Kiegészítés a tanévzáróhoz

Egyetlen gondolat erejéig visszatérve az éves összefoglalómra ma már megmosolyogtat a gondolat hogy versenyezni szerettem volna az akkori nulla tudásommal, ami igaz hogy sokat gyarapodott az elmúlt évben, ennek ellenére azt veszem észre magamon, hogy minél többet tanulok annál kevesebbet tudok. Érthetőbben fogalmazva, ahogy egyre inkább kezdek belerázódni a dolgokba úgy veszem észre, hogy milyen csekély tudással ültem a finn-dingibe és ami még ennél is fontosabb: az azóta megszerzett tudásomon még mennyi gyarapítani való van.
Persze nyilván el fogok tudni vezetni egy nagyhajót, /ahogy ez két évvel ezelőtt sem jelentett gondot/ de van valami, ami nem hagy nyugodni ennél a típusnál. Elkerülve a mostanság laposra koptatott kihívás szót inkább úgy fogalmazok hogy egyrészt szeretném kiismerni ezt a több mint hatvan éve töretlen népszerűségnek örvendő hajótípust, másrészt meg nagyon megszerettem ezt a fajta vízközeli vitorlázást, még ha esetenként ez a vízközeliség több annál amit komfortosnak tartok. : )
És az is szembeötlik, hogy már nem csak úgy találomra jövök-megyek a tavon hanem tudatosan a szél figyelembevételével választom ki a menetirányt.
És most következzen egy kis kitérő, mert hogyan - hogyan nem a vitorlázásról a lövészet jutott eszembe, mégpedig annak is a kezdő szakasza. Tapasztalatból mondom, hogy az első /tanulgatós/ időkben meglepően jó köregységet képes lőni a polgár, ellenben /igaz csak átmenetileg/ mindez a "tudás" egykettőre szerte foszlik, mihelyt az emberfia elkezdi komolyan belevetni magát a dolgokba. Hát igen, a kezdőnek minden egyes lövés örömet szerez ami nem követel emberéletet : )  ennek köszönhetően felszabadultan és az izgalmak ellenére kiegyensúlyozottan lő, de mikor a haladó szakaszba kerül, ott már tudatosan szeretne jól szerepelni és ha egyetlen lövés nem sikerül, akkor oda a lelki béke és vele együtt a várt eredmény. 
Ez mindössze annyiban kapcsolódik a vitorlázáshoz, hogy egyszerűen nem fér a felembe hogy emlékeim szerint miért finneztem oly önfeledten tavaly nyáron, és miért érzem úgy, hogy ez a szezon az ügyetlenkedések időszaka? Ámbátor lehet hogy illene beleolvasni a múlt évi bejegyzésekbe, pontosan mennyire is voltam akkor önfeledt... : )
A legutóbbi vitorlázást csak két-három mondatban ismertettem, de ne is reménykedjetek abban hogy megkíméllek benneteket a részletektől.
Ahogy szeretem, már dél előtt a kikötőben vagyok és amint az előrejelzésben írták ez bizony erős ötös szél hatos befúvásokkal, pontosan ahogy az idei első vitorlázásom alkalmával, mikor is a majré és a borulás főszereplése mellett én csak ügyetlenül statisztáltam. Tartom magam a márciusi fogadalmamhoz miszerint ilyen időben nem erőltetem a vízre szállást, ebből kifolyólag inkább hasznossá teszem magam. Hajóponyvázás, ladikátúsztatás és néhány kisebb szerelési munka után megérkezik a légmozgás várva várt enyhülése, bár átöltözés közben az emeleti ablakréseken befütyülő szél elbizonytalanít.
De a parton bizony nincs helye a pöcsölésnek. Komolyan mondom, tök ügyesen elindulok /már megint : ) / és kint a vízen is jól boldogulok. Tartom az irányt, a fordulásokat is elfogadhatóan csinálom bár néha a kormány kiesik a kezemből... -Nem baj ezen ma csiszolok egy cseppet, de most irány a kikötő előtti rész, hiszen ott vár kitartó oktatóm: A Mester. Odaértem és innentől van egy kis képszakadás. Talán halzoltam vagy csak szerettem volna, netán spontán halzoltam...? Ha megfeszítenek se tudom mi történt. Azt vettem észre amit már tudtok, azaz az árbóc vízszintesen, ennek következtében a hajó egyik fele az árbóc vonaláig víz alatt, közben a bum büszkén ágaskodik az ég felé és fogja be a szelet. Ismerős a szituáció és tennem kell valamit, méghozzá azonnal hiszen ez az egész rövidebb idő alatt történt mint amíg leírtam. Ösztönösen ráálltam a víz alatt lévő deck belső oldalára és felsőtestemmel nekivetődtem a másik -normál helyzetben jobb- oldalának és a hajó újra úszott. A gyors vitorlaállítás közben se tudtam nem észrevenni a kokpitba merített nagy mennyiségű vizet, annál is inkább mivel rendesen visszafogta a finnt. Annyira persze nem hogy ne tudjak elindulni, de komolyan aggasztott, hogy a hajó orra úgy túrta a vizet mint mikor egy tengeralattjárót látunk merülés közben. Próbáltam kinyitni a ventilt, amihez ugye nekem is előrébb kellett mennem szóval a merülés egyre jobban fenyegetett. A nyitás persze nem sikerült, én meg azt hittem igen és bokáig érő vízben vitorlázva vártam a csodát, ami persze elmaradt. Azután valahogy megint odamerészkedtem, sikeresen kinyitottam és végre felhangzott a várva várt szürcsölő hang, ahogy a sebesség hatására a tó vize megnyugtatóan csordogált vissza eredeti helyére.
A többit pedig már tudjátok, és mostanra azt is hogy kora este egy fáradt de elégedett vitorlázó autózott hazafelé, zsebében a baráti bizonyítvánnyal és az egyesület éves belépőjével.

