Tavaszi szél

Két lépésnyire a csillagászati tavasztól napról-napra biztató jelekkel találkozhatunk, amik mind-mind a jó idő közeledtét hivatottak igazolni. Mindjárt elsőként itt van a női egyedek folyamatosan apadó öltözete amivel mintha csak feledtetni szeretnék velünk a nyirkos-fázós napokat, azután a kertünket rendszeresen látogató öncélú madarak akik a téli reggeleken hangosan reklamáltak a néha üresen felejtett etető miatt és szerintetek mostanság is a válogatott magvak foglalkoztatják őket vagy inkább szerelmet csicseregve kergetik egymást cinkosan, másodlagos helyre, az utódnemzés mögé sorolva az eleddig nélkülözhetetlen reggelit? Szintén biztató fejlemény még a kert sarkában megbúvó butácska formájú szilvafa lassacskán virágba pattanó rügyei, sőt még az autóm is színvonalas szolgáltatásokkal kényeztet. Napsütéses időben egész komfortos a verda és nemcsak az ülésfűtés meg a pléd került vissza a kamrába, de bizony az irhakesztyű is elfoglalta nyári helyét, hol máshol mint a kesztyűtartóban.
Ám ezek az apró jelek mind csak jelecskék, a tavasz érkezése azzal nyert biztos igazolást hogy az egyesület raktárából fokozatosan kerülnek elő a hajók a tetőről meg a sójakocsik. Őszintén szólva ideje is volt már, mert az ember még ezen a rövidke télen is hajlamos egy cseppet magába fordulni és úgy vélni hogy a vitorlázáson kívül semmi nincs ami értelmet adna szánalmas kis életének. : )
Idén nagy fába vágom a fejszémet ugyanis élve a lehetőséggel egész szezonra kibéreltem egy finnt, így téve szert egy állandó, saját hajóra Agárdon, azzal az előttetek már ismeretes szándékkal, hogy belevágok a versenyzésbe. Itt nyilván nem kell nagy dolgokra gondolnotok hiszen mindössze két éve vetettem bele magam komolyabban ebbe a megszállottakat tömörítő sportba de még ha lekicsinylően hangzik is, úgy vélem tölteléknek jó leszek, és ahogy egy szimfonikus nagyzenekarban a sok vonós mellett kevésbé feltűnő az egyik hegedű olykor hamiskásan elbotló hangja, úgy reményeim szerint én is ellavírozgatok a többiek között, és ezalatt ragad rám valami abból amit nagybetűs vitorlázásnak hívnak.
Íme a gépsárkány.

Még van egy kis munka a beüzemelésig...

A hajó állapota természetesen nem vethet árnyékot a finnezésre így kerültem újra a régi hajómba és annak ellenére, hogy vitorlázós szempontból az évem jobban indult a tavalyinál -egyrészt a jégvitorlázás, másrészt a mostani borulásmentes hajózás miatt- elég nehezen találtam magamra, sőt teljesen fölösleges itt finomkodni, másfél óra töketlenkedés kellett ahhoz hogy kormányosnak érezhessem magam.
A neoprén ruhámmal valami történhetett az utolsó próba óta mert sokkal passzosabban jött rám és kizártnak tartom hogy emiatt az esti fagyizgatást terheli a felelősség. : ) Pisti barátom -akivel együtt vágtunk bele az Agárdi gyötrelmekbe- már a vízen várt mikor én gyanútlanul toltam kicsiny hajómat /ekkor még becézgetve/ a tó felé nem is sejtve, hogy a másnapra összeszedett izomláz miatt még a köhögés is komoly fájdalmakat tartogat. A partról egyenletesnek tűnő Keleti szél mind irányváltásban, mind lökésekben még a sokat emlegetett Délin is túltett, talán csak azért hogy végleges döntés elé állítson: Öregem, biztos hogy ezt szeretnéd? És el kell mondjam, egyáltalán nem voltam benne biztos...
Legalábbis amíg azt a bizonyos másfél órát végig nem szenvedtem az elügyetlenkedett fordulókkal, a többször is majdnem borulós hátszelezéssel és halzolással, a terven kívüli megálláskor belobbanó vitorla szemrehányó hangjával, a lábamba akadó sottkötéllel, a sapkámat rendszeresen leverő vagy átigazító bummal és a lassacskán sárba tiport önbecsülésemmel.
Hogy mikor, ne kérdezzétek de /a becstelen szelet leszámítva/ egyszer csak minden megváltozott és igaz nem lettem a Finn-dingi ifjú mestere, de a tanultak előtörtek a mélyből és újfent élvezetes lett a vitorlázás. Egy-két aprócska malőrt leszámítva sikerültek a fordulások, többször is észrevettem a közeledő erősödést és végre én irányítottam a hajót nem pedig ő engem. Káprázatos időnk volt és ha a szél irányával akadtak is problémáink, az erőssége pont megfelelő volt arra hogy két kezdő megtegye az első lépéseket a szezon kezdetén. A szikrázó napsütésben, csaknem nyárias melegben töltött délután zárásaként immár megalapozott magabiztossággal felvértezve merészkedtünk el a tisztásig, ahonnan békésen hátszelezve vettük célba a kikötőt, belevitorlázva a festői naplementébe.
És a válaszom: igen, ezt szeretném.