2012. szeptember 2., vasárnap

Határidő

Bizony összedobni, de igyekeznem kell hiszen könnyelműen szeptember tizennegyedikére meghívtam a baráti kört az ünnepélyes vízretételre. Az lesz az utolsó olyan lehetőségem idén ami alkalmas lehet egy jollézásra. Kiszámoltam, hogy kereken öt napom van addig, úgy hogy a tizenharmadikát is beleszámoltam, pedig akkor már nem szívesen foglalkoznék az építéssel. Tényleg kezd olyan lenni mint a Discovery-s sorozatok, ahol a rövid határidő teszi még érdekesebbé egy motor vagy egy torta elkészültét. Neki is álltam a dörzslécnek. Nem haladja meg a képességeimet hiszen gyalulni és felsőmarózni kell, meg ugye folyton méregetni, de őszintén szólva kezdek elfáradni. Ez persze nem indok a sunnyogásra, így Benyó barátom segítségével hipp-hopp megcsináltuk a famunkát /közel egy délelőttöt vett igénybe/ utána szokás szerint jöhetett a pác és a lenolaj.
Időközben Peti barátom meghegesztette az árbóc és bum vereteket, így nincs akadálya az alapozásnak és a festésnek.
Az orrveret hajtogatásának is nekiálltam. Szokás szerint papírból kivágtam a formát, utána felrajzoltam a rozsdamentes lapra és nekiestem a kalapáccsal. Az anyag nagyjából három milliméteres, és a satu meg a kétkilós kalapács kevés ehhez a munkához. Egyébként egész ügyesen meghajlítottam, csak a hajó orrának a szögét nem sikerült tartanom. Egy teljes délutánom ment rá a hiábavaló munkára, és kicsit későn de még időben megtudtam, hogy Peti barátom rozsdamentes anyagot is tud hegeszteni. Át kell szabnom egy csöppet a szakszerűen hajtogatott : ) darabot, aztán a hegesztést és felszerelést követően felkerülhet a dörzsléc.
Szapi barátom felajánlott három alumínium bikát és bizony, nem hogy nem tudtam, de nem is akartam ellenállni a csábító ajánlatnak, úgyhogy a műanyagok helyett ezek kerülnek a hajóra. És különben is a felajánlót idézve: " Csabi, ezek a bikák már be vannak járatva, inkább kínlódnál új bikákkal? : )
Egy árnyalattal szebb mint a műanyag. : )
Tehát bejáratott bikák, árbóc, vitorlák, kötelek és a jó öreg ladik minden egyes használható deszkája.... a víz, a hullámok, a szél, mind ismerősként köszönti majd őket. Csak nekem kell felkészülnöm mindenre. : )


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése