Ismerkedési est

Leginkább dél előtt vagy legkésőbb egy kicsivel utána szeretek elindulni Agárdra mert így a forgalomban sem kell sietnem és a kikötőben is jut idő egy kis szüttyögésre a hajó körül, emellett kényelmesen öltözhetek át, ami nálam egyébként is időigényes, sőt a remek vitorlázás után se kell gyorsan elpakolni, zuhanyozni. Később, például két óra körül már önkéntelenül is kicsit kapkodósra veszem a tempót, sietek a kocsival, érkezés után gyorsan csomagolom ki a hajót azután hamar átöltözöm és már porolok is ki a finn-dingivel a tisztásra. Ennek az időhöz kötött elindulásnak egyébként semmi értelme hiszen fél négytől is lehet marha jót vitorlázni, nem csak egy órától, de valahogy így alakult ki a vitorlázós menetrendem és mint valami begyepesedett öregember, óckodom a megváltoztatásától, pedig a pazar már-már estébe hajló vitorlázások rendszeresen ellentmondanak a hülyeségemnek. Bár a most említett napon a legnagyobb jóindulattal is tíz percet töltöttem hajóban, maga a délután mégis kulcsfontosságú volt a későbbiekre nézve. Tehát rajtam kívülálló okokból "késve" : ) kettő után vettem irányba a Velencei tavat azzal szilárd elhatározással, hogy rágyúrok az idei utolsó, Évadzáró versenyre. Néhány napja is vitorláztam egy jót a teljesen üres tavon és mikor partra vonszoltam a hajót feltűnt egy kis hiba. No nem kell mindjárt nagy dolgokra gondolni, mindössze az árbóc szakadt ki a helyéről és a dülöngélés okát akkor a hézagoló gyűrű elmozdulásának tudtam be. Annak rendje és módja szerint Edző-Bá az első adandó alkalommal lelkiismeretesen meg is javította, így rám csak a négy, szabadon álló kötél okozta zűrzavar leküzdése hárult és micsoda szerencse, ugyanis ahogy ott teljesen elanyátlanodva próbálom párosítani a csigákat a kötelekkel feltűnik hogy az árbóc még mindig lötyög, és a hajóorrban a következő sokkoló kép fogad.

Rozsda marja, nem ragyog

Rozsdaette árbóctalp, hiányzó vagy teljesen elkorrodált csavarok, szivacsosra korhadt párnafák adnak választ a kérdésre, miszerint vajon  honnan származnak a mostanában a hajófenékben úszkáló lécdarabkák és a felismerhetetlenségig elöregedett, leszakadt csavarfejek. A dolgok mostani állásánál rögtön más megvilágításba kerül a múltkori erős szeles verseny, aminek -túlzás nélkül állíthatom, hogy- legkiemelkedőbb eredményét nem a helyezési lista elején kell keresni, hanem valamelyik ismeretterjesztő tévécsatorna Kis hajók-gigászi teljesítmények című műsorában. : )

Ez biztosan nem tartotta. De akkor mi?

Ahogy látjátok itt egy komolyabb javításra lesz szükség, de  amíg a gépsárkány tartós betegállományban van az élet nem állhat meg. És nem is fog, ugyanis a kikötőben sorakozó finnekből egy egész armadát lehet összeállítani úgyhogy az egyik viseletes ponyva alól megkaptam az új jelöltet és úgy látszik van valami sorsszerűség abban hogy ez a hajó is fa deckes, alu árbócos. Csak még le kell bontanom a Fűkét, meg kell cserélnem alattuk a sólyakocsijukat, össze kell raknom az új hajót és közben feltartózhatatlanul telik a vitorlázásnak szentelt délután. Ugyan nem vagyok egy nagy spiller, de apránként észreveszem, hogy a látszat ellenére ez egy nagyon jól felszerelt komoly versenyhajó vagy ahogy a kikötőben mondták, a másiknál "versenyebb". : ) Igaz ez még a légszekrény nélküli, de legalább duplafenekű /szóval valamennyi légkaszni mégis van/ úgynevezett "hurkás" modell, ami annyit takar hogy négy felfújható henger van a fedélzet alá bújtatva, hogy az esetleges borulásnál mégse a tó fenekén kelljen keresgélni a sporteszközt.

"Rendes" vitorlázásra már nem jutott idő, de azért utcai ruhában, mentőmellényben mentem egy gyors kört és a hajóval való rövid ismerkedés alatt egy kicsit belevitorlázhattam a naplementébe.
Mindössze ennyit volt lehetőségem menni újdonsült társammal az igazi megmérettetés előtt amit nem várt fordulat kísért, ugyanis a hétvégi verseny mindkét napját teljes szélcsend és ráérősen búcsúzkodó köd uralta. Tehát a szezont a már használaton kívüli hajók elpakolásával és a holtidőkben elmaradhatatlan sztorizgatásokkal zártuk. Így került át a verseny szerda délutánra és igaz hogy egyetlen délután nem pótolhat két napot, de egyrészt a kényszer nagy úr, másrészt olyan jó hangulatú verseny kerekedett, hogy minden résztvevőt kárpótolt az elmaradt hétvégéért.
/Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a délelőtti olvasgatás közben simán elaludtam, szóval rohamléptekben, kicsit a megengedett sebesség fölött poroltam le Agárdra ahol éppen hogy elcsíptem a rajtot. : ) /
A nap érdekessége hogy a kitűzött szakasz átmenet volt a túra és a normál pályaverseny között, azaz az egyik bóját a kikötő előtt, a másikat a tó északi részén a nádason túl kellett kerülni. És ez a nádas keserítette meg az én utolsó futamomat, mikor is a szűk folyosón lelassultam a gyenge szélben. Ezalatt az egyik spori lehagyott, egy időre kitakarta a vitorlámat amitől teljesen megálltam és a visszakapott erőtlen szél a meginduláshoz már kevés volt, ellenben faszányosan rátolt a nádfalra. Megkíméllek benneteket attól hogy részletesen beszámoljak a sikertelen szabadulási kísérleteimről de okulásul elmondom hogy három módon lehet kijutni a szorult helyzetből. Leengedett vitorlával kievezni, vagy beleugrani a vízbe és úszva kihúzni a hajót, vagy ha olyan szerencsétek van mint nekem akkor az egyik rendezőmotorossal kivontatni addig amíg a szél újra kitölti a teljes vitorlát.
Mondanom se kell hogy partra érkezés után a kedves sporttársak -akik kivétel nélkül már átestek ezen- különböző elmés megjegyzésekkel illették az akciómat. : )
Az utolsó futamot ugyan elbuktam, de a végéig, illetve az első kettőben is kimondottan meg voltam elégedve magammal és a frissen hozzám került hajóval. Határozottan gyorsabban mentem mint eddig bármikor és végre sikerült felzárkóznom a középmezőnyhöz. Például akik tavasszal simán állva hagytak, azokkal most ősszel már együtt fordulok és a végére sok esetben lehagynak de higgyétek el rendesen meg kell dolgozniuk azért ha előttem szeretnének befutni.

"Ez is csak olyan mint egy finn-dingi"

Apránként azért kezdek kiigazodni a finnek között és tudom, hogy az előzővel, ha megszakadok se tudtam volna ilyen eredményt produkálni. Érdekes egyébként hogy az említett tízperces próbaúton már volt egy olyan érzésem hogy ez a hajó mintha gyorsabban menne a másiknál, a verseny pedig beigazolta mindezt, sőt ha a jelenlegi dunyha helyére egy újabb vitorla kerülne akkor többet is ki lehet hozni a gépsárkányból. Persze egyetlen jól felszerelt hajó sem fog csak úgy magától jobban fordulni, élesebben és gyorsabban menni, vagy szelet találni a tavon, de az oda vezető úton megtettük az első közös lépést ezen a festői estébe forduló október végi versenyen.