A 2013/2014 tanév egyéni nautikai elemzése illetve értékelése : )

Kereken egy évvel ezelőtt vetettem magam a finnes kalandokba, és soha nem fogom elfelejteni az első próbálkozásomat. Meleg nyári nap, a szél akár a mesében: hol volt, hol nem volt... Egyedül az előző bejegyzésben említett hetvenes sporttárs van a vízen a fél évszázados fahajójával. A jelenléte egyébként rengeteget segített, mert a hajóval való ismerkedés közben és a nagy szélkeresésben legalább láttam hogy milyen irányba kéne haladnom. Persze csak akkor, amikor megmozdult a levegő. Az Öregúr tapasztalatból megnyugtat, hogyha elmegy az a felhő a fejünk felől akkor szél is lesz, én meg csak csalódottan vakarom a fejem a tó közepén, hogy a szülinapomra mégis inkább a thai masszázst kellet volna választanom a kecsegtető, ámbár mostanra kétséges élvezeti értékű finnezés helyett.
Nem számoltam hogy hányszor voltam vízen, /a blogból nyilván kiderül/ de ez ahhoz kevés volt hogy megtanuljak finnezni ahhoz viszont elég, hogy bármilyen szélirányban ki tudjak állni a kikötőből, és vissza is tudjak jönni. Vitorlával.
Ahhoz kevés volt hogy egy közös hajózás alkalmával megzavarjam az élen haladókat, ahhoz viszont elég, hogy elfogadható távolságon belül maradjak a többiekkel.
Ahhoz kevés volt hogy a kikötő elhagyása közbeni izgalmakban ne száradjon ki a szám, ahhoz viszont elég, hogy hátszélben is ki merjek ülni a hajó oldalára.
Ahhoz kevés volt hogy könnyedén elkerüljek bármiféle borulást, ahhoz viszont elég, hogy kezdjek beletanulni a vitorla beállításába még erős és erősen változó szélviszonyok között is.
Egyébiránt csak most tudatosult bennem, hogy az elmúlt egy év során nem is ültem "nagyhajóban" pedig /így hirtelen/ komolyan elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy vajon a koszon kívül ragadt-e rám valami amit használhatnék egy huszonvalahány lábas hajó vezetésekor.
Szóval a felsoroltak figyelembevételével már egész jó osztályzatban gondolkodtam, a bökkenő csak az hogy a jegyet soha nem a tanuló adja magának, hanem az oktatója. Az oktatómnak pedig ma egy egész órán keresztül csak púp voltam a hátán a vízszintesbe állított árbócommal!! /a borulást ennek ellenére sikerült megúsznom : ) / a tóból átmenetileg a hajóba importált kb. százötven liter vízzel, az ügyetlenkedésemnek köszönhetően ki nem nyíló ventillel és az időnként kezemből kieső kormánnyal, így aztán tanév vége ide, nyári szünet oda, nem is álmodhattam kitűnő bizonyítványról.
Az említett óra leteltével a Mester kivitte a hajóját a partra én meg kétségek közt őrlődve /nagyon helyesen/ a vízen maradás mellett döntöttem. Végre egy viszonylag egyenletes északi szél, jó négyes erősségű, az elmaradhatatlan ötös pöffökkel tehát bolond lennék nem maradni még bő két órát és a kikötő és a nádsziget közti részen, nem gyakorolni a fordulást, a "hátszeles perdülést" ahogy Gyulabá mondaná, meg úgy általában magát az életben maradást ezen a kis tollfosztón.
Ha ebbe a bekezdésbe azt írom, hogy micsoda faszányos gyerek voltam és minden zökkenőmentesen zajlott, akkor bizony az én hűséges olvasótáborom /amely jobb napokon akár huszonkilenc főt is számlálhat : ) / rögtön gyanút fog és hitelét veszíti az egész oldal, szóval ahogy megszokhattátok tőlem, marad az őszinteség. Ami jelen esetben annyit takar hogy nem követtem el nagy hibákat, de inkább úgy pontosítanék hogy nem vétettem komolyabb ön és közveszélyes cselekményt, bár a mai délutánon a "köz" szó alatt egy fő bójára kikötött horgászt és két oktatóhajót kell értenetek...
Eléggé elfáradva, kellemes hármas szélben rongyoltam be a kikötőbe, ahol is a partot érést követően a következő /szerintem nagyon jó/ osztályzatot kaptam:
"Innen a partról néha egészen úgy tűnt mintha tudnál vitorlázni."

Zűrzavar és borzalom

Vele lenni jó nagyon és ha bárhol máshol lehetnék, én akkor is vele maradnék. Hallhatjuk az Európa Kiadó "Toporzékolok" című dalában a nyolcvanas évekből. /aki közületek életkora folytán nem ismeri a dalt, és most kíváncsivá tettem a szalagcímmel, nos az az olvasó kösse fel azt a bizonyos felkötnivalót, mert erős idegzetet kíván a korabeli alternatív sláger/ : )
A dal távoli rokonságban sem áll a vitorlázással, mégis valamiért ez a szövegrészlet jutott eszembe mialatt a szél szeszélyeinek próbáltam megfelelni a mai /változó irányú/ déli szélben.
Egy dolog biztos, ha nem egyértelmű szélnyilacska lesz az előjelző oldalon, hanem az a forgókanalas féle, akkor csak abban az esetben megyek finnezni, ha elvonási tüneteim vannak. /ahogy ma is/ : )
Déli tizenkettő, telefon, mehetek a Mester is ott van és a jelenléte mindig jó hatással van rám, szóval telve optimizmussal vágok neki az útnak és érkezek a helyszínre. Az ilyenkor szokásos előkészületek után elindulok, majdnem rommá törve egy hetvenéves bácsi ötvenéves fahajóját, de az utolsó utáni pillanatban sikerült megmentenem mindkét sporteszközt, és nem utolsó sorban a becsületemet is. : )
Felocsúdva a stresszből mondhatom, hogy szokás szerint kínlódok egy kicsit a hajóval mire beugranak a múltkor tanultak a negyed és a hátszéllel kapcsolatban. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy egész ügyes vagyok. Figyelem a széljelzőt, a vitorlát, a vitorlán lévő széljelzőket, a "forgalmat", állítok a köteleken közben sasolom a vizet mert néha bizony mindenféle udvarias kopogtatás nélkül betoppan egy pöff...
De ez a változó irányú szél... ha nem is az életem, de mindenképpen a mai napom megkeserítője.
Nem terhellek benneteket unalmas részletekkel, szóval próbálok lényegre törően fogalmazni. Ezt pedig a címben olvashatjátok. A leírás szempontjából teljesen mindegy hogy milyen irányba, de kiegyensúlyozottan haladok mikoris a szél /szó szerint egyik pillanatról a másikra/ húsz-harminc és van hogy több(!) fokkal eltér az addigi iránytól és próbálja felborítani vagy jobb esetben megállítani a hajót. A tőkesúlyosokat persze ez nem zavarta, de voltunk kint néhányan akik az életünkért küzdöttünk.
Egy nőnemű olvasóról biztosan tudok és nem kizárt hogy rajta kívül más is olvassa az oldalt a gyengébbik /bár szerintem inkább a gyengédebbik/ nem képviselői közül, és egyiküket sem szeretném se elveszíteni se megbántani, szóval maradjunk annyiban, /említés nélkül hagyva a testrészeket/ hogy a rengeteg figyelmet igénylő manőverezésnek köszönhetően sok helyütt ömlött rólam a víz. : )
Tavaly egy kedves ismerős említette, hogy mennyire fontos a  "vízen eltöltött órák" száma. Hát a mai napom teljes mértékben ezt támasztja alá és akármilyen kemény és néha bizony keserves is volt, de ez az óraszám ha nem is könnyen, de kettővel azért növekedett. : )

