Befektetések hosszú távra

Bármennyire is kimerítő volt a Kékszalag, a Balatontól búcsút venni minden esetben fájdalmasan érint akkor is ha ez a búcsú remélhetőleg nem végleges. Halmozott elvonási tünetekkel teltek a hetek egyre csak azon morfondírozva, hogy miként juthatok el újra, talán éppen a finn dingivel. Egy napon biztosan : ) de az nem idén lesz ugyanis egy rosszul sikerült időzítésnek köszönhetően az ez évi utolsó Balatoni verseny -már ami nem haladja meg a képességeimet- pont egybeesett egy nagyobb mérvű otthoni felújítással és akármennyire megnyomtam a melót, nem sikerült határidőre befejeznem. Így nem maradt más minthogy olyan szánalmas, gyerekeknél használatos sablonmondatokkal vigasztaljam magam, mint: ott lesz az a tó még jövőre is.
Mondanom se kell, hogy az erős szeles borulások továbbra is napirenden vannak ami visszatérő kellemetlenséget jelent, ugyanis az árbóc leszúrása után a széljelző funkcióját veszti, vagy eltűnik. És az idei szezont elnézve -amikor szinte minden halzolásra jut egy borulás- úgy döntöttem beruházok egy profi, árbóctőre rögzíthető széljelzőre mert a hazai fácánállomány nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Na, ez ragadjon bele az iszapba! Vagyis izé... inkább mégse 

Az első méterek nem kápráztattak el különösebben, kicsit mintha érzékenyebb lenne a másiknál de lehet hogy csak a "toll" rész rövidsége teszi, emellett megszokásból szüntelenül felfelé nézek de nem baj, a szálakat amúgy is figyelni kell. A klasszik darab jobban a szívemhez nőtt, de Stephen King szavaival élve: "nem könnyű az élet, ha nem alkalmazkodunk" hiszen széljelző nélkül - mondjuk egy elbaltázott manőver után- se könnyű az élet, főleg a "trükkös Agárdi szélben."
És még mi történt! Így az év vége felé közeledve sikerült beállítanom a vitorlámat, legalábbis az első élet feszítő szemet végre teljesen be tudtam húzni az árbócig. A tavalyi vásárlás óta keresem a megoldást amire apró csigákkal, vékony kötelekkel, a kötélen lévő csomók trükkös elhelyezésével próbáltam rátalálni. Nem mintha valami marha nagy probléma jelentkezett volna a hajón csak ott elöl volt egy pici gyűrődött hasa a vitorlának amit az istennek se tudtam eltüntetni. A fő probléma abból adódott, hogy a legkisebb csigának is van egy hossza /ez most olyan magamfajta bölcsesség volt/ ehhez jön még a csigát rögzítő kötél ami a legszorosabb csomó ellenére is enged valamennyit és máris jelentkezett öt centi plusz, de nem ott ahol a nőket ez elkápráztatná. Ám mostantól az ilyen jellegű gondoknak vége, köszönhetően a Ronstan kötélvezetőjének.

Teherbírás: egy finn dingi meg egy zsák cement. Kétszer

A piros oldalon csúszhat a kötél, a vékonyabb szembe a fix kötés kerüljön, háromszáz! kilót bír és csak az arányok miatt mondom, hogy hármas kötelet láthattok a képen.
És a végeredmény? Siker a köbön! A vitorla alsó élében lévő trimmelőzsinór igazításával plusz az új csigával úgy kisimítottam a ráncokat mint a könyörtelenül múló évek ellen küzdő celebek arcát a botox.
Mondjuk ez se jött össze elsőre, elég sokat pöcsöltem, kötögettem, állítgattam hol máshol mint kint a vízen hiszen a végkifejlet csak menet közben mutatkozik meg igazán. És elnézve munkám gyümölcsét elönt a lelkesedés, hogy mostantól megyek mint a gyorsvonat és legalább három helyet hoz nekem ez a kis finomhangolás. Ha ugyan nem többet, mert az tuti hogy élesebb is leszek és a... Na, ideje befejezni öregem, semmi nem fog történni ha itt ömlengesz, irány gyakorolni.
Ilyen téren sajnos az augusztus eleje kimaradt egyrészt a felújítás, másrészt a rendkívüli meleg és az ezt hozó gyengécske de annál forróbb szél miatt. És az ember önkéntelenül is elgondolkozik ezen a melegen. Gyerekkoromban a harminc fok számított akkora szenzációnak mint most a negyven és minden esély meg van rá, hogy öt-hat év múlva ez is szokványos lesz. Klímázunk a szobában, autóban, bevásárlóközpontokban hogy elfogadható körülményeket teremtsünk magunknak amivel újabb hőt termelünk így hozva létre egy olyan ördögi körforgást amiből képtelenség szabadulni. Még ha nagyvonalúan egészen a második ipari forradalomig vezetjük vissza a melegedés okát, akkor is mindössze száz év alatt sikerült megásnunk a sírját az egyetlen élhető bolygónak a környéken amit a természet az örökkévalóságnak alkotott. De hát ehhez értünk mi, emberek.
Visszatérve a vitorlázáshoz beruháztam egy új kormányhosszabbítóra is mert igaz, hogy a mostani is ellátja a feladatát csak súlyproblémákkal küzd. Illetve nem is ő küzd hanem én. Azt eddig is tudtam, hogy hátszélben zord körülmények között hátra kell ülni a hajóban, de arról csak a nyári edzések során világosítottak fel hogy olyankor a kormányhosszabbító tövét kell fogni. A jó kis alu hosszabbítóm megtoldva és kibélelve az üvegszálas pecabottal nem mondható ideálisnak. Az említett viszonyok közt szakszerűen fogva, a száztíz centire lévő súlypont miatt képtelenség a tövénél megtartani pont akkor amikor a legnagyobb szükség lenne rá, tehát ez, fogalmazhatok úgy hogy halaszthatatlan. Ráadásul a bajnokságig hozzá kéne szokni a méz áruhoz mert arra már rájöttem, hogy verseny előtt közvetlenül cserélni vagy felszerelni valami újdonságot nem nagy ötlet.

Kutyafáját, jó kis cucc

Alig több, mint két hét van a nagy megmérettetésig amire idén hazai pályán, Agárdon kerül sor. Lelkileg már készülök és a gyakorlásokba is belelendültem az utóbbi időben, amikor kivétel nélkül erős szeles napokra esett a választásom. Jobb nem elszokni a majrétól mert sokszor a lélekjelenlét-tapasztalat páros dönt el mindent. Az év eleji célkitűzésemet amiben két spori lehagyásának adtam reményteli hangot, úgy ahogy van el is felejthetem vagy a kor szellemének megfelelően egyszerűen letagadom, mert idén még megszorongatnom se sikerült őket. Esetleg más, gyengébb harcosok után kéne néznem -így mentve hangyapöcsnyit a szitun- de ez nehezebb mint egy nap fagyi nélkül.
Tehát mi marad a magamfajta szenior gyakornoknak?
Kitartóan, tisztes helytállással végignyomni az öt napot összeszedve mindent ami a szürkeállomány legmélyén valaha is volt, elégetve a fizikai erőtartalékok utolsó utáni morzsáit amitől a fájdalom az izmokon és az inakon át sokszor egészen a csontig hatol. Bízni a szerencsés oldalválasztásban és hogy ragadt rám valami a gyakorlások során, a faszányosan beállított vitorláról meg a pehelysúlyú kormányhosszabbítóról már nem is beszélve. Kérdések, kérdések, kérdések és felfokozott izgalmi állapot egészen addig a pillanatig amíg a dudaszó ketté nem hasítja a szeptemberi csendet és meg nem indul legalább negyven hajó, hogy mindegyik kormányosa megkapja a maga kérdésére a maga válaszát.