlékeztek, én csináltam a falcolást, ennek ellenére szükség van egy kis gyalulásra. Vagy épp azért? : )
Látszólag nudli meló ez a fedélzet, de mégsem az. Egyrészt darabra ki van számolva az anyag, tehát észnél kell lenni a berajzolásnál /na meg a vágásnál/ másrészt csak a léc felcsavarozása után tudom bejelölni a következő méretét, tehát minden egyes darabot -és magamat is- alaposan megsétáltatom, még így is, hogy okulva más hibájából : ) én a hajó mellé tettem a körfűrészt. Lehetne egyszerűbben is, azaz feldobálni mindet, ráhagyni bő két-három centit és egyszerre levágni az egészet, csak az a helyzet, hogy akkor meg nyugdíjig reszelhetem a kiálló részeket, szóval inkább jövök-megyek.

A deck és a cokpit találkozását szándékosan készítettem sarkosra. Próbaképp rajzoltam ívet a "sarokba" de olyan szánalmasan nézett ki, hogy nem volt méltó a prototípushoz.: )

Ez egy teljes napi munkám eredménye. Pöpec tudom, de most figyeljetek! Ma reggel több önbizalommal de jóval fáradtabban jelentem meg a munkahelyen. A farfedélzetet jelöltem ki, mint leküzdendő akadályt, hiszen elöl már csak néhány léc van hátra az oldalfedélzetig. Ezt meghagyom arra, ha korrigálni kell, tehát hátul folytatom a dolgot.

Simán feltettem az egész sort, de a végén volt egy kis házi feladat. Egy léc kevés volt, kettő meg sok, így csinálnom kellett két kis lécet, ami pont kitölti a fennmaradó helyet.

Őszintén szólva nem ért váratlanul a dolog, pont ezért a legutóbbi falcolós munka óta hozzá se nyúltam az akkor beállított felsőmaróhoz. Most jöhet az előröl hiányzó darabok beillesztése.
 Kivételesen igazat mond a média, rendkívül meleg van, még a kertben is. Felállítom a napernyőt, hogy legalább a hajónál árnyékban dolgozhassak, és végezetül kivágom az orr rész utolsó darabját.

Sajnos nem látszik tisztán a hőmérő mutatta érték, pedig direkt nektek készítettem ezt a képet, hogy lássátok mekkora mártír vagyok! : )
Most pedig -ha eddig nem tettétek- töltsetek magatoknak egy pohár hideg fröccsöt, vagy sört és gyönyörködjünk együtt ebben a csodálatos látványban. : )

Mekk mester

 Elfogyott a lakk, vettem egy újabb vödörrel. A felirat szerint negyven négyzetméterre -tehát tízzel többre elegendő mint a régi. Ezt a kamu dumát... ha várunk néhány évet lehet hogy az egész Sirocco-t is lekenhetjük két és fél liter lakkal, annyira kiadós lesz az új összetételű anyag.    : )

A koszlott, szutyok kis ecsetben az egyik legfontosabb munkaeszközömet látjátok. Csak ezzel tudtam kikenni az árbóc nútját.
Nekiálltam a kormánylapátnak.

Saját elképzelés alapján körbevágtam, : ) élre csiszoltam, és a két "kapott" furatba pálcikát ragasztottam.

Egyelőre nincs több tízezer forintom rozsdamentes veretekre, a szeptemberi vízretétel pedig nagyon csábít, tehát amit lehet én fogok elkészíteni, többnyire vasból. Ha méretben és funkcióban is megfelel, tavaszig bőven lesz időm /és remélhetőleg pénzem is/ megcsináltatni. Az egykori árbócveretet is felhasználva összedobtam a fartükörre való kormánylapát-veretet.

Az grószfelhúzó csigát egy krómozott réz tengelyre ültetem.

A tengelyt betolom az árbócon meglévő furatba, és a két végét pontozóval tágítom az elmozdulás ellen.

Jöhet az árbóc és bum csatlakozás.

Vicces lehet hogy imbuszkulcsot használtam, de egyébként is el volt nyalva a rövidebb fele, így legalább előkelőn, egy hajón szolgálva telnek további évei.

Itt némi hegesztés még hátravan, amit nem tudok itthon "villannyal" megcsinálni, de Peti barátom /aki a fedélzet anyagellátásában segített/ "lánggal" megoldja.
Van ám rozsdamentes anyagom is, amiért Robcsi barátomnak tartozom hálával. Ezt a félhold alakú cuccot eredetileg az orrveret készítéséhez kaptam, de egy keveset lecsippenthetek belőle, főleg hogy szent cél vezérel. : ) Azaz az árbócveret!
Az anyagigényt egy darab csiszolópapír segítségével mértem ki.

Ezután kiszabtam és kifúrtam a nehezen kezelhető saválló acélt.

Oszt ívre hajlítottam.

És így tarcsa majdan a forstágot. : ) /ezt Siófokon egy Kalózról lestem el/

Vantni tartóra is szükség vagyon, ne pöcsöljünk!

A méretre vágás előtt kifúrtam, mert az ilyen kis darabot alig lehet fogóval megtartani. A rozsdamentes acélról csak annyit, hogy zabálja a flexkorongot és a fúrót is állandóan éleznem kellett. /még jó hogy tanították : )

Egy cseppet eltér a rajzon lévőtől a felső ív, de ennél az atom anyagnál nem érdekes, és különben is, úgy vágytam már némi vasas munkára.
Visszatérve a címben szereplő mese utolsó részére, ahol is az összes cégérétől megfosztott mester, a tehénnek készített, tetszetős foltos kabát osztatlan sikere után beismerte: "Most már elárulhatom nektek, hogy a szabómesterség az egyetlen amihez értek."
Nos én is így vagyok, csak épp a fém megmunkálással. : )

Far és tükör

Összesen négyszer kentem át a finn-ugor dingi belső oldalát, és a száradás után egy szépen csillogó egybefüggő lakkréteget kaptam. A javításoktól eltekintve tisztára mint a régi kielboat-om. Hát bizony, azt is szakember készítette! : )
Most következne a fedélzet. Mint tudjátok ezidáig köszönőviszonyban se voltam a hajóépítéssel, tehát sejtelmem sincs milyen munkát mi fog követni, illetve megelőzni. Ez persze eddig is így volt, csak nem dicsekedtem vele, de a lényegre térve: rengeteg időm ment el a tervezésre, hiszen egy esetlegesen kimaradt munkafázis után nem biztos hogy bepótolhatom azt. (És a lakkozás a legkevesebb, de csavart utólag biztos nem csavarok be oda, ahol nem férek hozzá) Ennyit -mint az elmúlt nyolc hónapban- még életemben nem gondolkodtam és meg kell mondanom, nagyon megterhelő. Ha befejezem a hajót, esküszöm egy jó darabig nem agyalok semmin, annyira kifárasztott. : )

Tehát fedélzet? Nem. Legalább egy hétig nagy meleget ígérnek, szóval inkább a hajótestet lakkoznám le szívem szerint. Lesz ideje száradni és ami még fontosabb; egy lakkozás után órákig nem takarhatom le anélkül, hogy károsítanám erre pedig az eső nincs tekintettel, szóval használjuk ki a jó időt!
A fordításban Pityu barátom segített, akit a palánkozás idejéből ismerhettek. Az nem említettem, hogy cimborám hajóépítő családból származik, egész pontosan apukája -akit Mártonnak kereszteltek - épített egy csónakot. Márti bácsit -mert így hívták a falubeliek- hidegen hagyta a hajószerkezettan így saját tervei alapján, emlékeim szerint huszas zártszelvényből és vaslemezből készítette el a legfeljebb huszonöt centi oldalmagasságú négyszemélyes horgászcsónakot. Szülői ráhatásra -Pityuval és akkori szerelmével- hármasban tettük vízre, hogy megtörjük a Kisduna hullámait. Nos a megtörés megtörtént, bár nem a tervek szerint. A hajó túl nagy merülése miatt már eleve némi nyugtalansággal indultunk, de az igazi drámát egy lassan haladó motorcsónak néhány centis hullámai okozták. Ezek áttörtek az orron, és onnantól kis hajónk önként merte be a vizet a testbe. "Legalább lesz mit mesélni!" Mondta derűs nyugalommal Pisti barátom, és ez a mondata azóta számtalanszor eszembe jut, ha kritikus helyzetbe kerülök. Így utólag a hajó teherbírása "bruttóregisztertonna" egy horgász és egy kisebb hal lehetett. : )
Elkönyvelve a próbaút tapasztalatait, Márti bácsi -az árat nem közölve- ötezer forintnyi összegben gondolkodott amiért megválna fáradságos munkájának gyümölcsétől. Az első érdeklődő kijelentette, hogy ő bizony tizenkétezernél többet nem hajlandó adni ezért a ladikért. Ha jó, akkor már viszi is. Az Öreg vakargatta a fejét, szívta a fogát, hosszasan töprengett és végül engedve a vevő erőszakosságának, kötélnek állt. : )
Szóval átfordítottuk a hajót és tovább nem halogathattam a csavarok utánahúzását. Elég hálátlan munka. Látszólag semmi haszna, ráadásul az aksis gép helyett kézzel húztam meg minden egyes csavart, hiszen így lehet csak érezni, hogy mennyit enged vagy kíván a fa. Eztán alul ugyanúgy mint belül, kitöltöttem a keletkezett réseket.