Szárazföldi kapitány

No, persze a legutóbbi bejegyzés óta sem vitorláztam, szóval valamennyire biztosan csalódást fogok okozni, ellenben látom hogy mennyien látogatjátok az oldalt /köszönet érte/ és ezért bátorkodtam, hogy ismételten a gondolataimmal gyötörjelek benneteket. Egyébiránt a gugli pénzkereseti, plusz hirdetési lehetőséggel is felkeresett. Engem! Most vagy marha nagy bajban van ez a világunkat jó értelemben behálózó multi, vagy /és én inkább ezt tartom életszerűbbnek/ hála nektek Hű Olvasóim, valahol odafent komoly lehetőséget látnak a blogban.
Egyelőre nem fogott meg a dolog, de ha egy napon : ) potencianövelő reklámok és pikáns celebhírek fogadnak benneteket a Vitorlás a kertben megnyitásakor, akkor csakis azért történik mert le vagyok égve. : )
Ettől függetlenül a Tullamore Dew-tól történő megkeresések külön elbírálás alá esnek.
És hogy miért nem hajóztam. A múltkori edzés után eldöntöttem, hogy amint tehetem ismét célba veszem Agárdot, de az égiek valamilyen okok folytán ellenem voltak.
Erős szél, /és itt tényleg erősre gondolok/ munkahely, család : ) , eső, szélcsend, komoly megfázás magas lázzal, Ivett.
Náluk lehet reklamálni a hetek óta elmaradt vitorlázás és a hozzá tartozó élménybeszámoló hiánya miatt. Mialatt a finnezésre félretett pénzem értetlenül figyel a kis befőttes üvegben, Edző Bá csak ennyit mond a telefonba: "Lesz rá időd a nyáron." Persze ebben is igaza van, csak úgy érzem, hogy amit egy kiadós vitorlázás során megtanulok, azt a hosszú kihagyás alatt elfelejtem. Még, ha ez nincs is teljesen így, azért a gyakorlás jó lenne, nem beszélve arról hogy én is szeretném már élvezni a dolgot amikor negyedszélben úgy emberesen beterít a hullám, meg mikor hátszélben végre fel merek ülni a hajó oldalára és a csobbanó víz kíséretében (látszólag) békésen ülve sergetek.
Ha a jövő hétre meggyógyulok és ezek a női ciklonok is elmennek melegebb éghajlatra, akkor végre belevethetem magam a dologba.
Hajózásban nem, hajóépítésben viszont volt szerencsém részt venni egy napsütéses májusi napon, mikor Gyuri barátom /egykori hajóssulis osztálytárs/ aki őszinte bizalommal hitt az én műgyantás múltamban és megkért egy komolyabb javításra, amire egyszerűen nem tudtam és nem is akartam nemet mondani.
A sikeres vagy ne adj' Isten sikertelen munka tényleges eredményéről a nyáron, tartósságáról pedig majd harminc év múlva olvashattok : )

