Helyzetjelentés Agárdról, és a szezonzáró kanyar

 A versenykiírás szerint szeptemberben rajtolna az ősz de az utóbbi években/évtizedekben rendre lekési, általában egy-másfél hónappal és akár igazságosnak tartjuk akár nem, eme csúszását a rendezőség sehogy sem szankcionálja. Nagyjából október-novemberre ér a rajtvonalra amit pontosan meghatározni képtelenség, viszont a legszebb évszak beköszöntésének biztos jele a ránk telepedő, nehézkesen feloszló köd ami jó esetben tizenegyre eltűnik, rossz esetben pedig jövő héten tizenegyre. Egyelőre a jobb estet van napirenden és mivel a csapatom Balatoni szezonja lezárult de vitorlázni meg marhára kéne visszatértem a gyökerekhez, azaz Agárdra. Nem mellesleg bővült a hivatalos rajongók száma így mára egy nagypályás focicsapatnyi követője van az oldalnak. 

Szóval Agárd. A kikötő felújítása töretlenül zajlik, betonvasak, zsaludeszkák, építési törmelék nehezítik a közlekedést de főleg a hajók mozgatását. Az eredmény mondjuk magáért beszél, pöpec az új betonmóló és ha egy napon elkészül, a mienk is olyan lesz mint minden "rendes" kikötő. A vízszint sajnos rendkívül alacsony, ránézésre is legalább fél méternyi hiányzik a tóból még egy három napos olyan eső után is amikor a folyóinkon árhullám vonul végig így élek a gyanúperrel, hogy ez nem véletlen valószínűleg az építkezés miatt szabályozzák, gondolom így könnyebb betonozni. Hajózni meg nehezebb. Ez már az a szint amikor a vízre bocsájtás is nehézkes. Egyesületi szállóigénk naná, hogy A Mester szájából származik: a finn egyszemélyes hajóosztály! és azontúl, hogy egyedül ülünk benne sajátos üzenete van. A finnes dacára annak, hogy közösségi ember egyedül szedi szét-rakja össze a hajóját, szállítja, teszi vízre, hárítja el az akadályokat a tó közepén és hetes befújásoknál ugyanúgy segítség nélkül tér vissza a kikötőbe mint szélcsendben, tehát a civil életben sem esik kétségbe ha magára marad egy megoldandó feladattal. Igazából mit szerénykedjek? Kemények vagyunk mit a kád széle de a Velencei-tó vízszintje eme örök érvényű szabályt is felülírja ugyanis a gépsárkány partra imádkozásához pillanatnyilag három állampolgár jelenléte ajánlott, ám amikor négyen vonszoltuk ki, abból se lett semmi baj. Emellett veszélyes is ugyanis a kikötő rejtett kövein fennakadva pillanatok alatt átrajzolhatjuk féltett kormánylapátunk áramlástani mutatóit. 

 Előtérben a felújítás előtti partfal, háttérben a
 felújított és a Vadliba. A sólya egyedül most egyirányú utca

Mellesleg a Cserepes-szigeten zajló munkák eddig nem látott méreteket öltöttek. Nád helyett beton partfal övezi a déli oldalt amire biztos van magyarázat, mindenesetre még szokni kell az összefüggő nád helyetti néhány pamacs látványát és ezzel biztosan így van az ottani élővilág is. Kicsit olyan, mintha egy a szigetre tervezett építkezés alapjait készítenék elő a számtalan munkagéppel, markolóval, kitelepített konténerekkel, brigádokkal. 

Nád állott, most kőhalom

Na de nem Elméletek hajkurászása az építőipar sűrűjében a blog címe, szóval egy csapásváltással visszakanyarodva az eredeti témához lássuk mit tartogat nekünk az ősz, a víz és a finn dingi. Így az év vége felé közeledve is olyan ereje van a napnak, hogy túlzásnak tűnhet a neoprén ruha de átázott mackóban visszamászni a tízfokos vízből a hajóba elég szar szóval ezzel nem szabad játszani. Persze nincs is sok játékos. Néhány kishajós hős akik nem bírják elengedni a szezont, pár hajósiskola és itt ott egy-egy magányos horgász keresi a békét távol az otthoni és a munkahelyi zsongástól. Az építkezéseket magunk mögött hagyva Pisti barátommal célba vesszük a tisztást ahol még ennyien sincsenek. Eszünkben sincs megszakadni, csak úgy kényelmesen kreuzolunk át a túloldalra hogy legyen egy kis "tengerérzés" és el vagyok ájulva a tehetségemtől, hogy még nem felejtettem el hajót vezetni csak a vizet felejtettem a kocsiban de a tó ami éveken keresztül oltotta szomjamat most sem hagy cserben, ráadásul ilyenkorra már tiszta mint egy gyermek tekintete. 

Azért hihetetlenül kezes tud lenni egy finn dingi. Soha nem felejtem el mennyit szívtam mire megszelídítettem, de mintha róla szólna a dal: 'tanulj meg velem bánni, akkor lehet bármi." És lesz is, bármi. Leginkább szerelem. Még ez a leharcolt egyesületi darab is nagyon adja pedig úgy szedi a vizet, hogy komolyan aggódom marad-e elég a tóban a többieknek. Mondjuk nem ért váratlanul mert már a parton szemet szúrt az ötliteres öblítős flakonból készült mericske, aminél őszintén szólva már láttam pozitívabb üzenetet.         

Pisti elemzi a vitorlaállítást, a hajóban bal
oldalon pedig a 3XL-es mericske 

Istenemre mondom a szél is a mi kegyeinket keresi a maga négyes alja befújásaival és ennél többre, így november elején ép eszű vitorlázó nem vágyik. Őszi bejegyzéseimben visszatérő momentum a tisztást beborító több száz sirály lenyűgöző látványa és talán már unjátok is páran, de idén év vége felé is ez a legnagyobb flash. Nehéz szavakba foglalni ami ilyenkor az ember szeme elé tárul ráadásul a hatást ami magával ragad gyenge próbálkozás lenne részemről betűk formájában megjeleníteni, így az egyszerűbb utat választva lefotóztam.

Nagyon remélem, hogy látszik. A hajó előtti és
 mögötti rengeteg apró fehér/szürke folt mind sirály

Mellesleg ilyentájt a legnehezebb megcsípni ezt a pazar időt. Eleve a napsütés is ritka mint a jó anyós, de a szél vagy viharos és beterítenek a felcsapódó hullámok vagy semmilyen, azt meg kár is elemezni. Ezt a Bf hármat még pont kilehet ülni a hajó oldalán, fokozva a felhasználói élményt de nem lesz tele a gatya ha egy fáradt őszi pöff nekitámaszkodik a tíz négyzetméternyi vászonnak. A partot övező fák még őrzik lombjukat, a látvány ilyenkor naplemente felé közeledve a legszebb. Vitorlázni mindig pazar de a kora esti kanyarok más érzéseket váltnak ki belőlem mint egy délelőtti. A szürkülettel arányosan erősödik az elmúlás melankolikus érzése és egy kevéske választott magánnyal keveredve az ember hajlamos átértékelni a dolgokat különös tekintettel a múltra. Jó és kevésbé jó döntések, szeretteink elvesztése, megoldásra váró problémák mind ilyenkor telepednek rá az amúgy sem stabil alapokon nyugvó lélekre és jól van ez így, egy ilyen év vége felé. Ideje lezárni, elengedni amire eddig képtelenek voltunk és tiszta elmével, szívvel befogadni új dolgokat és a jövőre koncentrálni mert ott még történhet valami, a múlttal ellentétben. 

A saját blog vitathatatlan előnye. Gátlástalanul
lehet osztani a naplementés képeket

Utolsó kanyarra utaltam a címben mert vitorlázóidő ugyan még lehet de a hajók szétszedve a raktár 'polcain' idénre már befejezték. Elköszöntem a tótól és szokás szerint nem köszönt vissza de tudom, hogy visszavár mindnyájunkat. Engem, téged, hogy a szárazföldön ránk zúduló mérhetetlen marhaságtól megszabadítson akárcsak egyetlen órára. Szeretem ezt a tavat. Nehezen hagyom itt és magammal nem vihetem, de mindazt amit adott az velem jön. Békét, megnyugvást, barátságokat, harcos órákat, házi feladatot, a folyton pezsgő kikötői életet és ideírom a mára kicsit elhasznált emberséget is mert ezekre mind rátaláltam ott ahova hét évvel ezelőtt bekopogtattam, hogy megtanuljak vitorlázni.