Amíg ez szárad, addig az oldalát és a javítás melletti részeket nyugodtan lelakkozhatom, annyival is előrébb vagyok, sőt nekikezdtem -Atyámat idézve- az "árbonc" lakkozásának is.
Gyorsan szárad a lakk ebben a napos enyhe szeles időben, így a szabadnapokon két réteget is felkenhetek. A fartükörnél fokozott gondossággal járok el, hiszen a hajóstársak többsége csak ezt látja majd találkozásunkkor a felszálló, porzó vízpermeten keresztül. : ) Az eredménytől teljesen el vagyok ájulva. A negyedik réteg után kezd tükrös felülete lenni a fának és a hatodik után pedig szó szerint ragyog!

Minden javítást, csomót, apró repedést és magát a gyönyörű fát is látni engedi a lakk. Eddig is szerettem a hajómat, de mostantól imádom! Bárhogy fog viselkedni a vízen, nem hibáztathatom érte. Ő csak engedelmeskedett egy elszánt, saját hajóra vágyó kapitány hóbortjának.
És az árbóc?

Rá se ismerni olyan pöpec lett! A benne lévő S kanyart az "elcsalós gyalulással" se tudtam eltüntetni, de nem aggódom, hiszen Pisti barátom szerint: "Gerus úr, ez marha jó, az ilyen Fifty-Fifty-k sehol nincsenek, jövőre mindenki ezt fogja másolni!"  : )

Széplakk

Elérkezett a várva várt nap amit teljes egészében a hajónak szentelek. Egész pontosan a hajóra is jutott idő az éves kötelező orvosi vizsgálat, az okmányiroda és a mobilnet intézése mellett. Pedig gondolatban már sorrendbe állítottam minden munkát, de épp hogy a felét véghez tudtam vinni.
Ember tervez. Illetve újratervez. Így az uszonyszekrényt és az árbóctalphoz kigondolt kis keretet háttérbe szorította a lakkozás. Először is kíméletesen kiköltöztettem a pókokat, s két darab jégkrém kilátásba helyezésével rávettem lányomat a porszívózásra.

Sajnos az egyébként is száraz palánkok tovább száradtak, így helyenként komoly rések jöttek létre. Műgyanta híján a mestertapasszal javítottam ki, amitől öléggé csúnya lett a hajóbelső. Csak ideiglenesen hagyom így, "átadás előtt" lefestem. Mondjuk sárgára. : )
Két és fél literes csónaklakkot hosszas keresés után hétezerkétszázért sikerült vennem. Ez minden bizonnyal kevés lesz, de a fogyás alapján meglátom mennyit igényel a hajó.

Követve a Becske-könyv útmutatását, az első réteget egy rész lakk-egy rész higítóból állítottam össze, hogy minél mélyebben beszívódjon a fába. A további rétegeknél fokozatosan csökkenteni kell a higító mennyiségét. Lehet is valami a dologban, mert a második /sűrűbb/ keverékből pontosan feleannyira volt szükség.

A pepecselős munka alatt bőven volt időm közelről szemlélni eddigi munkámat, és eloszlani látszik az a gyermeteg álom, miszerint tökéletes illesztésű, szivárgásmentes hajó kerül ki a kezem alól. Ez bizony Misi barátomat igazolja aki hónapokkal ezelőtt a vízszivárgásról csak ennyit mondott: "A fa hajóknál ez előfordul". Semmi gond! Máskülönben funkció nélkül marad a szapoly és a szivacs! : )
Annyi időm még van, hogy kikenjem a svertszekrényt. Jól dolgozik a hosszított festőhenger, bár kicsit szorul a nyílásban. Így nem is csoda hogy minden csupa lenolaj. A szekrény "tetejéről" kézzel terelgetem be a kintrekedt olajat, azután alaposan eldolgozom odabent. Itt kivételesen négy "réteget" viszek fel és a fa szinte úszik az olajban. Jól is teszi ha hozzászokik az úszáshoz.. : )

Az árbóc visszatér II.

Alaposan átcsiszoltam az árbócban lévő nútot és még mindig láttam javítandó részt. De mennyivel jobb mintha  a vitorla találna rá... A javítás után megkapta a második réteg lenolajat, azután a bizonytalan időjárás miatt "elrejettem" a hajó alá. Lecsiszoltam a bumot, így előkerült a fa, a sok tapasz alól. Nyilvánvaló, hogy a résekbe kent törtfehér anyagot nem fogja be a pác, tehát nyugodt lehetek; harmonizálni fog a hajótesttel! : )

Mihelyst lesz egy teljes napom hogy tisztességesen nekiálljak a hajónak, az uszonyszekrény lenolajozásával kezdem. -Megint? Kérdezhetitek, hiszen néhány hónapja letudtam ezt a munkát, és így is van. Csakhogy mikor a svertet illesztettem, elég sokat kellett reszelni a szekrényből, így alig maradt az olajjal átitatott rétegből.
A keskeny és mély méret miatt erre a célra a radiátorecset az ideális, de egy darab sincs! Nem mintha mi pasik, a női idomok és a barkácsosztály örök rabjai nagy szükségét éreznénk a megvásárlásának, de az áruházakban állandóan lépre csalnak. Bemegyünk egy darab ecsetért. Ott is van a polcon, három-négyszáz forint. Két lépéssel odébb csomagolva három darab ecset kilencszázért... -"Hmm..hmm.. mi legyen?"  Töprengünk, pedig addigra a sor végéről, bezacskózva figyel minket a csali, legalább nyolc darab hétszázkilencvenkilencért, és bizony üzletlánctól függetlenül minden tasakban ott lapul a radiátorecset! Mi pedig balek módon minden alkalommal megvesszük. : )  Azután ha szükség lenne rá, addigra a szóban forgó darab nyomtalanul eltűnik. Talán a satupad mögé, vagy a szekrény legalsó polcának sarkába, esetleg egy kartondobozba ami a garázsban két méter magasra, a sílécek és a görkorcsolyák mellé kerül...?? A választ hiába várjuk, mások se tudják. Így marad nekünk a következő egységcsomag megvásárlása, vagy a buhera. Takarékossági okokból az utóbbit választottam, és figyusz!

Ilyen cucc nem terem minden bokorban! : )
Az idő jobbra fordul, bátran elővehetem az árbócot és belehúzom a vitorlát. Így pontosan kimérhetem a bum, valamint a bújtató helyét.

Pöpec, mi? És könnyedén, akadálymentesen csúszik a nútban! A többszöri mérés után kb. húsz centit levágtam az árbóctalpból, eltávolítva a rozsdás csavarok által tönkretett részt. Ezután nem csekély aggodalommal láttam neki az etető kireszelésének. -Biztos, hogy ide kell? Mennyivel kerül lejjebb a bum, és hogy rögzítem? Meg a bánat tudja még milyen kérdések zaklatták okos kis buksimat : ) de valahol be kell juttatni a vitorlát, tehát elő a reszelőkkel!

Szakmunka mezítláb. : )

Az árbóc visszatér

Újra megnézve a nút javításáról készített képet, mókásnak és kevésbé biztatónak tűnik, a ráfordított alapos munka ellenére. /írom mindezt ma, nagy önbizalommal a végeredmény biztos tudatában : )  De a tényfeltáró tévéműsorok kedvenc mondatával élve: "ne menjünk ennyire előre". Tehát újból átcsiszoltam az árbócot, szépen sorban hatvanas, százas végül pedig százötvenes papírral. A javított résznél sniccerrel és reszelővel szedtem ki a papírt azután kézzel gondosan lecsiszoltam a gyantát. És ezt nézzétek!

Tisztára rosszul vagyok miért nem fotóztam le előtte, most még ennél is jobban büszkélkedhetnék! : )
Az árbóc csúcsa gyantázva és festve volt, mielőtt hozzám került és egy jóindulatú csalásnak köszönhetően ezek nagy részét -némi faanyag kíséretében- gyaluval eltávolítottam. Követve a készítő eredeti elképzelését (gondolom, hogy ne ázzon szálirányban a fa) a hiányzó részre is tettem a rozslisztes műgyantából, és lefestettem.

Száradás után jöhet a pácolás. A fedélzetre tartogatott cseresznyét kevertem hozzá az általatok ismert, színkombináció maradékához. És milyen gyönyörű... De nincs idő az önimádatra, hiszen az egészen apró hibák javításra várnak, sőt a nútban is találtam egy szálirányú sérülést ami hipp-hopp hazavágná az Öregúr évekig őrizgetett, és ismeretlenként nekem ajándékozott Cadet vitorláját.
Mi mást használhatnék, mint mestertapaszt?! : )

Viszonylag hamar elkészültem vele és amíg köt az anyag, a kamra poros homályából előhozom méltatlanul feledésbe merült barátunkat, a bumot. Ennél szárazabb nem lesz, így az összes repedést kitölthetem a krémszerű anyaggal.

És láthatjátok az árbócban lévő enyhe ívet... Tisztára, mint a kettes kanyar a Ringen... : )
A nútot kivéve mindenhol megszáradt a fajavító tapasz, így egy gyors csiszolás és újbóli pácolás következett. A hajónál alkalmazott módszer szerint, az árbócot is "igyekeztem" foltosra, kopottasra készíteni., majd meglátjuk sikerül-e? : )
Ebben a friss szélben hamar szárad a vizes pác, így ma még belefér az első réteg lenolaj.

Már most odavagyok érte, mi lesz a lakkozás után?