A hetedik

Komoly izgalmak előzték meg az én nagy versenyemet, ugyanis bármennyire is szerettem volna, egyszerűen nem jutottam el odáig, hogy előtte sikerüljön vitorláznom még egyet. Ehhez társult még, hogy egyrészt már "versenyzőként" megyek a kikötőbe, nem csak úgy váratlanul csöppenek a dologba hogy még meglepődni sincs időm, másrészt -okkal vagy ok nélkül- úgy éreztem, hogy az új vitorlával új távlatok nyíltak előttem és titkon reméltem hogy a mezőny se lesz olyan erős mint a múltkor és talán én is fejlődtem valamennyit. Annyit mindenképp, hogy kaptam egy rövid, de annál értékesebb elméleti oktatást a többiek mögötti zavart szeles vitorlázás hátrányairól és a szélirány folyamatos figyeléséről.
Egyébként meg teljesen mindegy mi lesz, a többi finnessel együtt vitorlázni marha jó dolog, szóval az sem fog zavarni, ha idén nem én nyerem az évadzárót. : )
Az elméleti okoskodásom után lássuk, mi történt a gyakorlatban. A nagy fejtegetésemből annyi valósult meg, hogy ebben a hajóosztályban nincs olyan hogy gyengébb mezőny, legfeljebb olyan hogy több rutinos versenyzővel kell farkasszemet néznem mint legutóbb.
Tehát elég gyenge szelünk volt /napról-napra csökkentve az esélyét hogy egy jót csapassak mielőtt a hajókat tavaszig beköltöztetjük a csónakházba/ és az is olyanokat fordult, hogy néha hátszélből negyedszélbe váltott. A legnagyobbak persze elhúztak, de néhány bajtárssal egész jól előzgettük egymást. Próbáltam kilesni hogy mitől mennek jobban, közben folyamatosan figyelve a széljelzőt és folyamatosan ehhez korrigálva a hajó irányát. És képzeljétek, nem is eredménytelenül. Még az utolsó bója előtt sikerült három helyet javítanom, de az igazi izgalmak csak ezután következtek. Talán száz méterre a befutótól az egyik fiatal sporttárs utolért és úgy mentünk egymás mellett mint a Halálos Iramban típusú filmekben az autók, azaz egyszer az egyikünk, másszor a másikunk volt előrébb pár centivel. A hajók oldala többször is finoman összekoccant, de tudtam hogy nem engedhetek az irányból mert akkor a bója külső oldalán tudok csak elmenni, az pedig nem számít célba érésnek. Tehát harc a végsőkig! És most teljesen mindegy, hogy ez gyengeszeles verseny vagy sem, akkor is verseny és nekem ez az egy pozíció is sokat számít, főleg hogy ennyit sikerült javítanom, illetve javulnom. Nem tudtam, hogy a következő napon el tudok-e jönni, de ha igen akkor rengeteget számíthat ez az egy helyezés is.Tehát szó szerint fej fej melletti küzdelem, és ez már az idegek harca nem másért mint a centiméterekért és kabaréba illő, de történik mindez egy kényelmesen sétálós, kirakatnézegetős tempóban. És hogy ebben a kirakatnézegetésben én voltam a jobb, szerencsém volt, vagy odaföntről segített valaki azt nem tudom, de majdnem egy hajóhosszal értem be előbb mint a vetélytársam és barátaim, ezt bizony komoly eredményként könyveltem el.
Másnap bár kedvezőbb körülmények fogadtak minket, nem tudtam az előző napi helyezést elérni, de amit elértem abban azért rengeteg munkám benne volt. Stílusosan fogalmazva úgy indítottam, hogy eltöketlenkedtem a rajtot és kapásból tíz méter hátrányom volt a többiekhez képest és ezt rövid idő alatt sikerült legalább harmincra "letornáznom". Ennek eredményeképpen egyre nőttek az esélyeim hogy véglegesen elcsípjem az utolsó helyet, ami két nappal ezelőtt nem is aggasztott volna, de a tegnapihoz képest kicsit lehangoló lenne. Idővel sikerült gatyába rázni magam, jobban figyeltem a szélre és -a hatalmas tudásomra támaszkodva : ) finomítottam a beállításokon, feltérképeztem a tavat és a második körben nagy kerülővel ugyan, de odasergergettem a déli parthoz ahol a jó kis szélben sikerült egy helyet javítanom. És a befutó szinte lemásolta az előző napot azzal a különbséggel, hogy én értem utol a bizonyos sporttársat, és ugyanolyan küzdelmesen harcoltunk. Ebből a küzdelemből is sikerült győztesként kikerülnöm és büszkén, dagadó kebellel tértem a kikötőbe ahol nem várt meglepetés fogadott, ugyanis ha hiszitek, ha nem, az eredményhirdetésen engem is szólítottak.
Na nem mintha olyan menő finnes lennék, mindössze az történt hogy A Mester nekünk kezdőknek csinált egy külön kategóriát ahol a második lettem. Tehát valamennyire mégiscsak menő voltam. : )

Így történt, hogy több mint tíz év elteltével /igaz egy teljesen más sportágban/ ismét dobogóra állhattam. Boldogan, elégedett széles mosollyal az arcomon tepertem hazáig, és az örömöm forrása nem kizárólag a második helyezésben rejlett, hanem az összes megtanult dologban ami a kikötőből való elindulástól a biztonságos vitorlázásig és megérkezésig mindent magába foglal. Remélem még nagyon sok finnes nyár áll előttem és gyakorlatilag csak az elején vagyok a vitorlázás megtanulásának szóval kár is lenne nagy szavakkal lezárni ezt a bejegyzést. Az viszont mindenképp hozzátartozik az igazsághoz, hogy ebben a sikeres szezonzárásban benne van a közel másfél éves gyakorlásom, ami -ahogy Ti is tudjátok- néha inkább csak tanulságos volt, mint örömteli. De csak sikerült elcsípnem összetettben a tizenhárom fős mezőnyből a címben szereplő helyezést.