Ha tudjuk hol a helyünk az életben, ismerjük a boldogság titkát

Sokszor keressük a távoli elérhetetlenben a szenzációt vagy várjuk, hogy a semmiből felbukkanva ámulatba ejtsen valami ami túltesz egy színtelen hétfő reggelen, a hétköznapi csodák mellett pedig elmegyünk anélkül, hogy egy szemernyit észrevennénk belőlük pedig az élet nagy igazságai itt vannak, csupán karnyújtásnyira tőlünk. És nem kell feltétlenül több száz vagy akár ezer évre visszamennünk a múlt nagy gondolkodóihoz, olykor elég fellapozni egy kortárs regény huszonhetedik oldalát, meghallgatni egy értelmes riportot a rádióban vagy észrevenni valamelyik szereplő elejtett mondatát akár egy B kategóriás akciófilmben, esetleg odafigyelni egy együttes dalszövegére. Korunk filozófusai észrevétlenül is itt élnek köztünk, csak nem uralkodók udvarában vendégeskednek vagy ódon könyvtárak roskadozó polcain pihenő kötetek időette lapjain várják, hogy rájuk találjunk hanem a rádióban, az interneten vagy a mozi vetítővásznán, amikor megfeledkezve világi gondjainkról elégedetten majszoljuk a pattogatott kukoricát, vagy kólát szürcsölve merülünk el egy hétköznapi történet nem hétköznapi megjelenítésében.
A címben szereplő mondat akár a létező összes bölcsesség kvintesszenciája is lehetne és ha nem csak az idézgetéshez értenénk hanem a tanítások útmutatásai alapján rendezkednénk be a földi létre rengeteg kellemetlenségtől kímélnénk meg magukat. Találóbb idézetbe egy ötven felé közeledő kezdő vitorlázó se botolhatna aki versenyzésre adta a fejét. Hiszen ideje eldönteni hogy ki is az igazi ellenfél valójában, kit szeretnénk legyőzni? Mert nem az élen haladókat sőt sok esetben nem is a többieket. Az igazi ellenfél mi magunk vagyunk, pontosabban a konok, engedetlen, akaratos, nagyravágyó énünk amelyik nem hajlandó elfogadni ha valami nem a terveink szerint alakul, megsértődik amikor bármi vagy bárki keresztülhúzza a számításunkat és lógatja az orrát ha megelőzi valaki. Gyakran felmerülő kérdés ez a maga kettősségével főleg a versenyen. De ilyenek vagyunk. A versenyszellem mindnyájunkban ott szunnyad és várja a kínálkozó alkalmat amikor kitörhet és végre leelőzhetjük az előttünk lévő autót, bringát vagy hajót. A sikertelenség pedig ahelyett hogy jó időre elkedvetlenítene inkább tovább szítja bennünk a tüzet és türelmetlenül, összeszorult gyomorral várunk a következő lehetőségre amikor visszavághatunk mert akkor majd mi jövünk, mert egyszer sikerülnie kell. És hogy sikerül-e? Szívem szerint azt mondanám hogy teljesen mindegy, hiszen "ha tudjuk hol a helyünk a életben, ismerjük a boldogság titkát" de nem fogok hazudni nektek. Mindenesetre igyekszem tudatosítani magamban és sokszor már jó úton haladok a tanítás által kijelölt ösvényen.
Ezekkel a gondolatokkal vágtam neki a bajnokságnak ami jó vitorlázásokat, remek versenyzést ennek köszönhetően egy pazar hétvégét és egy emlékezetes utolsó előtti előtti helyezést tartogatott.
Szerda délben Csabi barátommal kettesben vágtunk bele a hajók szétszedésébe és mind a szerelés, mind a szállítás zökkenőmentesen lezajlott dacára annak, hogy mindkettőnknek ez volt az első meccse idegenben. Bár a két órás felpakolással a túlzott óvatosság és lekötözés miatt negatív rekordot döntöttünk, de valahol el kell kezdeni a dolgot és a legfontosabb, hogy az árbóctól a hajóig mindent sértetlenül leszállítottunk. Az érkezés után estébe hajló lerakodás, nevezés, fürdés és egy kiadós alvás következett.

