Verseny nekem

A szezon eleji bejegyzéssel ellentétben végre nem csak másokat, hanem engem is megajándékoztak az égiek egy versennyel. Nyerni ugyan nem nyertem, az élen haladók továbbra is messze vannak ellenben közel a mezőny felének odapirítottam, úgyhogy ez az eredményes és kellemes emlékekkel teli évadzáró minden várakozásomon túltett. De menjünk szépen sorban, először is szeretném rendezni a tartozásomat, tehát következzen a kép a feltuningolt és most már biztonságosan használható sólyakocsiról.

Súlyos eset

Nos, a vitorlapróbához korábban kellet volna sorszámot tépnem mert olyan dörzsöltek ezek a sporttársak, hogy nem csak a vízen hanem a parton is beelőznek. Két vitorlát kapott tesztelésre az egyesület méghozzá nem is akárhonnan, egyenesen a Tuss műhelyből kerültek ki a friss ropogós vásznak, bár fóliavitorláról lévén szó itt némi képzavar keletkezett. : ) Szóval mindkettőre lecsaptak leleményes harcostársaim, de egy parti próbára azért jutott idő és bizony marha szépen áll a hajón. Sehol egy bugyor, sehol egy ránc. Gyönyörű formát öltött az árbócomon, mintha egyenesen a szélre szabták volna.
A kétnapos verseny első napján tudtam résztvenni ami a tavalyihoz hasonló túra-pálya keverék volt, a kikötő elől indultunk megkerülni a tó északi felére száműzött bóját és ebből kellett két kört teljesíteni, kétszer. A pályaversenynél kevésbé harcosabb, lényegesen több teret és lehetőséget ad. Igaz a trükkös Agárdi szelet a nádszigetek még jobban megkavarják -előfordult a 180 fokos forduló- és nem ötszáz, de sokszor még ötven métert se tudtunk egyenesen menni, ezzel szemben itt nem fordulhat elő az ami a pályán, hogy a második kör vége előtt lefújják a futamot a szélirány megváltozása miatt. Tehát nekivágtam az öregecske vitorlámmal és nem is baj hogy lemaradtam a próbáról, úgyis a pályaversenyen mutatja meg igazán, hogy a vitorla mit tud, egész pontosan mit tudunk mi ketten, mennyire leszek képes élesen menni vele vagy gyorsan, esetleg mindkettő. : )
Szokásomhoz híven mindkét futamon sikerült hamar a mezőny végére tornázni magam és most már komolyan elkezdett érdekelni hogy miért. Minden bizonnyal a rajtot szúrom el jó érzékkel de ez most nem a kérdések és nem a válaszok ideje, ha ilyen béna voltam akkor egyem meg a főztömet vagy kerítsek elő valamit a ládafiából ha nincs kedvem egész nap lehorgasztott fejjel kullogni a többiek után. Persze ez nem olyan egyszerű, annyit mindenesetre sikerült elérnem hogy féltáv környékén már látható eredményeim voltak felzárkózás terén és a befutóra már fel is tudtam mutatni valamit. De hogy én mennyit harcoltam ezért! Szüntelenül -és ezt értsétek szó szerint- figyeltem a széljelző szálakat mert ugye negyedszélben leggyorsabb a gépsárkány, a vízfelszínt hogy a váratlanul érkezett gyengülésben milyen irányba érdemes bóklászni, még mindig a vízfelszínt hogy a nádszigetek merre, mennyit takarnak le a szélből, melyik átjárót érdemes választani és -ugyan csak fél szemmel- a mezőnyt, bár hősiesen igyekeztem a saját dolgommal foglalkozni. A szél erőssége hármas közeli és nullás között ingadozott, ennek és a folyamatos irányváltozásainak valamint a pálya sajátosságának köszönhetően végig taktikázva, térden, féltérden, a deck oldalán lógva, a decken ülve, a deck belső oldalára támaszkodva, felállva, a kokpitben ülve és a lee oldalon guggolva töltöttem az időt tíztől fél háromig. Ha hiszitek, ha nem jobban kifárasztott mint a Fertő tavi első nap, pedig az se volt egy népünnepély. Másnap alig bírtam lábra állni és nincs az a pénz amiért az elkövetkező időben bringára ülnék de a kimerítő munka meghozta gyümölcsét. Huszonegyen álltunk rajthoz és a tizenegyedik illetve tizenkettedik helyre hoztam be a hajót ami a legmerészebb álmaimat is felülmúlta, és ahogy a lehagyott sporikat elnéztem nem csak az enyémet. : )
A másnapi fáradtság a verseny végén még nyomokban sem jelentkezett és a szél is kezdett újra magára találni, így két állandó vetélytársammal karöltve immár tét nélkül, ráérős beszélgetősen kint maradtunk egy kicsit, amiből -ki gondolta volna- másfél órányi jó kis levezető vitorlázás kerekedett. Igazából a verseny feszültsége után szükségem is volt valamire ami feltölt, de hogy a vitorlázás után pont vitorlázásra lesz szükségem az eszembe se jutott.
A versenyzésnek idénre vége, de a vitorlázásnak még két-három hét esélyt nyugodt szívvel adhatunk. Szükség is lesz rá mert a fordulást még jó lenne gyakorolni, a csípős későőszi szélben eltöltött kora estébe hajló örömködésekről nem is beszélve. És ki tudja, hátha azt a vitorlát is sikerül kipróbálni...