Széljegyzet

Azért csak sikerült egy kapaszkodós délutánnal búcsúztatni a májust amikor akkora szél volt itthon hogy eredetileg el sem indultam volna, de különben sem a fatornyos falumban szerettem volna vitorlázni hanem a Velencei tavon és Pisti barátom megnyugtatott, hogy Fehérváron éppen jó a szél. Nem kételkedtem a szavahihetőségében bár Fehérvár sem éppen Agárd. : ) Mellesleg a kamerakép 'szél adatok' fül se mutatott egetverő értékeket -talán mert nem is voltak azok- így okozott némi meglepetést a fodrozódó hullámokon pattogó kite- és hagyományos szörfösöktől hemzsegő nagypálya látványa. Meg a kikötőé is. Igaz a dülöngélő vitorlások drótkötelei nem fütyültek, de a mért adatokat nézve ez nem sokon múlott. S mivel "Isten nem szereti a gyávákat" ezért hajót elővesz, kicsomagol, polgár beöltözik és elindul. Nem csinálok titkot a dologból eleinte voltak rémült pillanataim de ahogy kiértem a nyílt vízre erre már nem jutott idő, ott menni kellett és életben maradni. Nyugati széllel ajándékozta meg a természet a két, majd három bátor főre gyarapodó társaságot így értelemszerű volt a tó nyugati részénél maradunk kihasználva a marha hosszú negyed- és hátszeles szakaszokat, no meg a kikötő is valamivel közelebb van, ha bármi gubanc adódna. Igaz nem adódott, de minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ez már a mi érdemünk volt. Egyrészt sikerült jól kezelni a lökéseket másrészt meg -a magam nevében beszélve- sokszor észrevettem az erősödéseket. Igaz némelyiket csak akkor amikor lefektette a hajót, de észrevettem! : )
Most éreztem igazán a normál vagy gyenge szeles gyakorlások fontosságát, hiszen ugyanúgy kellett fordulni, halzolni mint akkor, azzal a különbséggel hogy most komolyabb volt a tét és a körülmények nem csak megállással vagy dőléssel büntetnek, hanem rögtönítélő bíróság dönt a sorsunkról és ha indokolt, a szokottnál komolyabb tételt szab ki az elítéltre.

Kőkemény meló volt a két és fél óra kint töltött idő amit pont jókor, három és fél hat között húztunk le és ahogy életem lassacskán összefonódott a finn-dingivel meg kell mondjam hogy tőkesúlyos hajóban sem éreztem volna nagyobb biztonságban magam. Meg kell tanulni ezeket a könnyű jollékat vezetni és onnantól az általános pánikhangulat helyét a páratlan élvezeté veszi át. Hogy az időbe telik? Igen. Ez nem a mindent készen kapunk, megvásárolunk kategória hanem túlzás nélkül mondhatom hogy a küzdelmesen megszerzett tudásé amire úgy vélem nem szabad sajnálni a ráfordított időt, akkor sem ha ez olykor csak években mérhető.   /Fotó: Gabesz.

Van amikor nem sok a kilencven kilóm : )

Az edzés, vagy ha úgy tetszik a közös vitorlázás nem tartogatott meglepetéseket, a tapasztaltabb spori a jobb hajójával elballagott mellettünk mi meg, a két "újonc" kábé azonos tapasztalattal és hajóval felváltva birtokoltuk a fennmaradó helyeket. De ez a nap nem is igen szólhatott kemény csatákról, trükkös manőverekről vagy bármiféle taktikáról. Ez a túlélés, a hajóban maradás és az egymás segítésének napja volt és bármilyen hihetetlenül hangzik a boldogságé is. Igazából nem küzdöttem különösebben, hogy ilyen szélben elinduljak, de mégis csak a vízen kötöttem ki és ami a délutánt illeti az maga volt a katarzis. Az autóban hazafelé egész úton vigyorogtam, este még annyira az élmények hatása alatt voltam hogy fél egyig nem tudtam elaludni és igaz, hogy a reggeli negyed ötös ébresztést személyes támadásként éltem meg, de miután magamhoz tértem az előző napi mámoros érzés újra a hatalmába kerített és szakítva a hagyományokkal mosolyogva nyitottam be a munkahelyemre. 
Egyetlen rövidke gondolat erejéig visszatérve a szélre kivételes szerencsénk volt vele. Ugyan egy gondolattal erősebb volt annál amit a jóérzés akkor megkívánt, viszont ugyanannyival gyengébb volt a csak keservesen vitorlázhatónál így kivételesen teljes összhangban volt a technikai felszereltség, a szélerősség, a még mindig csiszolandó tudás és a fizikai erőnlét.
Most pedig hírek röviden. 
A tavalyi szezonban használt Fűke hajóm felújítása megtörtént. A helyi javítóműhelyt nem érte váratlanul a dolog ugyanis a mellékelt kép alapján az ilyen esetekre speciális javítósablonnal rendelkeznek, így nincs akadálya hogy idén egy új gazda irányítása alatt szelje a habokat. 

Ibolyt visszaszállítottam a kertbe ahol nincs kitéve olyan kockázati tényezőknek mint például a víz. : ) Egyik, kikötőben töltött utolsó napját Gyuri barátom jóvoltából megoszthatom veletek.

Iboly kormányát -némi átalakításnak alávetve- felajánlottam az egyesületnek, mivel valamelyik bérlő sikeresen leszámolt az Yxilonéval. Legalább ez a része használható lesz valamire. : ) 

A finn-dingi jócskán leharcolt lábtartó hevederét Béla sporinak köszönhetően lecserélhettem egy lényegesen jobb állapotúra és nem mellesleg szélesebbre.

És végül, de nem utolsósorban kaptam egy jó kis defektet a sólyakocsimon így rohamtempóban, a nyaralás majd az azt követő verseny előtt le kell cserélnem a belsőt a mostanra szétmállott külsővel együtt.

Ám a szerelés a rám váró feladatnak a kisebbik része. Nyaralás és munkahelyi elfoglaltságok miatt csak a nemzetközi vitorláshét reggelén jutok el a kikötőbe amikor kerékcserével kezdek, azután remélhetőleg sporttársi segítséggel kicserélem az olykor önálló életet élő széljelzőmet.
És hogy a felkészüléssel mi lesz? Arra sajnos nem jut több időm de nagyon remélem, hogy az eddigi vitorlázások annak számítanak. : )