Ünnep, vitorlás szemmel

A legutóbbi, szállítós bejegyzés után nem sokkal -pontosan március tizennegyedikén- bele is vetettem magam a vitorlázásba. Iboly még nem áll készen a bevetésre, a múltkori vízmennyiség valamennyit emelkedett ami egyaránt betudható az azóta eltelt időnek és az esőknek. Ezt jó gazda lévén kimertem a hajóból, leellenőriztem a köteleket és hagytam, hogy víz és a fa továbbra is tegye a dolgát. Némi segítséggel összeraktam a finnt, amennyire az lehetséges volt beöltöztem és az egyik sporival karöltve nekivágtunk a végtelen vizeknek. A víz ugyan hideg volt de ezt leszámítva a húsznál is több vitorlással és a szörfösökkel már a tavaszi délutánokat idézte a tó.
Meg a bénázásokkal is : )
Az ember rendszeresen a magabiztos vitorláskalandok kellemes emlékeivel vészeli át a telet, minden rendben a világában, a manőverek kivétel nélkül hibátlanul mennek -otthon a kényelmes karosszékben- és megnézve néhány élsportolóról készült videót szentül meg van győződve róla, hogy bármikor bármit ugyanúgy meg tud csinálni, sőt az sem kizárt, hogy a filmben szereplő kolléga épp tőle leste el a fogásokat. Ezek után önbizalommal telve helyet foglal a hajójában és csak áll értetlenül saját ügyetlenkedései előtt. 
Persze nem ám rólam van szó... csak úgy nagy általánosságban a beszélek a többiekről. : )
Bevezetésként szétjött a kormányhosszabbítóm és isteni szerencse, hogy nem egy órával hamarabb történt, ami ugye még tavaly lett volna az emlékezetes siklás alkalmával, vagy egy órával később amikor a tisztáson javában lógtam kint a hajó oldalán. Már rutinból végeztem el a javítást egy vékonyka kötél segítségével és átverekedve magunkat egy lelkes, gyerekekből álló csapaton célba is vettük a nagypályát. A tavalyi év gyakorlásainak hála magával a haladással nincs gond, a vitorlára viszont jobban oda kell figyelni. A dacron kevesebb figyelmet igényelt és annak ellenére hogy azt is állandóan kellett nézni, némi lazulás azért belefért, ennél a fóliánál viszont legalább kilencven százalékon kell vitorlázni azaz az összes szálat mindkét oldalon folyamatos kontroll alatt kell tartani a kormánnyal, a sottkötéllel, a lógással, vagy mindhárommal. De megy is ám a hajó! A széljelző állásából úgy látom, hogy a tavalyinál élesebben megyek, a sporit pedig akinek egész szezonban a hátát kellett néznem azt is inkább csak messziről, néha egész jól beérem, tartom vele a tempót és előfordul hogy megelőzöm. Mondjuk, ez csak amolyan pünkösdi királyság volt ami az első elbaltázott manőveremig tartott, azután kezdhettem az egészet előröl. A kérdésre -hogy ez mire lesz elég idén- az első versenyig várnom kell, de úgy nézem a hajóban benne van a jó eredmény, inkább a kormányos tudásán kéne valahogy javítani. Úgyhogy következő alkalomra kizárólagosan a fordulások és a halzolások gyakorlása a tananyag. Egyébként nincs nagy baj ezekkel a dolgokkal de mennyire gáz, ha a polgár egy elontott manőver miatt veszít pozíciót, meg ugye így nem is biztonságos a vitorlázás...
A kicsit forgolódó keleti szélnek köszönhetően hátszélben tartottunk vissza a kikötőbe amikor útközben természet anyánk egy rövidke siklás erejéig még jutalomban is részesített. Pedig "csak" olyan négyes szél lehetett de úgy látszik a könnyebb árbóc, a jó hajó és talán a polírozás is meghozta gyümölcsét. Komolyan mondom teljesen váratlanul ért amikor elkezdett húzni és elég volt egy kicsit hátrébb ülnöm már siklottunk is. Hát ilyen szélben még egyik előző hajó sem indult meg alattam, úgyhogy alig vártam a következő alkalmat ami egy kicsit késve, húsvét hétfőn érkezett el. Igazából eszem ágában se volt kimozdulni otthonról, de az elmaradhatatlan családi locsolkodás után szó szerint elzavart a nejem vitorlázni. Na, ilyen az amikor támogatják az élsportot. De várjunk csak! Most jut eszembe hogy a gyerek két napra elutazott, így az asszony teljesen egyedül maradt a házban... Miért lehetett olyan fontos hogy elmenjek otthonról...? : )
Na mindegy, Agárdon a menetrend mondhatni a szokásos volt. Vízmerés, finn-dingi szerelés és vitorlacsere, azután irány a víz és a kezdetben három fős brigád szépen lassan, mindenféle előzetes megbeszélés nélkül négy, öt, hat, majd hét főre gyarapodott a jó hármas Dél-Kelet Dél-Nyugati szélben, ami inkább volt büntetés. De kit érdekel amikor egy lelkes társaságban csapat az ember és a manőverek is jobban sikerülnek a múltkorinál. Egy valamivel viszont nem vagyok kibékülve, és az a vitorla. A tulaj kettőt adott, egy jót a versenyekhez, egy kevésbé jót a szabadidős vitorlázáshoz és alighanem elnézett valamit, vagy a "vászon" öregedett el mert a frissen berakott versenyvitorlám nem hozta a várt eredményt. Nem mintha akkora májer lennék de a két vitorla formája között azért különbséget tudok tenni, ráadásul a mostanival olyan tompán megyek hogy nézni is fáj. Sebesség az van vastagon, de én kitartóan térek el az iránytól és felnézve látom, hogy a múltkori gyönyörű ívű profil helyett a mostaniban van egy hullámféleség és ez a jobb vitorla....
Menni mindkettővel megy a hajó, de a különbség leírhatatlan. Nincs mit tenni, hazaviszem a rozogát és kihozok belőle amit csak lehet ugyanis a hétvégén bevetés.
Idejét se tudom mikor mértem le a teraszunkat de higgyétek el nem kicsi, ennek ellenére alig férünk el ketten /a vitorla meg én/ és egy teljes napon keresztül folynak a területért vívott harcok. A kimerítő birkózás közben a következő feladatok várnak rám: a rengeteg apró lyuk leragasztása, első él aljának foltozása és első él varrása a halfejnél.
A pöcsölős ragasztgatás után a legfontosabb és egyben legveszélyesebb hibaforrás következett, az első él alján lévő szakadás felszámolása.