A sólyakocsi száma, később az enyém is

Kellett is másnapra az erő, de ezt akkor még nem tudtuk. Reggel megnyitó, utolsó simítások, spéci állítgatások a gépsárkányon és nincs mese, irány a tó az erős hármas szélben és milyen jó lett volna korábban érkezni hogy a helyi viszonyok /víz, szél, sólya/ valamelyest ismerősek legyenek, de mindegy, menni kell és komolyan mondom, most nagy ívben teszek a helyezésre csak sikerüljön túlélni ezt a napot. Főleg, hogy a "csatornán" keresztül átmentünk a labancokhoz és az ottani vízfelület egy árnyalattal gorombább volt. Mind színével, mind hullámaival a Balatont idézte és a négyesre erősödés az ott nem volt tréfa. Menő Up & Down pályán várt ránk két hosszú kör amin mindig sikerült egy két helyet hoznom, kivétel nélkül vesztett pozíciókból, a legemlékezetesebb és tanulságosabb mégis a negyedik, gyenge szeles futam lett. A stressznek, saját figyelmetlenségemnek és egy elbaltázott rajtnak köszönhetően utolsóként indultam meg ugyanis annyira bennem volt a több órányi erős szeles menet, hogy fejben teljesen arra voltam ráállva. A gyengülést figyelmen kívül hagyva tökig behúzott vitorlával, lemaradva, zavart szélben tötyögtem mire nagy nehezen leesett, hogy mit kéne csinálnom. Ekkorra simán begyűjtöttem ötven méter hátrányt. Úgy éreztem mindennek vége, de mérgemben összeszedtem magam és a második kreuz szakasz végére -igaz csak centiméterekkel- hoztam két helyet. Uhh, utolsó talán most sem leszek és az előzményeket figyelembe véve ezzel is simán beértem volna, de mit ki tudja mi jöhet még össze, különben is a lehagyott sporttársakat se kell félteni ha az elveszett helyük visszaszerzéséről van szó. A szél átmenetileg egyes körülire gyengült, de ugye nem csak nekem hanem a többieknek is és ne kérdezzétek hogyan de lassacskán elkezdtem az előttem lévőktől lopni a távolságot, ráadásul hátszélben ami nem a nagy előzésekről híres. A frissülés érkezésekor már egész jól álltam és ilyen kritikus helyzetben inkább magamra kell figyelnem, nehogy elbaltázzak valamit a nagy izgalmakban, főleg most amikor közeledünk az utolsó bójához ahonnan már csak egy viszonylag rövid félszeles szakasz válasz el a várva várt befutótól. Na most marhára szabályosnak kéne lenni, esélyt sem adva semmiféle büntire mert pillanatok alatt elveszhet minden előnyöm amit nagy nehezen összeszedtem így az ideálisnál nagyobb ívben, koccanás és konfliktusmentes ráfordulás után rongyoltam át a célon. Mint este megtudtam a 29. helyre tornáztam fel magam a 40.- ről. Bármelyik versenyen háromszor csapnék a levegőbe egy ilyen sikeres akció után, na de hogy ez pont a Bajnokságon történik?!

Hát a többiek?

Azt hiszem mostanra ért be az eddigi -külön kiemelve az ez évi- munkám mert az említett futamot leszámítva egyre tovább megyek együtt azokkal a sporikkal akikkel mostanáig csak a parton találkoztam. Persze idővel lehagynak bár megesik hogy csak méterekkel, de most az is megtörtént hogy én hagytam le őket.
Szóval van remény, de a legfontosabb feladat továbbra is a gyakorlás lesz.

Egy bringás alkalmazással készítettem ezt a statisztikát. A teljes vízen töltött idő nem látszik de elárulom hogy hat óra volt és ebből öt óra húsz percen keresztül -az aktív időben- folyamatos mozgásban volt a hajó. Aki ült közületek kishajóban -esetleg finnben- az tudja hogy nem telik el úgy fél perc hogy ne kéne csinálni valamit, és ezzel arra gondolok, hogy azt a közel öt és fél órát bizony tisztességesen végig kellett dolgozni. És szerintem az a negyven kilométer se hangzik rosszul. 
Sajnos a bajnokság itt véget is ért. Következő napon a gyengécske szél miatt hazai pályán maradtunk ahol mindössze egy lefújt futamra futotta, a többi két napon pedig még annyira se. Ettől függetlenül önkényesen minden nap hajóba ültem és mentem, hiszen tudjátok: ha már itt van ez szép a tó, itt van ez a jó kis hajó.... : )
Nem mellékesen a tó és környezete gyönyörű.

Nád a házam teteje...

A vízre épült nádtetős házak egyikében kaptunk szállást kemény háromezer forintért, a vendégszerető házigazdák minden estére készültek valami programmal amit egy vízparton felállított sátor megenged. Borkóstolás, grillezés, diavetítés a nap eseményeiről, isteni pörkölt és a búcsúesten a szinte elmaradhatatlan Pogány Madonnával amihez frissen pattogtatott kukoricát tálaltak.

Egy átlagos reggel

A szél -amikor volt- egyenletesebb az Agárdinál, rendesen lehetett lógni a hajó oldalán, nem kellett hirtelen fordulásoktól tartani meg visszaugrálni a hajóba pánikszerűen szóval itt végre lehetett "ötszáz métert egyenesen menni". : )
A helyezésemmel messzemenően elégedett vagyok és reálisnak tartom, de ennél is fontosabb a megtiszteltetés, hogy itt lehettem és a legnagyobbakkal együtt léphettem pályára.Vasárnap a várakozás és vitorlázás után lebontottuk a hajókat, az eredményhirdetést követően Agárd felé vettük az irányt ahonnan sietős lepakolás után, estére értem haza. A hétvége után a hétfői munkakezdésnél súlyosabb büntetést elképzelni sem lehetne és nem értem miért kell nekem ilyen alantas dolgokkal foglalkoznom amikor vár rám egy jó kis hajó, egy jó kis tónak a partján. De nincs más választásom, fáradtan kicsit elcsigázva, a versenytől kimerülve eleget teszek a gyár elvárásainak. Jobb ha tudjuk hol a helyünk az életben.