Márciusi események

Nyarat idéző időben, kíméletes szélben, olykor szélcsendben indítottam az évet de a szezonkezdő töketlenkedéshez ez tökéletesen megfelelt. Aztán lassacskán összejött egy jó kettes-sőt hármas alja ami ideális volt arra, hogy a tavaly félbemaradt tanulmányaimat ott folytassam ahol abbahagytam, azaz a fordulásnál. Még az első évben mondta Edző Bá -gondolom mikor meglátta a bennem szunnyadó és azóta sem felébredő tehetséget- hogy van az egésznek egy ritmusa, ami mondjuk nálam is megvolt csak amíg ő bruttó egy másodperc alatt váltott csapást addig nálam ez a ritmus úgy hangzott hogy tik-tak-tik-tak-tik-tak és igen összejött, már csak a hajót kéne megindítani valahogy. Ebből mára azért sikerült lefaragnom valamicskét, sőt a tavalyi gigantikus hibát is kezdem kiküszöbölni, úgyhogy idén még nem állítottam forduláskor félszélbe a hajót de a második edzés alkalmával elnézve az előttem -hol máshol- fordulgató sporikat ráébredtem, akad mit finomítani a dolgon. És ez mindenre igaz, csak hát ott van az a kupac kötél, a széljelző, a széljelző szálak a vitorlán, a "trükkös" Agárdi szél, a mezőny takarása, útjog, bóják, az a néhány harcostárs akivel vérre menő csatákat vív az ember és A Mester franciás kifinomultsággal megfogalmazott útmutatásairól még nem is beszéltem. Ezekre kivétel nélkül oda kell figyelni ahhoz hogy megpróbáljak lépést tartani a többiekkel, ami -legyünk őszinték- nem minden esetben sikerül.
Nem emlékszem pontosan a mondatra de a Kung Fu Panda első részében Oogway mester valami olyasmivel próbál hatni a nyugtalankodó Shifura, hogy ha az ember nagyon szeretné elkerülni a végzetét előfordul hogy szembe találkozik vele az úton.
Pontosan így jártam a vatta új vitorlámmal amit annyira féltettem, így az első két vízre szállásra az öregecskével vágtam neki, hogy ha a kiesett hónapok miatti ügyetlenkedésem során esetleg ledob a hajó mégse keletkezzen kár a méz áruban. És mi történik a harmadik bevetésen? Mind a vitorla, mind a gazdája közeli ismeretségbe kerül a tóval. Igazából már útközben gyanús volt a kocsit oldalba lökő szél ereje de az ember olyan, ha kifogásra vagy magyarázatra van szüksége pillanatok alatt kreál magának ahogy én is, hiszen egyáltalán nem biztos hogy Agárdon ilyen harcos és különben is, tuti csillapodni fog. Végül így lett hiszen nem fújt egyfolytában hatos, több alkalommal is egészen bf5-ig gyengült. Máskor meg jött néhány lökés a hatosra. 
De a hétvégi verseny előtt érdemes lenne menet közben ránézni az új vászonra, be is kéne állítani hozzá a köteleket hiszen a szemek nem biztos hogy milliméterre ott vannak ahol a régin, meg még kötél és csigacsere is volt, meg marha jó lenne egyet repeszteni szóval nincs kifogás, hiába fütyülnek a kikötői hajók drótkötelei én megyek. Csak előbb összeszedek egy kis bátorságot valahonnan, mert ennyit nem hoztam magammal.
Két kollégával vágtunk neki a kalandoknak és az inkább erősödő mint gyengülő szélben ezt máshogy nem is szabad hiszen a víz tizenkét fokos bár higgyétek el, lényegesen hidegebbnek érződik. A baleset a tisztáson történt túl jónéhány halzoláson bármennyire nem kívántam most ezt a manővert, de az élet nem kívánságműsor. Szóval elértük a tó északi partját és túlzás nélkül mondom, hogy hátszélben repesztünk mint állat mikor az egyébként is pöffös szél fordul néhány fokot. Na nem sokat csak annyit hogy legyen alapja egy spontán halzolástól tartani ezért inkább önként csinálom meg az akciót. Nem mondanám hogy tananyagba illően de azért elmegy, az irány is jó, sebességet se vesztettem bár az a gyanúm hogy ez akkor, abban a helyzetben egyébként se lett volna lehetséges. : ) Az új csapással nincs semmi baj legalább egy percig amikor a szél visszafordul eredeti irányába, tehát tetszik-nem tetszik nekem is reagálnom kell a változásra mi mással mint a jó kis "hátszeles perdüléssel". És akkorra minden együtt volt a fürdéshez: ismét fordult a szél, rá is erősödött a bf6-ra, én meg remek ütemben túlengedtem a bumot és onnantól megvoltak számlálva a hajóban töltött másodpercek. Volt még egy hamvában holt kísérletem a kormánnyal de az épp hátraforduló sporik aggódó tekintete nem hagyott kétséget afelől hogy mi fog következni.
A tavaly előtt március 23.-i emlékezetes borulásomat másoltam le és a meteorológiai adatok alapján akkor kb. négy fokkal volt hidegebb a víz, most mégsem éreztem különbséget. Annyi lélekjelenlétem maradt, hogy a felhúzott svert kötelét kiakasszam, így abban az esetben ha eljutok a hajó visszaállításáig ez valamit segíthet a küldetésben. Visszagondolva maximum tizenöt másodpercet vehetett igénybe a hajó megkerülése, azaz eljutni a félállásban megrekedt uszonyig de a hideg víznek köszönhető megnehezedett légzés miatt egy örökkévalóságnak tűnt. Az árbóc leszúrt, a szél persze rátolta a hajót én meg a reménytelen helyzetben az uszonyba kapaszkodva vártam hogy történjen valami. A hajót ebből a helyzetből képtelenség visszaállítani, a víz marha hideg és elég erőt sem érzek magamban, hogy a jelen szélviszonyok mellett akár egy fokot is tudnék fordítani a gépsárkányon, de ahol nagy a szükség ott közel a segítség. Legalábbis közeledik két finn dingis személyében. Összehangolt munkával a kikötőkötelemmel egyikük rutinból elfordítja a hajót, a másik összeszedi a vízben úszkáló cuccaimat mintha egész életükben ezt csinálták volna. A visszabillentés még most se sikerül a tó fenekét uraló árbócmarasztaló iszap miatt szóval más megoldást kell találnom annál is inkább mert érzésem szerint a kívánatosnál több időt töltöttem a tóban, másrészt meg az egész helyzet kezd kellemetlenül érinteni. Nyilvánvaló hogy két segítőm /Misibátyó és Medve/ nem hagynak magamra és ami csak egy ilyen helyzetben lehetséges mindent el fognak követni értem de úgy érzem idáig is eleget tettek, itt az ideje hogy én is csináljak valamit. De mit? A homokórán megállíthatatlanul futnak lefelé a szemek és a vízben vacogva a kilátástalannál egy fokkal jobb helyzetben minden egyes perc minimum a duplájának számít így visszakecmergek a deck felőli oldalra és jobb ötlet híján a bumon felmászok az árbóctőig. Nem hat rátok a meglepetés erejével ha elárulom, hogy a hajó minden eleme síkos a víztől és legalább júniusig nem kívánkozom vissza a tóba -akkor is más körülmények között- szóval csúszkálva, foggal körömmel kapaszkodva, még az árbócra is lábujjal ráfogva centiről centire jó vitorlázóhoz méltón lopom a távolságot egészen az árbóctőig ahonnan egyetlen lehetőségként a svertre kéne ráállni de az istennek se értem hogy miért tették olyan messzire. Mindegy, sikerül. Eleinte semmi változás majd elkezd engedni az iszap, már függőlegesen áll a hajó néhány pillanat és átugorhatok cockpitbe de ahogy megpillantom a leekocsi vezetősínjét tudom hogy a mai bemászásom se lesz ingyen, minimum egy legyalázott sípcsontomba fog kerülni. Az már csak hab a tortán amikor az átcsapódó bum olyan igazi embereset csap a fejemre, hogy napok múlva is sajog de ez már jó jel hiszen a hajóban vagyok. Ahogy kell félszélben lobogtatott vitorlával rendeztem a soraimat és most már a sporik akik eddig egy métert se tágítottak mellőlem mehetnek a dolgukra. Erőt gyűjtöttem a biztonságos hazaútra és északi szél lévén siklásban rongyoltam végig a tavon. A kikötőben még várt rám egy jó kis halzolás de ez már gond nélkül ment, eleget fizettem a mai menetért.
Mondanom se kell, hogy velem együtt a széljelzőm is megsínylette ezt az emlékezetes szerda délutánt így az első adandó alkalommal lecseréltem, naná hogy árbóckivétel nélkül.

Csak tudnám mitől görbült el

Szokás szerint ez a vitorlázás is tele volt tanulsággal, de valamivel többel mint általában. Először is hatos szél környékén nem érdemes elbóklászni a kikötőtől, ez mondjuk nem újdonság, de ha mégis akkor csakis olyan hajósokkal menjünk akik nem tojnak be ha helyzet van. És ugyanez kell hogy ránk is vonatkozzon mert bénázás nélkül, egy sima műszaki hiba vagy elszabadult kötél bárkinél okozhat hasonló gikszert és bizony többet kell tennünk annál, minthogy hajóban ülve osztjuk az észt.
Minden szempontból marha jó napot tudhatok magam mögött még így a borulással együtt hiszen ebből is rengeteget tanultam és inkább derüljön fény az ember hiányosságaira minthogy hamis álmokban ringassuk magunkat. Emellett rám fért már egy jó kis vitorlázás mert ezt az érzést semmi nem pótolhatja. Az esetleges apró családi súrlódásoktól az idióta autósokon keresztül egészen a munkahelyig minden és mindenki más megvilágításba kerül egy ilyen pazar nap után.
Mondanom se kell, hogy a megpróbáltatások korántsem értek véget a kikötéssel. A vízen oly segítőkész finnes barátaim partot érve a legkülönfélébb elmés megjegyzések kíséretében elemezték ki a történteket. Jó megfigyelőkhöz méltón a sottkötelem hosszától kezdve az elbaltázott manőver kivitelezéséig semmi sem kerülte el a figyelmüket és minden apró részletet buzgó iróniával analizáltak, kétség kívül építő szándékkal. : )