Azon túl, hogy szarul néz ki a fő baj hogy ez a rész a vitorlaállítások alkalmával beleakad az árbócba, ott ahol a nút kezdődik, emellett ha nem is sokkal, de a gumikötél vékonyabb mint kabátban így egy erősebb szél simán kiszedheti a nútból. És én azt nagyon nem szeretném.

Az olyan irányú megjegyzésekből amik az öltéseimet bírálják köszönöm nem kérek : ) higgyétek el elég melós volt a több réteg erős vásznon fogóval átgyömöszölni a tűt és végül is egy dologban megegyezhetünk: jobb lett mint volt. Másik problémás szakasz a halfej.

Itt arra kellett leginkább figyelni, hogy a varrás a lehető legkevésbé érintkezzen majd az árbóccal mert egy-két alkalom után simán elkoptatja.

Nem tudom meddig fog tartani, de remélhetőleg jó pár kilométert levitorlázok vele mire olyan állapotba kerül mint a nagyjavítás előtt, addig meg hátha tudunk kezdeni valamit a másikkal. Majdnem hét óra volt mire a ragasztástól az elpakolásig mindennel végeztem, de hála az óraállításnak még világosban. A tavasz már érződik a levegőben, a testhez simuló női ruhák gondoskodnak arról hogy a parton is legyen elég látnivaló, de valami azt súgja nekem, hogy az új hajó birtokában minden lopott percemet a vízen fogom tölteni.

A szállító

Hányszor alakul úgy, hogy valamilyen megoldandó probléma árnyékolja be a napjainkat vagy ha nem is beárnyékolja, de legalábbis rányomja a bélyegét és lépten-nyomon felbukkan magasba nyújtott kezével, arcán gunyoros mosollyal jelentkezik hogy -itt vagyok, ne feledkezz meg rólam! Akár a cipőbe került apró kavics, ami néha ugyan meghúzódik a sarkunknál vagy a lábujjak között, de rendre előkerül és kellemetlenkedő jelenlétével figyelmeztet arra, hogy bizony van itt valami elintéznivaló, egy aprócska mulasztás, ami igazából nem is a mulasztásunk hanem az idő könyörtelen múlása azalatt amíg mi a megoldást keressük. A nagy keresésben pedig a legkézenfekvőbb dolgok mellett megyünk el vakon, ahogy rohanva, sokszor hiábavalón kutatjuk a lehetőségeinket, pedig csak a kezünket kéne kinyújtani a kulcsért de nem tesszük, mert egyszerűen nincs is róla tudomásunk, hogy a megoldás itt van az orrunk előtt.
Ilyen kitartóan nyomasztott a hajók eljuttatása Agárdra. A mostani autómban olyan fűtés van mint egy szaunában, viszont nincs vonóhorog. A finnem házhozszállítása tavaly megoldódott sőt a régi gazda, felajánlott egy vissza fuvart is, ha éppen ráér de nem szeretek függeni másoktól, szeretem önállóan a saját tempómban csinálni a dolgokat a házfelújítástól a hajóépítésig. : ) Ezen kívül a szó jó értelmében szerettem volna mihamarább letudni ezt a dolgot, az utóbbi napokban pont ezért haladtam rohamléptekben a javításokkal, hogy ne március végén kapkodjak, akkor amikor már javában hasítani kellene a tavon. És bizony az idő engem látszik igazolni ugyanis annak ellenére, hogy a szállítás napján nem volt az a banánérlelő meleg, olyan igazi vízrecsalogató kettes-hármas szél fújt, hogy bizony nehéz volt a parton maradni.
Tehát a hajók szerencsésen eljutottak Agárdra, de a bevezetőben még ott tartok, hogy sehogy se találok megoldást a szállításra. A kölcsönözhető autókra olyan kauciót kérnek, hogy annyiért akár vehetnék is egyet, igaz nem olyan állapotút hanem valamivel jobbat... akire az ember segítőként számít az pedig nemet mond. És hol az egyetlen hely ahol ostoba módon nem keresi a megoldást a polgár, de az csak jön rendületlenül és megtalál? Az egyesület.
Edző Bá jóvoltából nem csak egy vonóhorgos autóhoz hanem mindjárt egy olyan kétszintes trélerhez is  hozzájutottam amivel a hatékonysági mutató a legmagasabb értékekbe szökött. A menetrend a következő volt. Laci barátommal leporolunk Agárdra a kisautómmal. A jó öreg Transitra ráakasztjuk a trélert és hazajövünk. Átjön Pityu barátom, hármasban felrakjuk a hajókat és rongyolunk vissza a kikötőbe. Ott lepakolunk, kisautóba be és irány a fatornyos falunk. És lássatok csodát, ez lépésről lépésre mindenféle komolyabb gikszer nélkül így történt, és következzen egy kép az áldozatkész barátokról, hogy ne csupán arcnélküli résztvevői legyenek ennek az esztendőkre visszanyúló történetnek.

Fő szereplők

Igaz időközben vízretettünk egy motorost, két B16-ost és kulcsprobléma miatt be kellett másznom az udvarunkba, de ezt leszámítva szerethetően egysíkú volt a napi teendők kiszámíthatósága. Kiemelném a huszonöt éves teherautót aminek köszönhetően igazi időutazásban volt részünk, bár ezt az időutazást stabil hetven-hetvenöt kilométeres sebességgel tettük meg. : )

Rajt előtt

A gondtalan megérkezés és balesetmentes lepakolás után elérkezett a vízretétel történelmi pillanata. A balul sikerült első alkalom fájdalmait még mindig nem hevertem ki teljesen és az akkor beáramló mérhetetlen víztömeg is olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy az újabb kudarctól tartva -mint utóbb kiderült, alaptalanul- egyszerűen nem mertem vállalni a sólyázóhelytől a dokkig tartó evezést, ezért más megoldáshoz folyamodtunk.

            

Döntéshelyzet

Így aztán nemes egyszerűséggel bebillentettük Ibolyt közvetlenül a dokk mellé és kötéllel odahúztuk. Naná, hogy a hajóralépés volt az első dolgom és vártam-vártam a vizet ami lassacskán meg is érkezett és azt hiszem érdemes lesz újra elolvasni a sikertelen próba utáni javítós bejegyzést ugyanis minden várakozásomat felül, illetve alulmúlva meglepően kevés vízzel kellett szembenéznem. A cél érdekében, azaz hogy a leendő próbaút egy eredményes és viszonylag vízmentes vitorlázással teljen, a hármunk alsó hangon is háromszáz kilójával teljes terhelésnek vetettük alá a gépsárkányt, de a helyzet szerencsére nem sokat változott.

Vizes blokk

Édes Istenem, hányszor örültem volna a tavalyi szezonban ha csak ennyi vízzel kell vitorláznom... Komolyan mondom, hogy szinte menetkész a hajó és ha a cimboráim nem lettek volna időhöz kötve akkor most a próbavitorlázásról is olvasnátok pár sort. De semmit nem szabad siettetni, mind a szél, mind a tó és remélhetőleg a hajó is vár még egy hetet amikor egy teljes napot rá tudok szánni, azt viszont mindkét sporteszközre. Mindenesetre egy rövidke evezés belefért.

Borus Demeter

Ezalatt az idő alatt a víz mennyisége nem nőtt -igaz nem is csökkent : ) de a következő alkalomra kellően bedagadnak a deszkák és végre valahára választ kapunk az évek óta bennünk motoszkáló kérdésre. Lehet-e vitorlázni a vitorlással?

Simításnak sem utolsó

Egy kicsit bővebben  az elmaradt adásról: az történt, hogy a szerkesztő B. Feri felhívott a szomorú hírrel miszerint a tervezett napon -más, sportműsorok miatt- nem tudná teljes terjedelmében leadni az anyagot, így négy héttel később de legalább nézhetőbb időpontban kerül adásba, sőt meg is ismétlik. Mondjuk sejtelmem sincs milyen sportműsor lehetett ennél fontosabb : ) mindenesetre kicsit Iboly vízretételét idézi fel bennem, hiszen elsőre az sem sikerült. De majd másodjára...
Az epoxiról még annyit, hogy megszilárdulás után szerencsére jól csiszolható, erős felületet ad. Következő lépés a hajó aljának javítása. Úgy okoskodtam, ha a hajófordításhoz sikerül idecsábítanom  a cimboráimat, akkor a javítás idejére -ha kell erővel, de- itt tartom őket, nehogy kimaradjanak a visszafordítás örömteli pillanatából. Kivételesen a valóság jó értelemben múlta felül a várakozásomat mivel közel se fogadott annyi sérülés amennyi az emlékeimben élt. A pakoláskor keletkezett karcolásokat simán eltüntettem vizes csiszolással /kétezres papír/ azt a két "mélyebb" karcot felcsiszoltam és behúztam a jóféle epoxival. A kötési idő alatt meg nekiugrottam a polírozásnak, ami -hála Sanyi barátom profi gépének- még egy órát se vett igénybe. Kimondottan hajóhoz való, nagyon menő pasztát használtam és nem is eredménytelenül.

Tükröm, tükröm...

Következő lépés a deck polírozása lesz amihez -ahogy egy bakelit lemezt- a hajót is visszafordítottuk az A oldalra. Itt nem készültem nagy dolgokra, inkább csak egy kicsit felfrissítettem a felületet. Ha azt szeretném hogy ennél jobban nézzen ki ahhoz egy festésre lenne szükség, az pedig nem szerepel ebben az ötéves tervben. Ide más fajta, autóhoz való szemcsésebb paszta került fel és láss csodát: a kisebb hibák nyom nélkül eltűntek. A javítások persze továbbra is láthatóak, de legalább sikerült egy szép, egyenletes felületet kapni ahonnan egymással versengve pereghetnek le a vízcseppek.

Sima ügy

Lecseréltem még a megfáradt jobboldali klemmet, elvégeztem még néhány kisebb javítást, kicseréltem a ponyvarögzítő gumiköteleket és kicsinosítottam a fartükröt is. Ez a rész kitüntető figyelmet élvez, fontosnak tartom hogy a lehető legszebb elem legyen a hajón. No nem magam miatt. Kizárólag a sporik kedvéért, hiszen a versenyek alatt jobbára ezt fogják látni... : )

Klemmcserés támadás

Eztán nagyjából összeraktam a gépet és türelmesen vártam arra, hogy legyen időm egy fontos, sőt a szállításhoz nélkülözhetetlen munka elvégzésére, ami el is érkezett egy kiadós esővel kísért délelőtt formájában.
A szállítás napját nagyjából három hete tervezem. Ehhez -ahogy a múltkori szállításhoz és a forgatáshoz is- kiemelkedően fontos a baráti kör segítsége. Már javában folynak az időpont egyeztetések amikor a két cimborám, akikben még mélyen élnek a novemberi pakolás szívmelengető emlékei, riadtan összenéz és egyszerre szegezi nekem a kérdést:
"És hogy fogjuk kivinni?!?!"
Hát úgy nem ahogy behoztuk. : ) De idő csak szalad, és az egész akció alapját jelentő munkára az említett esős napot leszámítva nem volt érkezésem, így szó szerint az utolsó pillanatban kellett átültetnem a két útban lévő rózsatövet és kivágnom egy nagyobb elemet a kerítésből. Bőrig ázva, kimerülve de annál elégedettebben emeltem ki az utolsó elhárított akadályt és ha hinni lehet a mérőszalagnak akkor itt holnap még hátszélben is átviszem a hajókat.

Határtalan lehetőségek

Lapzárta után

Sajnálatos módon az estére beharangozott műsor egy későbbi időpontban kerül adásba. Értesíteni foglak benneteket és elnézést azoktól akik emiatt maradtak fent.

Iboly mint tévésztár

A kiállításon hallott versenyzők beszámolóin fellelkesülve -ahogy ígértem- kiszabadítottam szeretett finnemet téli fogságából és nekiláttam az apró javításoknak. Nagy feladatok nem várnak rám, de mindazt ami szükséges -a kötél és klemmcserétől a deckjavításig- most fogom megcsinálni ugyanis a nyarat szerelgetés helyett inkább vitorlázással tölteném. A viseletes svertfelhúzó kötélen kívül még hármat nyugdíjaztam. Ez utóbbiakkal a színükön kívül komoly problémám nem volt és az is csak azért zavart mert mindhárom az árbóchoz kapcsolódik és mindhárom ugyanolyan vastag, ugyanolyan kopottas napszítta szürkésfehér kötél és mindhárom ugyanonnan, az árbóctőtől indul. Az egyik az alba, a másik az első él, vagy cunnigham szem, a harmadikat pedig -szégyen ide vagy oda- így hirtelen nem tudom megmondani. Ha már annyi szép színes kötelet gyártanak akkor én is beruházok, ahogy teszi azt minden tisztességes finn-dingista. Eddig ha a váltott egyesületi hajóknál nem boldogultam valamilyen átszerelési munkával mindig volt mentség a tudatlanságomra, mert ahány hajó annyi fajta kötél, sok esetben annyiféleképpen bekötve, de az már mekkora blama lenne ha az ember a saját hajóját nem tudja összerakni.

Megkülönböztető jelzés

A hajótest apró sérüléseiről tudtok, ezek egy részét itt a kertben szerezte az új családtag tehát itt a kertben is kell kijavítani őket ami két részletben fog megtörténni, ugyanis az alján lévő munkához meg kell fordítani a hajót. Ehhez valamilyen ürüggyel majd át kell csalogatni a baráti kört : ) addig is nekilátok a decknek. A jól ismert hagyományos műgyantán egy kicsit túllépve ide kétkomponensű epoxit használok amit -ahogy a többi ketyerét is- immár hagyományosan a http://vizvonal.hu/ -tól szereztem be.

Nyerő páros

Úgy tűnik mintha legalább két hajót felújítottam volna, de nem, alapból alig találni valamit a doboz alján így kicsit olyan termékminta jellegűre sikeredett az adagolás. A jóból mindig keveset adnak... Viszont teljesen más vele dolgozni mint a műgyantával, a nagyjából húsz perces munka alatt végig egyenletes állagot, jó bedolgozhatóságot produkált. Sűrűsége valahova a csemperagasztó és a gyurma közé esik, ennek köszönhetően nem kell félni az anyag megfolyásától, bárhova bátran felkenhetjük, ott marad és a gyártó szerint nem is zsugorodik ami szintén nem utolsó szempont. De ne legyenek illúzióink, ezt a sok jót nem adják ingyen, és ahogy a felhasználását, ugyanúgy az árát sem lehet a klasszikus műgyantáéval összehasonlítani.
A múltkori bejegyzésben említett beszámolóval eddig nem látott magaslatokba ért Iboly pályafutása és íme az élet mutatja a legjobb példát arra, hogy mindig van egy lépéssel tovább. Méghozzá a távolinak, elérhetetlennek és sokszor titokzatosnak tűnő média világa. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az M4-es sportcsatorna Skipper magazinjának szerkesztője keresett meg egy rövidke riport erejéig amit nem is forgathattak volna máshol, mint a kertben. : )