Csaba, magával mára végeztem

legközelebb innen folytatjuk! Hangzott el délután fél hatkor Sipi szájából a felszabadító mondat és ettől kezdve csak egy hosszabb hátszeles résszel és a kikötéssel kellett megbirkóznom, de lássuk az előzményeket.
Nyárias napot, huszonhárom fokot és a múltkorinál barátibb -négyes ötös- szelet ígértek, és ezek az ígéretek teljesültek is. Ott vagyok a helyszínen időben, de sehol senki szóval türelmesen várok /aki vitorlázik, ne siessen : ) / mikor telefonon közli velem a Mester, hogy később jön, egyébként meg összerakta nekem a tavalyi hajómat /ha már annyit sírtam érte/ itt és itt találom, menjek ki egyedül.
Ööö.. izé, hát persze. Felszerelek, beöltözök, készülök az induláshoz, de ez a szél marha erős. Ráadásul nekem tök rossz irányból fúj, bár ez a szelet egyáltalán nem érdekli.
Sehol egy lélek. Néhány horgászt leszámítva a tó teljesen üres, magyarán mondva most marhára észnél kell lenni, mert ember nincs a környéken aki egy elbaltázott manőver után kimentene.
És ez az elindulás...
A Kéjjel nappal című filmben Cameron Diaz az álmairól mesél és valami olyasmit mond, hogy ez is teljesül majd egy napon, mire Tom Cruise azt mondja: -"Egy napon, azt jelenti: soha."
Ennek ellenére az jut eszembe, hogy egy napon majd nem okoz fejfájást a kikötőből való kiállás, de egyelőre úgy tűnik, hogy Tomnak van igaza. : )
Előre bocsájtom hogy borulásmentes napom volt, szóval akik erről szeretnének olvasni azoknak sajnos csalódást kell okoznom. Tehát fél kettőkor azért elindulok valahogy és haladok is, de ugyanúgy ahogy a múltkor egyáltalán nem érzem a hajót. A manőverek sikerülnek ugyan, de sehogy se találom a szelet, pedig még széljelzőt is kaptam a Mestertől. Töketlenkedek egy darabig de úgy látszik, hogy egy napon fogok megtanulni finnezni és egyre inkább elhatalmasodik rajtam az elkeseredés. Jobb lesz ha kikecmergek a partra, mert a mai és a múltkori napom is kész csődtömeg. Igen ám, de a sólyánál valaki nagyon készülődik és mostanra a tó túloldaláról is felismerem Edző Bá aranyló vitorláját, aki nyilvánvalóan azzal a szándékkal érkezik hogy segítsen, szóval nem merem vállalni gyávaságomat, inkább csak panaszkodok neki egy kicsit, hogy "ma valahogy nem vagyok formában, mi legyen, izé.."
Gondolhatjátok, hogy mennyire érdekelte...
Gyere már Csaba! Hogy a bánatba áll az a vitorla?! Miért arra mész süsd meg? Holnapra akarsz megfordulni kis barátom?! Engedd már ki azt a fránya kötelet!! Húzd már be azt a fránya kötelet! Ülj ki rendesen a kutyafáját ! És a többi, és a többi, és a többi...
/ Itt természetesen nem törekedtem a szó szerinti idézetre. : )
Körülbelül három másodperc alatt tértem magamhoz, felejtve el mindent ami az elmúlt fél órában történt, és jó tanítványhoz híven fejet hajtva a nagyság előtt, hűségesen követtem oktatómat.
S, hogy ezután mi történt? Semmi különös, mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással át a nádszigetek között, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással át a nádszigetek között, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással a kikötő előtt, azután mentünk egy marha nagy kört egy csomó fordulással ...
Szóval mostanra már értitek, hogy a címben szereplő mondat miért is jelentette nekem a megváltást azon az április nyolcadikán.
Elfáradtam? Igen. Alig vártam a kikötést? Igen. Jó volt ez a délután? Nem.
Nem jó volt, hanem pazar!
Egy kishajóban ülve, tizenegynéhány centire a víztől és karnyújtásnyira a nádastól suhan az ember tíz-tizenöt csomóval, miközben békacsaládok brekegése hallik és a melegedő víz felszínén apró halacskák ficánkolnak ezüstösen. Uralkodsz a szél felett, ahogy a melletted haladók is teszik, és olyan békesség és lelki nyugalom száll meg amit nem tudok szavakba ölteni.
És a kimerültség ellenére úgy érzem hogy talán ez az amit egész életemben kerestem.

