Mondjuk a kezdeti lelkesedésemet az utóbbi időben beárnyékolta a mérhetetlen mennyiségű tananyag és nem csak a szabadon közlekedő komp éjszakai jelzései vesztegléskor vagy menetben, a hajón rosszul lett vagy megsérült személy ellátása, jogi ismeretek és tűzvédelmi szabályok nehezítették meg napjaimat, hanem mindjárt a sor elején a fenyegetően hangzó szakmai német vizsga, amihez többek között olyan kifejezéseket kellett megtanulni mint: "Jobb oldal felől kék táblával, villogó fehér fénnyel kívánok elhaladni. (Dunán: kitűzök)" A vizsga igazi szépsége abban rejlett hogy a némettel kellett kezdeni, és ha valaki már ott elvérzik akkor annak esélye sem sincs a többi tárgyból vizsgázni, tehát ezen volt a legnagyobb hangsúly, hiszen egy jó indítás kellő lökést adhat a pánikhangulatban lévő vizsgázó számára, a rossz kezdésről pedig inkább ne is beszéljünk. Talán feleslegesnek tűnik a temérdek tanulnivaló de ez a jogsi már szolgálati célú lesz, amit árvíz idején is használhat a kapitány, sőt a legtöbb esetben én csak akkor fogom használni szóval nem árt ha az átlagosnál jobban elmélyülök az anyagban.
Jó hír hogy az írásbeli vizsga még mindig tesztlapon történik és az elmúlt öt év alatt sem sikerült a töretlen népszerűségnek örvendő Illetékes Hatóságnak bevezetni a blog kezdetekor emlegetett számítógépes, szigorúbb időkorláttal bíró számonkérést. Nagy valószínűséggel ez is hozzájárult a "megfelelt" minősítés eléréséhez de egy kis kitérő keretében engedjétek meg hogy megemlítsem egyik fő támaszomat a tesztvizsga.hu-t. Sejtelmem sincs, hogy milyen keretek közt folyik a jelenlegi oktatás és azt sem tudom hogy ez az oldal mindenhol beletartozik-e a tananyagba, ezért írok róla pár sort, hátha leendő kapitányok is olvassák a bejegyzést.
A lényege, hogy vizsgakérdéseket tesz fel témakörönként és ha minden kérdésre sikerült négyszer helyesen válaszolni akkor jöhet a vizsgaszimuláció, szinte élesben. Persze hosszú az út odáig ugyanis a némettel együtt összesen kétezer-háromszázhatvan kérdésre kellett négy jó választ adnom, ehhez jöttek még a rossz válaszok amiket nem mindig tartottak elégségesnek simán "rossz válasz"-ként minősíteni hanem kissé gunyorosan a "súlyosan téves meghatározás" besorolással rombolják az ember önérzetét, és teszik mindezt pénzért... : ) Hogy pontosan mennyiért azt nem tudom, de úgy vélem egy sikeres vizsga megalapozásához semmi nem lehet drága, főleg úgy hogy "A Hatóság" nem képes normálisan feltenni a kérdéseket, hanem mindenféle fondorlattal, az egykori tévés vetélkedőket lepipálva zavarja össze az egyébként is stresszes polgárokat. Szóval ráment néhány hetem mire az utolsó helyesen adott válasz után megjelent a megváltást jelentő mondat: "Ebben a kérdéscsoportban már nincs Önnek bizonytalannak minősített kérdése." Hát igen, ahogy egyik kedvenc írómnál olvastam: Keserű vizeken kell átmennünk mire elérjük az édeset.
Most már tudjátok hogy mi volt a kényszerű távollétem oka, ami alatt a vitorlázás igazi szabadidős tevékenység lett, ugyanis egyszer volt annyi szabadidőm hogy elmehettem vitorlázni és mint utólag kiderült ez volt egyben a versenyre való felkészülésem is.
Bár a gyakorlati vizsga és a tapasztalatok szerzése még hátravan, de az már most látszik, hogy a motorcsónak vezetése közel sem igényel annyi tudást mint a vitorlásé, és igazából nem is nyújt akkora élvezetet. Ám mielőtt komolyan elkezdenétek aggódni a hosszúra nyúlt bevezető kapcsán, mindenkit megnyugtatok: a Vitorlás a kertben nem lesz motoros oldal.
E kitérő után ideje visszatérni a vitorlázáshoz. Eredeti terv szerint nagy erőkkel készültem volna az utolsó ranglistaversenyre, amiből annyi valósult meg amit az előbb olvashattatok, mindenesetre tele izgalommal indultam a bázisra ahol eddigi, talán legkatasztrofálisabb vitorlázásom mérlege a következő: egy bronzérem, egy elveszett sapka, két fürdés a tóban, egy beázott óra, és egy megfázás. Pedig olyan jól indult...
Az első futamban tök jól elkaptam a rajtot, hamar ki is kerültem a többiek zavart szeléből és ahogy lenni szokott a nagy létszámú élboly valamennyire elhúzott, de a hátsó csapat élén én haladtam magam mögé utasítva emlékeim szerint hat sporttársat. És egészen a harmadik körig minden rendben ment amikor a bójánál teljesen megzavart a szembejövő -útjogos- hajók kikerülése és a kötelekkel bíbelődve eltöketlenkedtem a fordulót is. Itt persze szépen megállt alattam a hajó és mire észbe kaptam a többiek egy része lehagyott, aki meg nem az is simán beért. Így visszagondolva ennél a pontnál tört ketté a napom és innentől hiába is erőlködtem, a körülmények illetve a hosszú kihagyás mind ellenem dolgoztak. Ennek ellenére mentettem a menthetőt és az elajándékozott pozíciókból kemény munkával hármat visszaszereztem.
A második futam elég ramatyul indult, ráadásul az egyik fordulásnál a bum leverte a sapkámat. A kedvenc sapkámat amelyiket ajándékba kaptam a nejemtől és az a saját szüleményű babonám kapcsolódik hozzá hogy csak abban tudok vitorlázni. A mai napig se értem, hogy hogyan tűnhetett el egyetlen szempillantás alatt, amikor hasonló esetekben a ruhadarabok egész hosszú ideig úsznak a vízen és simán ki lehet szedni egy "vízből mentés"-hez hasonló manőverrel. Komolyan mondom, olyan volt mintha a leesés után eltűnt volna valami űrön, lyukon vagy időkapun keresztül. Mintha átkerült volna egy másik dimenzióba vagy ahogy az időutazós filmekben mutatják amikor például nagy sebességgel mennek valami járművel és egyszer csak a külső szemlélő számára eltűnik az autó az útról vagy a repülő az égboltról. Magát vízbe esést nem láttam így elkezdtem a hajóban is keresni, de persze ott még úgyse volt. Egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot és ahelyett hogy a versennyel foglalkoztam volna, hosszú másodpercekre lekötött az eset, bár az eredmény szempontjából itt talán már mindegy volt.
Minek is szépítsem, harmadik futam pont olyan szarul sikerült mint a második, azzal a különbséggel, hogy már nem volt sapkám amit elveszítsek viszont legalább eszembe juttatta azt, hogy azért néha egész jól is szoktam én menni, így a negyedikre sikerült összekapnom magam és az elsőhöz hasonló helyet szerezni a rajtnál, ami ki is tartott addig amíg a kreuz bója előtt tíz méterrel akartam egy kicsit engedni a sottkötélen. Nos, amikor ugyanígy teljes testtel a hajón kívül vagyok ezt soha többet nem fogom megpróbálni. A kötél úgy szaladt ki a kezemből, hogy esélyem se volt megfogni, a bum ezzel párhuzamosan elszabadult, az egyensúlyomat elvesztettem és utoljára még egy pillanatra értetlenül ránéztem az ujjaim között gyorsvonatként száguldó piros kötélre, ám mire felfogtam volna a történteket már a vízben voltam. Tisztára mintha az utolsó pillanataim peregtek volna le előttem, azzal az áldott különbséggel hogy nem az utolsók voltak, de komolyan mondom ijesztő volt átélni. Amikor valami olyan dolgot teszünk amit az idő rövidsége miatt már nincs időnk megbánni, újragondolni, megérteni se jóvátenni. Éppen csak kezdenénk tudomásul venni de már ránk omlik a házfal, beszakad alattunk a jég, összenyom a levágott faág, végigvágjuk a tenyerünket a frissen élezett késsel, belénkrongyol egy autó, megcsúszik a bringa kereke a nyákos úton.
És benne lenni az eseményekben egyáltalán nem olyan mint ahogy a filmeken látjuk, több kameraállásból, szinte kockáról-kockára lelassítva a leglátványosabb jeleneteket. Nem. Éppen hogy levegőt vennénk annak a bizonyos b betűs szónak a kimondásához de akkorra már a történések elindultak velünk egy egyirányú utcába ahonnan talán visszanézni még lehet, de visszatérni már nem.
A fáradtság és a marasztaló, tizennégy fokos víz jótékony hatása miatt elég nehezen jutottam vissza a békésen ringatózó hajóba ahol rövid időn belül rendeztem soraimat, káromkodtam egy cifrát és ahelyett hogy ép ésszel kimentem volna a partra, inkább a többiek után indultam. Nem akartam feladni a versenyt hiszen bármi megtörténhet a hátralévő idő alatt -gondoltam- és így is lett. Egyrészt jól megfáztam : ) de azért az első futamhoz hasonlóan behoztam az öreg Fűkét a huszonnyolcadik helyre, bár a kötélfogóktól a mentőmellényig minden összeesküdött ellenem és itt még nem is sejtettem, hogy kikötéskor is vár rám egy vízbeesés.
Összesítettben az utolsó, a fa finn kategóriában pedig a harmadik helyet sikerült megcsípnem, de nem ám azért, mert összesen ennyien indultunk... : ) Hogy az első helyezésben rengeteg munka van azt mindenki tudja, de higgyétek el hogy a mezőny vége felé, sokszor még az utolsó helyeken is vért kell izzadni szóval a kapott érmet és a dicsőséges csatában kiérdemelt emlékpólót hosszú idő óta a legbecsesebb ereklyének tartom.
 |
| Fa hajó, alu árbóc, bronz érem |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése