Három óra egyetlen "b" betűs szó társaságában. Meg a szélcsend

Az évtizedes menetrend szerinti augusztus huszadikán érkező front késett pár napot és a gyötrelmes lógás a hajó oldalán ráébresztett, hogy eltelt szinte egy hónap finnezés nélkül. Tihanyban még mentem egy kalandosat, utána bebaszcsiztam az ujjam ami rövid kényszerpihenőt hozott, ezt a szélcsendes augusztus követte egyetlen olyan nappal amit nyugodt szívvel könyvelhettem el vitorlázásként és ennyi. A hónap végi négyes-ötös szélben világosodtam meg amikor kreuzban le akartak szakadni az addig békés álomvilágban ringatózó felső combizmaim, meg a derekam, meg a hátam, meg egy csomó olyan izom amit nem ismerek név szerint. És történt mindez nagyjából a második percben, pedig az északi partig el kéne jutni valahogy, sajnálatos módon ebben a -fájdalmas- testhelyzetben. Azután még egyszer. A manőverekkel úgy általában ki voltam békülve, de még ez a rövidke kihagyás is érződik a mozdulataimon, ráadásul három héttel a bajnokság előtt. Ideje felébredni Öreg Cimbi mert igaz, hogy rendkívül összetartó a mezőny és marha jó a társaság, de senki nem négynapos napközis táborba utazik Tihanyba. Kemény harcok várhatók minden szinten és tisztában vagyok a hiányosságaimmal de amin komoly beruházások nélkül tudok javítani, azon szégyen lenne elbukni akár egyetlen pontot is. Ez pedig nem más mint a már említett manőverek és az erőnlét. Semmi kedvem a Balcsiról hazafelé az elbaltázott fordulók miatt nyünyögni vagy azon, hogy elfáradtam félúton a bójához. Akik száz éve ülnek hajóban vagy klasszisokkal jobb felszerelést birtokolnak /szerencsétlenebb esetben mindkettő/ azokkal szemben nem sokra megyek, de legalább ne legyek saját magam kerékkötője. Ezen gondolatokon felbuzdulva ismét reflektorfénybe kerültek az erőnléti edzések. A lelkiismeretem mondjuk minden szempontból tiszta, ugyanis nem pár héttel a nagybetűs verseny előtt próbálom behozni a lemaradásomat, hanem évek óta folyamatosan versenyekre készülök. És így belegondolva, mióta magával ragadott a finn dingi, alig volt néhány alkalom amikor turisztba nyomtam a vitorlázást.
Jelen pillanatban finomítok a fordulásokon, még mindig gyakorlom azt a nyomorult halzolást de legalább egyre erősebb szélben és igyekszem vízszintesre kiülni a hajót. Nem mondanám, hogy megvalósíthatatlan feladatra vállalkoztam a finnezéssel de ennyi idő alatt lassan a Halálcsillagot is megépíthettem volna, bár azzal mondjuk megelőztek. Szóval minden fronton dübörög a bajnokság a futástól a húzódzkodó állványig, a házi kiülőpadtól a fekvőtámaszig és az elmélettől a finn dingiig. A teljes siker érdekében közel egy héttel a verseny előttre terveztem a lecuccolást, hiszen a menők is így gyúrnak rá a helyi viszonyokra, meg nem is szeretek az utolsó pillanatban beesni sehova. Emellett hátsó szándék is vezérelt, hiszen ha faszányos az idő akkor bármikor lecsavarhatok Tihanyba egy jó kis barátkozásra a tóval mert legutóbb elég szélsőséges viszonyok között váltunk el.
Előtte a biztonság kedvéért beüzemeltem a hurkát, ki tudja mivel fogad a koraőszi Balaton. A nyolc kép közül még ez sikerült a legjobban, de annyi azért jól látszik milyen "pröcíz" műszaki megoldásokat kell alkalmazni egy ilyen beépítős projektnél.

Kötözött hurka

Egy ilyen cucc a másik oldalra is elkelne, úgyhogy lehet mégis rendelek a méz áruból nyolcezeré' de ez még a jövő zenéje, térjünk inkább vissza az eredeti csapásirányhoz. Ahogy bekezdésről bekezdésre haladunk, szépen az idő is halad előre és máris pénteket írunk mikoris levittem a hajót. Tizenegy körül már össze is állt a technika, én meg bedőlve az előrejelzésnek egy könnyű ebéd és az azt követő várakozás után nekiindultam a végtelen vizeknek. Ígéretes kettes alja szél fújt nyugatról amivel célbavettem a keleti medencét, ugyanis úgy okoskodtam, hogy egy esetleges gyengülés után negyedszélben simán vissza tudok csorogni, de valójában erről szó se lehet hiszen kettőtől olyan erősödés jön, hogy ihaj. Ezt még a déli előrejelzés is alátámasztotta, én meg megkajáltam. Olyannyira, hogy még a labdát is felszereltem mert ma itten az erős szeles halzolásokba még a környék is beleremeg és ha borulok az minél gazdaságosabb legyen, legalábbis ne kerüljön egy árbócba.

Beépített mechanikai védelmi rendszer

Tehát megindultam, de az idő teltével egyenes arányban csökkent a lelkesedés és Csopaknál a józan ész győzedelmeskedett a hiábavaló várakozás felett. A lassacskán elhaló szélben pár száz métert gurultam még visszafelé, vagyis majdnem visszafelé és ha nem is hirtelen, de véget ért a nagy kaland. Szépséges sima víztükrön alibi grósszal és/vagy génuával motorozó nagyhajóktól eltekintve egy lélek se volt a környéken és bevallom őszintén, marha irigy voltam rájuk a tó közepére szögelt hajómból. Szikrányi esélyt sem látva a szabadulásra a kormánylapát ide-oda mozgatásával megindítottam a gépsárkányt így érve el a maximális sebességet ami kis túlzással a tyúklépésnek felelt meg.
/Van egy olyan módszer is, hogy megdöntik a hajót és visszabillentéskor ráhúznak a vitorlára, meg még a kormánnyal is varázsolnak valamit. Erre két éve a Fertőn a leálló szélben figyeltem fel amikor Zsombi így porolt ki a partra. Mondanom se kell, hogy kipróbáltam. Nyilván van az egésznek egy ritmusa, meg technikája amihez hozzá se szagoltam így aki csak ült a csónakban és nem variált semmit az is lehagyott. Szerintem simán hátrafelé mentem a hajóval./
Váltogattam a kezemet de rohadtul fárasztó volt, ráadásul a vitorla is rendszeresen képen törölt. Kaptam ugyan egy evezőt, vagyis pádlit, de szeretek veszélyesen élni és nem tartom a hajóban, ám két óra káromkodással fűszerezett kínlódás után átértékeltem a dolgot, igaz ez akkor ott nem sokat segített rajtam.
Összesen két és fél óráig tartott a szélcsend. Ezalatt egy életre megutáltam a vitorlázást azon belül a finn dingit, a Balcsit, az Apátságot, a neoprén ruhát-cipőt, az előrejelző oldalt és magamat se hagyom ki a listáról. Persze a Balatoni ökölszabályoknak megfelelően a viharjelző rendszer végig álmosan pislogta az elsőfokot. Talán mindössze két órára lehettem a kikötőtől amikor a középső széljelző szálam megmozdult. Ennél biztatóbb ugyan nem történt, de legalább a hajóban ülve, vitorlázva értem el azt a sebességet amit a kormánylapáttal, és ez akkor marha nagy segítség volt. Innen már csak húsz percre voltam a csodától. És a csoda a vízen megjelenő aprócska hullámok formájában mentett meg és velem együtt a napomat is. Mert a gépsárkány erőre kapott. Sőt. Pillanatok alatt isteni hármas szél kerekedett amivel megindulhattam volna a kikötőbe, de a nagy lóf.. izé, a kutyafülét! Nem azért szoptam végig a délutánt, hogy a príma szélben meg kikössek. Ráadásul percek alatt minden más megvilágításba került. Vitorlázni, azon belül a Balatonon finnezni a legcsodálatosabb dolog, az Apátság a tó felől a legszebb oldalát mutatja, a neoprén ruha-cipő pedig vigyáz rám, az előrejelzéssel kapcsolatban meg örök tanulság, hogy hiszem ha látom. Kezdődhet végre az amiért jöttem, a halzoláscentrikus edzés, és bizony nem is ment szarul. Jó, jó van még csiszolnivaló a manőveren és egyszer a perdüléskor legyengülő szélben majdnem betakaróztam a hajóval, de talán van mit keresnem a többi finnes között. Emellett az élmény egy életre belopta magát  szívembe, mitagadás, így is úgy is.

Kár lenne titkolni, délelőtt szállást kerestem

És ki hinné el ezt a sok zagyvaságot a mostanra az oldal védjegyévé vált bringás app nélkül, amit kivételesen nem az értékek miatt tettem fel. Visszafelé a táv kétharmadát "végigeveztem" de, hogy miért mentem a déli part felé, örök rejtély marad. Mindegy, ne feszegessük.
Szürkületig fürödtem a boldogságban és kis szerencsével még két edzés összejöhet csütörtökig, amikor négynapos kemény harcnak nézünk elébe. Mi többet kívánhatna egy lelkes finn dingista? Legfeljebb egy újabb követőt. Ja, hogy már megérkezett? Hiába na, ha egy üzlet beindul...