Pazar próbaút kemény kitérővel

Elérkezve a javítás utolsó fázisához már csak némi lakkozás és a cockpit befejezése volt hátra, amihez alaposan fel kellett kötnöm azt a bizonyos felkötnivalót. Arról van szó ugyanis, hogy a törés túloldalán -a fenék felőli részen- nem csupán a törést hanem a komoly anyaghiányt is korrigálnom kellett nulla hozzáféréssel. Terv szerint egy távtartóval és a műgyanta-üvegszövet szent kötelékével készültem végrehajtani a feladatot, de ahogy az életben számtalanszor tapasztaljuk hogy az elmúló idő mindent megszépít, úgy emlékeimben is csak a törés szerepelt, mindenféle pótolandó dolog nélkül. A szűk hely és a gyanta folyóssága külön-külön is komoly kihívás elé állított volna de így együtt igazi emberpróbáló feladatot adott amit a következőképp oldottam meg. Szerencsére találtam egy vékony műgyanta-üvegszövet lapot /szemmel láthatóan valamelyik hajóhoz tartozhatott egykor/ amiből kivágtam a legnagyobb íves profilt amit még be lehetett gombolni azon a szűk nyíláson és nekiláttam a küldetésnek. A fenékre egy réteg "rendes" üvegszövet került vastagon begyantázva, erre jött távtartónak egy darab -a vízszerelésnél használt -KPE cső amit az alsó gyantaréteg nem enged majd elmozdulni, legfelülre jön a méretre szabott műgyanta profil és erre, pontosabban e közé és a hiányos cockpit alj közé nagy mennyiségű gyanta és üvegszövet minden mennyiségben. És milyen egyszerűen le lehet ezt írni pár perc alatt... : )

Doktor úr, mindent előkészítettünk a műtéthez

A lényeg hogy minden nehézség ellenére az akció sikerrel járt és olyan pöpec munkát sikerült kiadnom a kezemből hogy ihaj! A megjavított rész talán csak új korában volt ilyen erős és terhelhető mint most. A dekli berakásához meg kell várni a gyanta teljes száradását, így elhasználtam a maradék lakkot, felcsavaroztam az orra azokat a műanyag kütyüket és elláttam a hajót egy könnyen értelmezhető figyelemfelhívó táblával. : )

Ennyi idő még a vastagon felvitt műgyantának is elegendő volt a kötéshez így semmi akadálya nem volt a dekli beszerelésének amit a csavarokon kívül a sokoldalú sziloplaszttal is rögzítettem, illetve szigeteltem.
A vitorlázás sajnos ez alkalommal is elmaradt leginkább az idő rövidsége miatt. Igazából egy kurta órára kirongyolhattam volna a vízre, de egyrészt utálok kapkodni, másrészt pedig azt azért már kitapasztaltam az elmúlt két év alatt, hogy vitorlával csak az elindulás ideje a biztos, az érkezésé bizony sok esetben kiszámíthatatlan. Viszont ha így alakult legközelebb már ezzel a hajóval szelem a hullámokat, gondoltam gyanútlanul ami idővel annyiban változott, hogy a felújítás és a próbaút közé beékelődött egy Balatoni vitorlázás amin mint oktató vettem részt. : )
Egy ismerős aki bő két évvel ezelőtt a vízen eltöltött órák fontosságára hívta fel a figyelmemet /és magam is rájöttem hogy ez a legfontosabb, mert ugyan sok helyről hallom hogy milyen remek dolog a hátunk mögött megkötni a palsteket például otthon a tévé előtt, de amikor váratlanul szélsőséges körülmények között kell vitorláznunk, vagy a hátszélben ide-oda billegő hajót próbáljuk irányítani, akkor igazából nem sokra megyünk vele/ megkért, hogy kísérjem el egy friss jogsis barátját és segítsek megtenni az első lépéseket a biztonságos vitorlázás felé. Hajó van, fuvar lesz, a tudást pedig adjam én. Pár másodpercnyi töprengés után -hogy van-e egyáltalán kedvem a Balcsin vitorlázni- végül is beadtam a derekam.: )
A helyzet nem ismeretlen: az ember naivan azt hiszi hogy tud egy csomó dolgot de persze a vízen még bizonytalan -főleg ha kihagy egy-két évet- hiszen a hajóssuli csak az utat mutatja meg, azt már az újdonsült kapitánynak kell eldöntenie hogy elindul-e rajta. Nos, a kapitány döntött, én pedig jelenlétemmel támogattam a dolgot. Egyébként is szerettem volna már nagyhajóval is menni egyrészt, hogy lássam mi ragadt rám a koszon kívül az elmúlt években, másrészt vízen is szerettem volna már használni a jogsimat, hiszen az elmúlt időszakban csak a hajókiállítás idejére került elő...
Így találtam magam ismét Siófokon ahol véget ért a néhány éve el sem kezdődött mancsaft pályafutásom. : ) A kitűzött napon -amelyet az előrejelzések alapján remek tanuló időnek gondoltam- váratlan körülmények fogadtak minket, ami leginkább a kelet felé igyekvő tarajos hullámokban és a szépen befütyülő állókötélzetekben mutatkozott meg. De ha már itt vagyunk kipöfögünk és a nyílt vízen a vártnál is keményebb helyzetben vágtunk bele a tananyagba. A hajó /B21-es/ Siófoki viszonylatban nem számít nagynak, de ilyen időben különösen érdemes figyelembe venni a közel hat négyzetméteres oldalfelületét mielőtt könnyelműen túlvitorláznánk a gépsárkányt. Az ötös-hatos Nyugati szélben érthetően kevesen választották a szabadidő e remek eltöltését, ameddig a szem ellát mindössze három hajó merészkedett ki, hogy velünk együtt pattogjon a jó kis döghullámokon és a többség -minket is beleértve- bőven beérte egy szál reffelt génuával. Néha viszont még ez is sok volt és emellett épp elég feladatot adott maga a hajón maradás is úgyhogy a józan ész hatására bő egy órányi harc után kimotoroztunk és a kikötői manőverek jutottak főszerephez. Persze a gyakorlás itt még nem ért véget mert az átmenetileg ötösre csillapodó szélben -másodfokú viharjelzés mellett- ismét kimerészkedtünk két órára, sőt Laci barátom /a gyakorló kapitány/ visszafelé már vitorlával porolt be a kikötőbe.
A minden szempontból hasznos nap tanulsága volt számomra, hogy mind a vizet mind a hajót -ami a finnhez képest viszonylag lassan reagált a kormánymozdulatokra- érdemes ismerni illetve kitapasztalni még induláskor, ezzel is elkerülve a kellemetlen perceket. És ami talán a legfontosabb: nem valószínű hogy két évvel ezelőtt biztonságosan tudtam volna vitorlázni a mostani körülmények között, pláne úgy hogy az ember felelősséggel is tartozik valakiért.
Ezt követően egy nap kihagyás következett, na nem a munkahely hanem a vitorlázás terén és már igyekeztem is Agárdra ahol mintegy koronaként felkerült az árbóc a hajómra.

Fapados járat, háttérben a megújuló VVSI

A Mester ráadásul a köteleket is bekötötte így a tizennyolc-húsz csomós szelet leszámítva minden akadály elhárult a próbaút elől. Őszintén szólva szívesebben tettem volna meg az első métereket egy csendes, gyenge szeles napon, de mit tehet az ember ha "kizavarják" a vízre...? Különben is, mostanában egyre inkább úgy érzem hogy a vitorlázás bizony arról szól, hogy a távolságot kizárólag szélben lehet leküzdeni. : )
És ez a szél egy mesébe illő estével ajándékozott meg amikor a száraz, porszagú kötelek újra átázhattak, amikor a felcsapódó víz a szépen lakkozott fedélzetről apró patakokban csordogált vissza a tóba és amikor az örömteli vitorlázásból fakadó vigyorgás még lefekvéskor sem akart eltűnni az arcomról...