Ez a baleset még május közepén történt. Mivel kilátás sem volt arra hogy a beroggyant kabintetőt és a meghajlott árbócot rövid úton kijavítják, ezért más vitorlázási lehetőséget kellett keresnem. Lehetőleg olyat ami viszonylag közel van és nem utolsó sorban, a hajó egyedül is vezethető. Persze egy kalózzal meg egy B-25-össel is elevickél az ember szólóban, de elsősorban tanulni szeretnék, s csak utána élményeket gyűjteni.
Így került a képbe a Velencei tó és ott az eredeti : ) finn-dingi bérlésének a lehetősége, ráadásul kedvező feltételekkel. Annyit tudtam róla, hogy egységes olimpiai osztály, 1952-körül tervezték, tíz négyzetméter vitorla, egyszemélyes verda szóval mintha a Jóisten is nekem teremtette volna. /a négy és fél órai vitorlázás első percében kiderült, hogy ennél sokkal komolyabb a dolog...
Észrevételeim még a parton: ezer kötél a vitorla és egyéb dolgok állításához, nincs dirk és a bum meglepően alacsonyan van.
A bérbeadó /Péter/ rövid elméleti oktatása végén vízre eresztettük a "Pirosat", és beszállás után kezdődtek észrevételeim a vízen: hát először is vitorlával kellett kiállni a kikötőből, ezt nehezítette a hajó dülöngélése, a vantni és az azon lévő széljelző hiánya valamint a magamra utaltság, hiszen senki sem volt mellettem aki megmondta volna, hogy hogyan kell irányítanom a hajót. És a bum nagyon alacsonyan van! Mostanra megtanultam, hogy egy "finnesnek" mindez természetes, de aki "csak" egy jogsival és csekély tapasztalattal választja ezt a típust, annak mindenképp figyelmébe ajánlom a címben szereplő mondatot, amit a tulaj mondott.
Ez bizony nagyfiúknak való... -Ez...?? Ugyan!..
Aztán a harmadik óra után már olyan is előfordult, hogy egyenesen tudtam vele menni... Szóval kemény volt, na! Kimerülve, óriási tisztelettel néztem vissza a hajóra a biztonságot jelentő partról. Úgy éreztem magam mint akit megvertek, de tisztában voltam vele: ha valahol megtanulok vitorlázni, az itt lesz... és a Piroskával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése