Egy rövidke gondolat erejéig visszatérve Ibolyra, a próbaút ugye a nagy mennyiségű bejövő víz miatt hiúsult meg, és ugyan nem tudjátok, de néhányan kimosolyogták a hajómat. Nem volt ez olyan szemtől-szembeni kinevetés, ezért is fogalmaztam másként, mindenesetre a kétkedők egy kicsit saját diadaluknak tekintették az én kudarcomat. Tőlük sokkal fontosabb információ egy Siófoki fa kalóz vízretétele aminél személyesen jelen lehettem, és a megszállott fahajósok tudomására szeretném hozni a látottakat, szolgáljon ez mindannyiunknak tanulságul, és ne kenődjünk el az első percekben.
Tehát az említett kalózt még a hajóépítő műhelyben volt szerencsém megcsodálni. Vastagon negyven fölött lehetett és gondos gazdájának köszönhetően ebből harmincötöt, vagy még többet nyugodtan letagadhatott volna. Az egész hajó fából készült. A cockpit az utolsó aprócska sarokig gyönyörűen fehérre kikenve, a fedélzet és persze az egész hajó egybefüggő üvegsimaságú lakkal borítva, ami természetesen látni engedte a fa utánozhatatlan szépségű erezetével együtt az évtizedek alatt szerzett apró sérüléseket is. Mégsem úgy nézett ki, mint amit frissen újítottak fel, hanem úgy mint amit frissen építettek. Ahogy végigsimítottam a decket mintha valami végtelen simaságú tükörjégen húztam volna az ujjaimat, és közben egy kis egészséges irigység is szikrát fogott bennem. Képtelenség volt betelni a szépségével, de igazából most jön a lényeg: nos amikor bedaruzták, Barátaim ugyanannyi víz állt benne mint az én Ibolyomban... Azóta természetesen kiszivattyúzták, és a hajó nyár eleje óta /száraz belsővel/ vízen van ugyanabban a Siófoki kikötőben.
Tehát egyetlen fahajós se csüggedjen!
Nos a "rövidke gondolat" : ) után néhány szó a finnezésről.
A második randim /Piroskával/ lényegesen jobban sikerült. Felcsillant a szemem mikor megláttam kivillanó vonalait a ponyva alól, egyedül öltöztethettem fel, és így másodszorra bensőségesebb, meghittebb volt a légkör de természetesen csak kint a vízen, hiszen ott voltunk igazán kettesben. A kikötőből való kijutás intim perceit, az elmaradhatatlan kötőszavak : ) kíséretében Sipi egy cseppet megbolygatta, bár nem tudom miért kell ekkora ügyet csinálni abból, hogy a betonozott móló, vagy épp a parti kövek felé visz minket a szél... : )
Kb. három és fél órát töltöttünk kint, csapattuk is Peti barátommal amennyire a szél engedte, és gyakoroltunk egy kis bójázást is, szóval a kellemesen elmúló délutánra csak a kikötés vetett egy cseppnyi árnyékot.
Illetve csak megpróbált.
Tehát ideje indulni, úgyhogy irány a kikötő, minden faszányos, látom hogy a tulaj ott sertepertél a parton, teszek egy kört, illetve teszünk, -biztos nem vett észre, forduljunk még egyet- mondom, azután fordulunk, figyelünk, várunk, és újra fordulunk, figyelünk, várunk, de semmi segítség nem érkezik. -Biztos nem vett észre- mondom újfent gyanútlanul, nincs más hátra, megpróbálok kikötni a múltkor tanultakat szem előtt tartva.
Sikerült, na!
Kikötöttem a hajót aztán Peti barátomnak is segédkeztem, és mire mindkét finn és mindkét kormányos biztonságban volt, Sipi kényelmesen odasétálva megjegyezte: -Egész jól kikötöttél....
Én balek akkor értettem meg. ...Egyszer már elmesélte hogy kell partot érni... nem tett mást, csak figyelte megértettem-e? Pont ahogy a Tüskevár Matula bácsija, aki csak egyszer magyaráz el mindent, aztán nem vitatatja a tizenéves szünidős rokongyerek bölcs : ) meglátásait, hanem ráhagyja. És nem röhigcsél öntelten, nem mosolyog lekezelően, /ahogy manapság szokás/ csupán a szeme csillog huncutul, egy keményen ledolgozott élet tapasztalatával.
És amíg ennyi a tudásunk, addig abból a csillogásból meg kell tanulnunk olvasni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése