Mennyi? Harminc!

-Mi harminc? -Mi mennyi? Hangzik a klasszikus viccben zajló beszélgetés a hajó kapitánya és matróza között és így a szezon, egyben az év végén szükségét érzem egy kis elszámolásnak, ezzel is alátámasztva azt a tényt, miszerint a vitorlázás legélvezetesebb módja (ami ugye a kishajózás) egyáltalán nem drága, sőt teljesen megfizethető. Igazából azok az okoskodók keltették életre bennem a gondolatot, akik ugyan minden rosszindulat nélkül, de nem mulasztják el megjegyezni, hogy "elég drága hobbit találtál magadnak". 
Először is aki olvasta Tollagi Jónás viszontagságait az tudja, hogy "ingyen csak a halál van" tehát mint minden az életben, a vitorlázás is pénzbe kerül bár az biztos hogy a kishajókkal lehet a legjobb ár-(élvezeti)értéket elérni. Idén ugye egész szezonra kibéreltem a Finnt amit most szándékosan nem forintosítok, de az összehasonlítás kedvéért ennyi pénzért a Balcsi legolcsóbb flottájából is csak mindössze három napig birtokolhattam volna egy nagyhajót ami meg sem közelíti a dingis élményt és mellesleg azt se felejtsük el hogy Agárdon a szezon márciustól-novemberig tart. Ahogy előttetek is ismeretes indultam versenyeken ami szintén költségként jelentkezik és csak félve merem leírni, hogy a legmagasabb nevezési díj amit kifizettem az bizony elérte a hatezer : ) forintot a gyakorlások, élményvitorlázások, edzések pedig nem nem jelentkeztek kiadásként, mindössze annyiban hogy oda kellett menni a tóhoz. Vettem még néhány kütyüt a könnyebb boldogulásom érdekében illetve folyamodtam olyan fortélyokhoz is, hogy az ajándékozós ünnepekre vitorlázós cuccokat kértem, így szabva gátat az ilyenkor szokásos haszontalan dolgok áradatának. Szóval nem kell feltétlenül százezreket költeni arra hogy az ember a jó levegőn, jó társaságban, gyönyörű környezetben egy elegáns és szinte minden alkalomra meglepetéseket tartogató sportot űzzön, ugyanakkor elkerülhetetlenül belefutok azokba az emberekbe akik ezt külső szemlélőként nem így látják.
Nem mintha lenne jelentősége, de vajon kiszámolta már valamelyik hogy a napi egy doboz cigi árából év végére már vitorlást is lehetne venni, vagy egész szezonra ki lehet fizetni egy nagyhajó helyét a Balatonon? De a dohányosnak mégse mondja senki, hogy "elég drága hobbit találtál magadnak." : )
Évzáró vitorlázásként lehetőségem nyílott egy erős középkategóriás hajó kipróbálására, és kinek meséljem el az élményeimet ha nem nektek, Kedves Olvasóim? Bár nem késtem a próbaútról, de mire kettőt fordultam a kikötőben addigra A Mester már a vízről biztatott a maga tapintatos stílusában, hogy igyekezzek. És ahogy a kapkodás általában semmi jóhoz nem vezet, úgy lett ez a mostani alkalomra is igaz. Baj szerencsére nem történt, mindössze a mentőmellényt felejtettem az emeleti öltözőben. Javában vitorláztunk mire feltűnt a dolog, de ebben a barátságos szélben talán megleszek nélküle, ami így is volt leszámítva az utolsó tíz percet amikor leírhatatlan boldogsággal az arcomon ugyanakkor némileg pánikhangulatban folyamatos siklásban poroltam vissza a kikötőig.
Tavaly ígéretet tettem nektek, miszerint nem foglak minden egyes vitorlázásommal traktálni benneteket és azóta ezt az ígéretet több-kevesebb sikerrel, de azért sikerült megtartanom. : ) A mostani vitorlázást se feltétlenül a boldog ugyanakkor kalandos befejezés miatt érzem szükségesnek megosztani veletek, hanem  a szél hirtelen erősödése, a változás előjelei és a kivételesen pontosnak mondható meteorológiai előrejelzés miatt, ugyanis bízom benne hogy közületek többen is kedvet kaptak a kishajózáshoz és minden olyan ismeretszerzés jól jöhet amit nem feltétlenül a saját bőrén tapasztal meg az ember.
Tehát két fős bandába verődve jövünk-megyünk a tavon, és ezzel a mostani /mellesleg eladásra kínált/ hajóval néha még az "én" hajómnál is jobban megyek ami a legjobban úgy mérhető le, hogy amikor az a bizonyos néha van, akkor nem maradok le Edző Bá mögött, hanem közel azonos sebességgel haladok mellette, ami őszintén szólva marha nagy dolog. És így, békésen telnek a percek kettes-közel hármas szélben vitorlázgatva mialatt folyamatosan megy az oktatás és türelmesen ugyan, de azért élénk érdeklődéssel várjuk az ígért erősödést ami nem hogy nem jön, hanem dél körül még a maradék szél is elmegy ebédszünetre. Hamarosan A Mester is követi őt és én magara maradok a gyengécske szélben a kiszabott házi feladattal.
A magas felszereltsége ellenére ennek a hajónak is van hiányossága, ami nem más, mint az árbóc csúcsán lévő jellegzetes Agárdi széljelző, ami rendkívül ötletes ugyanakkor költséghatékony módon egy bicikliküllő, egy fácántoll és két popszegecs románcából született.

Szerelem, igaz sokadik látásra

Amilyen nehezen barátkoztam meg vele mostanra annyira megszerettem, és ha valami más hajóra sodor az élet rendszeresen az árbóc csúcsát nézegetve ott is azt keresgélem. Ahogy ezen a finnen is, úgyhogy kénytelen vagyok a vitorla széljelzőire hagyatkozni ami nekem nem egy népünnepély, de reklamációnak helye nincs, mindenki úgy szereli fel a hajóját ahogy jónak látja. Szóval a gyengélkedő nyugati szélben egyszer csak véget ér a tó és a békés hátszelezésre berendezkedve fordulok keletre, de sehogy se találom a helyem, se az egyik se a másik oldalon nem dolgozik kielégítően a vitorla, az említett széljelző hiányában pedig még nehezebb a szélirányt megállapítani. Ami egyébként se lenne olyan egyszerű mivel -mint utóbb kiderült- a közelgő erősödéssel párhuzamosan most kezdett irányt váltani és amíg megtalálta a helyét "szél öcsénk" addig össze-vissza forgolódott. No amíg eldönti addig se töketlenkedek itt -gondoltam- és ismét negyedszélre vettem az irányt amivel semmi baj nem lett volna normál körülmények között, de ezek nem olyan körülmények voltak. Az átmenet nélküli erősödés és az ezzel járó váratlan szélforduló egyszer csak teljesen az oldalára döntötte a hajót és a már jól ismert helyzetben aggódva figyeltem a hajóba áramló mérhetetlen mennyiségű vizet. A lehető legvégső helyzetből állítottam vissza a sporteszközt és ahogy már ismeritek az ide vágó megoldást egy gyors ventilnyitást követően megindultam és kiszivattyúztam mindazt amit nem éreztem odavalónak. Ez a pillanat segített dönteni a további vitorlázással kapcsolatban, hiszen igaz hogy időközben csatlakozott hozzám egy spori, de először is; a mentőmellényem továbbra is a parton van, másodszor; marhára nem hiányzik hogy kárt tegyek más hajójában, harmadszor; a tíz fokos vízben történő fürdésem egy életre szóló élménnyel tett gazdagabbá és semmi nem csábít, hogy a mostanra hét fokra hűlt tóban a saját rekordommal vetekedjek.
A motoros suliban több vízi manőver mellett tan- és vizsgaanyag volt a motorcsónak siklásba hozása illetve a siklásban haladás. Ez a gázkar előrenyomásával teljesíthető is volt és -anélkül hogy a megrögzött motorosokat bántani szeretném- sok ész nem kellett hozzá, ráadásul ott bőg az ember mellett az az irdatlan motor, lerombolva minden szépségét annak amit a hajózás nyújthat. Nem így a vitorlás! Igaz hogy a mostani élményhez mind a spéci hajóra, mind az elmúlt két és fél év gyötrelmeire szükség volt de azt mondom, hogy már csak ezért is megérte.
Tehát ott tartunk hogy ésszerűen a szárazföld biztonságát választottam és mostanra  a szél is megállapodott egy egyenletesnek mondható északnyugati irányban és egy faszányos ötös! erősségben. A csoda pedig ekkor kezdődött méghozzá szinte abban a szent pillanatban amikor hátszélbe fordultam. Mindössze néhány méter után kiemelkedett a hajó orra, felült a hullámokra és "egész úton hazafelé" folyamatos siklásban vágtáztam. Az élmény leírhatatlan. A felcsapódó hullámok rendre betakartak, de kit érdekel a hideg zuhany amikor gyorsvonatként száguldok át a tavon és és ha néha hátra merek nézni hát olyan csíkot húz a hajó, hogy bármelyik motoros nyugodtan megirigyelhetné. A szokásosnál hamarabb értem végére a visszafelé vezető útnak és komolyan mondom nem tudtam eldönteni, hogy örüljek neki vagy bánkódjak miatta, de azt hiszem okosabb ha örülök, mert nem tudtam mi lesz még ebből a szélből ráadásul várt még rám a nagy kedvencem, azaz egy jó kis halzolás a kikötőben. 

Nem kérdés ki az úr

Talán még emlékeztek arra amikor Iboly árbócát vásároltam. Az eladó öregúr egykori repülő hollandis aki büszkén mutatta szeretve féltett hajóját, több ízben kitért a siklás szépségeire, sőt határozottan az orgazmushoz hasonlította. E jótékony túlzást tudjuk be annak, hogy a bácsi emlékei idővel megkophattak a házasélet gyönyöreiről és egy cseppet talán össze is mosódhattak a hajóban töltött boldog órákkal de abban mindenképpen igaza van, hogy semmihez sem fogható élvezettel ajándékozza meg a szerencséseket.