Tanulmányi kirándulás

A múltkori bejegyzésből kimaradt, hogy mentéskor -létszámhiány miatt- nekem kellett kivinnem a motorcsónakot a kikötőbe. Egyszerűbb volt mint a finnel, ennek ellenére sem sikerült rabul ejtenie a típusnak, szóval folytatódnak vitorlás kalandjaim.
Még egyetlen gondolat erejéig visszatérve a borulós délutánomra, az az igazság, hogy túl nagy falat volt nekem az a szél. Tavalyi emlékeimben még élénken éltek az olykor bizonytalanul induló, de mindig sikeres manőverek, valamint az izgalmat nem nélkülöző elindulások és kikötések képei, de a gyarapítandó tudás és a kihagyott négy és fél hónap túlsúlyba került azon a napon.
Kivételesen Edző Bá se üvöltötte le a hajam. : ) Kiballagott velem a mólóra, közösen megnéztünk néhány borulást, ugyanennyi sikertelen majd sikeres visszaállítást és innen a partról -persze némi magyarázattal kiegészítve- egyszerűbb volt megérteni hol hibáztam el a dolgot. Ekkor felajánlott egy újabb lehetőséget a tanulásra, miszerint az egyik rendezőhajóból megnézhetek egy versenyt.
Az én "fekete napomhoz" hasonló szélviszonyok fogadták a versenyzőket április első szombatján és minden tiszteletem azoké -az optimistes gyerekektől kezdve a finnes öregurakig- akik aznap hajóba ültek, mert a pöffök még a motorcsónakot is odébb-odébb lökték. Segítettem a felborultaknak, "testközelből" láttam a rajtot, a befutót, de talán ami a legfontosabb a fordulást a bójánál, szóval a télen megnézett finnes videók és ennek a napnak a tapasztalatával a hátam mögött képzett hajósnak érezve magam vágtam bele a következő vitorlázásba.
Mikor ismét az önbizalom győzedelmeskedett a tudás felett....

Mentés másként

Nos régen találkoztunk és erről nem Ti, Kedves Olvasóim tehettek, hanem én, de mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt alig volt mondanivalóm, másrészt ami volt attól mindenképp szerettelek volna megkímélni benneteket, hiszen a vitorlázás valószínűleg nektek is pont annyira hiányzott mint nekem, és ezen az állapoton mit sem segít egy másik ember siránkozása.
Akkor lássuk csak, hogy hogyan is mártóztam meg háromszor, harminc percen belül március huszonkettedikén a tíz fokos Velencei tóban...
Elöljáróban csak annyit, hogy a Boat-Show-n abban a szerencsében volt részem, hogy (a többi látogatóval együtt) láthattam és /ahh/ meg is érinthettem Berecz Zsombor finnjét. A mögöttem álló hat hónapos rutinnak köszönhetően azonnal szembetűnt néhány spéci átalakítás a hajón, de gyanítom nekem erre nem lesz szükségem. : )
És hogy ez a bejegyzés se maradjon finn-dingi nélkül, íme egy kép a Stradivariusról:

Tehát március utolsó előtti hétvégéje, huszonhárom fok, jó szél, /nekem túlságosan is/ vakító napsütés, ráadásul edzőtábor Agárdon. Huhh, minden adott egy élményteli vitorlázáshoz ennek ellenére tele vagyok rossz előérzetekkel. Napok óta viharos széllökésekkel fenyegetnek, főleg délutánra. Így mire kipakoljuk és összerakjuk a hajókat, hát addigra a szélvédett helyeken is tarajosak lesznek a hullámok. Őszintén szólva alig mertem kimenni. Ráadásul mindenki szöszmötöl a saját hajójával, indulhatok elsőként olyan szélben amiben a "nehezebb" jollékat mint például kalóz, ki sem engedik és a kint lévő négyhetvenes is egyelőre csak nagyvitorlával seder.
Negyvenkilenc kilométert tesz meg a szél egy óra alatt, déli irányból csak azért hogy megnehezítse amúgy is sanyarú életem.
1. Próbálom elszabadítani a kikötött hajót ami annyira megdől, hogy abból a helyzetből csak egyetlen kiút van és az az út a gravitációval van kikövezve. Tehát a neoprén ruhától kezdve, a csúnyácska cipőn át, egészen a mentőmellényig minden friss szerzeményemet sikerült felavatnom /a fejemen lévő sapit nem is említem : ) / anélkül, hogy akár egy métert is megtettem volna a hajóval. A vizet hidegnek érzem, talán azért mert az is és mialatt kikecmergek a mólóra, vigasztalásként megemlítik a sporttársak, hogy egy héttel ezelőtt Farky is ugyanezt csinálta. /Csak nem..? De igen az akire gondoltok, ugyanis sok nagy név fordul meg itt.../
Indulás előtt a biztonság kedvéért jól fejbe veretem magam a bummal és irány a nyílt víz.
2. Ahogy mondani szokták, ez nem az én napom. A kék hajót kaptam amivel semmi bajom nincs /azon kívül, hogy tavaly nyáron ezzel borutam/ de a kormányhosszabbítója egy eloxált alumínium cső, amit képtelenség rendesen megfogni. Még a vizes kesztyűhöz se tapad bármennyire is szorítom. Most már mindegy, a lényeg hogy sikerült károkozás nélkül elhagynom a kikötőt, negyedszélben fordulgatok ügyetlenül, egészen addig amíg kezd elfogyni a tó, szóval bármennyire is halogatom, nem kerülhetem el a hátszelet. Nna, ez annyira hiányzott nekem, mint vaknak a seggberúgás. Gyorsultam, billegtem, borultam. No akkor a tanultak szerint próbálom visszaállítani a hajót, de először is el kéne jutni odáig. A szél egyre távolabbra fújja, én meg úszva próbálom utolérni, ami idővel sikerül is, de mint utóbb kiderült ezt nem az úszástudásomnak köszönhettem, hanem annak, hogy az árbóc "leszúrt". Fogom a svertet, cibálom lefelé persze eredménytelenül. A szél is ellenem van. Rendesen nekifekszik a felborult hajó fenekének és így kitartóan tolja az árbóc csúcsát az iszapba. Cibálom a hajó orrát is hátha valami eredményre jutok, de hasztalan. Már fázok mire megérkezik a motoros segítség, aki ellát jótanácsokkal, de igazából még most is úgy gondolom, hogy az életemért küzdöttem abban a hideg vízben.
Isten segedelmével sikerült visszaállítani a hajót, de ez korántsem jelentette a borzalmak végét.
3. Visszamászás után a következő kép fogad: rengeteg fenékvíz, a vizespalackom és a céges szivacs már ki tudja merre lehet, de én hősként elindulok és ahogy nyilván kikövetkeztettétek, harmadszor is megfürödtem a tóban.
Na innentől már komolyan aggódtam. Ismét a kilátástalan hajófordítgatás, cibálás, miközben harcoltam a hullámokkal és a kihűlés miatt egyre kevésbé tudtam levegőt venni. /a nyári neoprén ruha nem a tíz fokos vízre készült/ Ismét visszamászok a motorcsónakba onnan próbálom "talpraállítani" a hajót eredménytelenül, tehát divatosan mondva opcióként marad a vitorla leszedése és a vontatás. De egy ilyen napon miért pont ez sikerülne? A motoros orrában fekve keservesen kicsomózom a vitorla felhúzókötelét, ellenben a leengedés sehogy se megy. Megmentőm, Beliczay Marci /nem részletezem, hogy kiről van szó de a Youtube-on megtalálható/ most vesztette el minden belém fektetett reményét.
Átadta a motorcsónakot, utcai ruhában!! átlépett a finn uszonyára, visszaállította a hajót anélkül hogy vizes lett volna és /mint ekkor kiderült mégiscsak sikerült kiakasztanom a vitorlafelhúzókötelet/ roggyant vitorlával kivitte a hajót.
Ööö.. izé.. lehet, hogy van még mit tanulni...
Persze voltak még jópáran akik felborultak a hatos szélben, na de így könnyű, mikor már megmutattam a technikáját.