Mosolygok, de ennél még a halzolás is jobb

Igaz, huszonéves koromban sokat statisztáltam reklámokban, sőt két hazai játékfilmben még kisebb epizódszerepet is kaptam, de amikor az arcomtól másfél méterre egy kamera, körülötte pedig egy egész stáb figyeli közel egy órán keresztül miden -elbaltázott- mondatomat azért az nekem is sok. A lábam olykor megremegett a szám kiszáradt és a drámainak megélt helyzetben sokszor csak akadozva sikerült egymásba öltenem a szavakat. Azért azt a másfél percet csak összehozzák valahogy. : )
Mivel a szerkesztő tapasztalt vitorlázó így -riporton kívül- több olyan kérdés is felmerült a hajóval kapcsolatban amit mai fejjel én is máshogy látok, mint a lázas és megszállott építés hevében. Jobbára a hajó alulvitorlázottsága került szóba, és igen, lehet benne valami hiszen a Cadet grósszal és az ismeretlen fockkal talán hat négyzetméter körül lehet a vászon ami egy főnek biztosan elegendő, de kérdéses hogy három személynél vajon mekkora szélben indul meg a gépsárkány. Bár igazából teljesen mindegy. Az akkori lehetőségeim és a körülmények egy ilyen hajó építését tették lehetővé és nagyon boldog voltam hogy lesz egy saját vitorlásom ami ugyan mindennemű szakértelmet nélkülöz, de én készítettem, az enyém, és hittem abban hogy ha lesz rajta vitorla akkor menni is fog.
Ilyen volt még az a szellemes megjegyezés, miszerint az optimizmus gigászi megnyilvánulása ehhez az oldalmagassághoz hablécet készíteni, na de kérem tisztelettel: egyrészt skandináv típusú hajóról beszélünk, másrészt így néz ki jól, harmadrészt pedig még egy rutinos vitorlázó sem lehet mindig tisztában a hajóépítés rejtelmeivel. : )
Az összességében remek hangulatú  délelőttnek az elfogyó kérdések és a hármas szélhez társuló szemerkélő eső vetett véget és igen, innen már csak egy lépés választ el egy új, az elsőnél átgondoltabb próbaúttól.

Premier: március 3.

Iboly mint tananyag

Bármilyen meglepő pont a hajóvásárlással nyíltak új távlatok előttem és Iboly előtt, ugyanis a finn előző tulajdonosa, Attila barátom a kimerítő hajópakolgatás ellenére lelkesen fogadta saját készítésű hajómat, sőt mint  a Génua Vitorlás Klub vezetője felkért, hogy tartsak egy előadást -de nevezzük inkább beszámolónak- magáról az építés részleteiről. A klub a jubileumi hajókiállítás megnyitója előtti napot, február tizenhetedikét jelölte meg időpontnak, amiben semmi csodálkoznivaló nincs hiszen köztudott, hogy nagyszabású rendezvényeket soha nem szerveznek egymásra, tehát a remek időzítésnek köszönhetően a látogatók sem kerültek kényszerű döntéshelyzet elé. : ) Igaz a Vitorlás a kertben  korántsem érint olyan széles közönséget mint a Boat Show, de ez a szűk ám annál lelkesebb réteg, egész évben rendületlenül látogatja az oldalt, ráadásul - a statisztikák alapján- nemzetközi szinten.
Hosszas várakozás és többszöri  időpont módosítás után elérkezett a várva várt nap és előttetek nem csinálok belőle titkot, hogy komoly kétségek kísértek, mert ugyan mi is lehet az, ami újat tudnék mondani e tengeri medvék maroknyi csoportjának, viszont egy ilyen ajánlat nem jön csak úgy szembe az utcán úgyhogy nem mondhattam nemet, és különben is: ha hívnak, menni kell. A helyszín a nemzetközileg is elismert Danubius Hotel Helia Budapest exkluzív Panorámaterme helyett a családias hangulatú Pitypang utcai általános iskola I.-es tanterme. Így történt, hogy nem iskolapadba, hanem egyenesen a tanári asztalhoz szólt a jegyem ahol igencsak össze kellett kapni magam, ugyanis egyrészt a társaság Kékszalag győztes előadókhoz van szokva, másrészt azt hiszem sok mindenről ők tarthatnának nekem előadást. : )

A beharangozó

Összeállítottam egy mindössze kétszáznegyven : ) képből álló anyagot és felkészültem -lelkileg is- hogy a megtisztelő felkérésnek tisztességesen eleget tudjak tenni. A létszám minden várakozásomat felülmúlta ugyanis heten áldozták fel a szerda estéjüket azért hogy élőben láthassák az "előadást" köztük olyan aki az egykori hajóssulimban tanított és olyan is aki képes volt Fehérvárról elautózni. Nincs mese, a Vitorlás a kertben eddig nem látott magasságokat ostromoz. : )  Az estéből egy parádés hangulatú baráti beszélgetés kerekedett és a kérdések záporában ébredtem csak rá, hogy mennyi mindenről nem volt fogalmam az építés alatt. De így van ez jól. Sokszor az élet nehézségein -legyen az választott vagy váratlan- csak a tudatlanság boldog rózsaszín köde vezethet át minket.

Becsengetés előtt

Természetesen akár egy rossz kritikus idén is látogatást tettem a Boat Show-n és mint egy jó kritikus be is számolok nektek a látottakról. A mondás, hogy aki egy templomot látott az látta az összeset, sajnos valamelyest a idei kiállításra is igaz bár a tavalyihoz képest több volt a vitorlás, viszont az elszaporodó robogók és quadok mellett a "mi autónkon" is át kellett verekedni magunkat ahhoz, hogy a kiállítás nevében szereplő hajókkal közelebbi kapcsolatba kerüljünk. Pénz beszél, kutya ugat.
De mire is számítottam, hiszen az elmúlt években többször éreztem úgy, hogy nem adott nekem annyit ez a nap amennyit vártam, bár egyáltalán nem biztos hogy ez a kiállítók hibája. Mégis minden tavaszon elballagok valami újdonság reményében, ugyanakkor sejtelmem sincs miféle újdonságot keresek akkor, amikor az egyetlen hajót ami az érdeklődési körömet kitölti az ötvenes években tervezték. : )
Az idén kiállított Finn-dingit is alaposan átnéztem, sőt úgy voltam vele mint néhányan a feleségükkel. Igaz hogy van otthon egy saját, de ha lehetőség adódik bizony jólesik a másét is megsimogatni. : )

"A külső, belső nélkül nem sok"

Különlegességként a Keszthely-Kenese rekorder hajó és többek között a jelenlegi rekordtartó kapitány is látható volt, előbbi a Flaar standon, utóbbi pedig a színpadon, élménybeszámoló közben. Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előadás nélkül is ismerhetem a részleteket, hiszen a skipper naná hogy Agárdon finnezik. A délután másik megmentője szintén a színpadhoz köthető, mégpedig a '72-től napjainkig megrendezett olimpiákra kijutott vitorlázók személyében, akik finom humorral és csak az igazán nagyokra jellemző szerénységgel meséltek életük versenyéről és az odáig vezető útról.
Azt hiszem itt az idő, hogy előszedjem a hajómat...

Egy ígéret

Először is, Kedves Olvasóim ismét jelentős statisztikai emelkedés történt, ugyanis ugrásszerűen ötven százalékkal nőtt az oldal követőinek a száma! Tehát, ha a jelen állapotában elkezdem számolni a hivatalosan is nyilvántartott rajongói tábort akkor: eeegy... keettőő... hárooommm... és még így az elején abba is hagyom mert ki tudja mikor érnék a végére. : )
No, a jégvitorlázásból ebben a szezonban sajnálatos módon kimaradtam, ugyanis az egyetlen olyan napon amikor a kedvező időjárástól kezdve a szabadnapig minden szerencsésen egybeesett, úgy lebetegedtem, hogy a hazatekerés a munkahelyről minden maradék energiámat felemésztette. Így lemaradtam egy garantáltan emlékezetes kalandról és az idő múlásával egyre kisebb az esély arra, hogy tavaszig bármilyen jeges akcióban részt vegyek. Pedig a tavalyi -olykor félelmetes- élmények után szinte elepedtem egy kis jégvitorlázásért, de ha már így alakult, akkor várok még egy kicsit és a "rendes" vitorlázásba vetem bele magam. Ez az év minden bizonnyal mérföldkő lesz a kishajós pályafutásom során. Igaz ugyan hogy rengeteg tanulnivaló vár még rám, de az alapoknak már a birtokában vagyok, sőt nem csak az alapoknak hanem bizony egy pöpec saját hajónak is, úgyhogy innentől kezdve kizárólag azon fog múlni minden, hogy mennyit tudok hozzátenni a dologhoz. Valamelyik filmben hangzott el ez a mondat: "Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a vállalat, hanem hogy te mit tehetsz a vállalatért." Véleményem szerint ahhoz, hogy bármilyen kapcsolat -a barátságtól a szerelmen át bizony még a vitorlázásig is- rendesen működjön úgy kell kezelnünk mint mondjuk egy hűtőszekrényt. Szóval azért, hogy kapjunk valamit azaz kicsit sután mondva ki tudjunk venni belőle, annak érdekében adnunk is kell, tehát tenni kell bele sőt nem árt esetenként tisztességesen feltölteni, ahelyett hogy önsajnálattal telve siránkoznánk hogy mennyi minden járna nekünk. Vagyis a jó hajó adva van de biztos hogy nem fog csak úgy magától jól menni, illetve bárhogyan menni, következésképp le kell tenni valamit az asztalra ha szeretném -és miért ne szeretném- kivitorlázni a gépsárkányból mindazt ami benne van.
Az estébe nyúló sólyakocsi hegesztés végeredménye egészen irodalmi jelleget öltött, ugyanis nappali fényben meglátva a munkámat rögtön Karinthy könyveladós novellája jutott eszembe, amikor útban az antikváriumhoz önmagát próbálja meggyőzni az író, a leharcolt tankönyve kifogástalan állapotáról: "Egészben véve azonban igen csinos könyv. Így egy kicsit messziről nézve, félig behunyt szemmel, nagyon takaros, rendes könyv." : ) Mindenesetre ez a takaros, rendes hegesztés tart, és ugyan nem tervezek vele szépségversenyen indulni, azért jöjjön egy kis optikai tuning.
Vannak olyan festékek amiket még akciósan sem vásárol meg az ember. Ezeket a festékeket szinte kizárólag gyárak, vállalatok veszik jobbára nagy tételben és sajátos színüknek köszönhetően eléggé behatárolható felhasználási körrel rendelkeznek. Többnyire markolók, targoncák, munkagépek, gyárat körülvevő kerítés, műhelyajtók adnak nekik otthont, ám a hétköznapi életben gyakorta hétvégi házak ablakrácsáról, teraszkorlátról, kertkapuról, vagy a nagypapa készítette hintaágyról köszönnek vissza, ékes példáját mutatva annak, hogy valamilyen különös módon a magánember és a vállalat festéke valahol, egy raktár mélyén egymásra találtak. Így történhetett ez az én festékemmel is de mentségemre legyen mondva, hogy úgy kaptam ezt a csodát, tehát nem kellett bűnös útra lépnem ahhoz hogy ilyen képekkel kápráztassalak el benneteket.

A napra lehet nézni...

/Szívbe/ markoló arculat

Nem önös érdekből került fel két fénykép erről a lehengerlő munkáról, csupán képtelen voltam választani e két remek perspektíva közül. És ha már elkészült a kocsi, sőt a pompás festék is megszáradt akkor nem marad más mint az ideális súlyelosztásba vetett remény, valamint a kiapadhatatlan türelemmel bíró Pisti barátom segítségével a főpróba hiszen se egy ilyen pazar sólyakocsi, se a türelmesen várakozó Finn-Ugor dingi nem heverhet csak úgy, parlagon.

Bevetésre készen

Szívmelengető látvány, Iboly minden eddiginél jobban fest emellett egyedül is mozgatható, szép és nem méltatlanul felbakolva telnek a vitorlás kertben töltött napjai, hanem igazi hajóhoz méltón, sólyakocsin. Amint látjátok a súlyelosztás /a szakszerű számításoknak köszönhetően : ) / hibátlan lett. Ez nem csak engem, hanem Pityu barátomat is meglepte akinek évekkel ezelőtt egy szeptemberi napon a Balaton felé azt a könnyelmű ígéretet tettem, hogy ma vitorlázni fogunk. A vitorlázásból vízmerés, a be nem teljesült ígéretből egy megmosolyogtató kedves emlék lett. De nem engedem hogy csupán az maradjon. Az azóta eltelt idő alatt sok mindent megtanultam, látom az akkori hibákat és igaz, hogy utólag már könnyű, de legalább észrevettem őket. Néha bizonyos dolgokat egy kicsit távolabbról kell megnézni mert közvetlen közelről fel se tűnik az az akadály vagy nehézség ami visszahúz és nem enged továbblépni, pedig ott hatalmasodik a szemünk előtt. A kelleténél nagyobb elszántság, a dolgok siettetése helyett sok esetben a türelem kínálja a legkézenfekvőbb megoldást, de az ember már csak ilyen, negyvenhét felé is még mindig csak tanulja az életet.