Az anyag nem vész el...

Nagyobbik lányom lovagja gyanútlanul felajánlotta segítségét, és én minden udvariaskodó formulát félretéve azonnal elfogadtam. Egészen mínusz hét fokig emelkedett a hőmérséklet, tehát semmi szükségünk nem volt egy negyedik pulcsira, meg egy harmadik nadrágra. Az összes fellelhető faanyagot a gyalugéphez vittük, és fülünkben az elengedhetetlen füldugóval gyalultunk, gyalultunk, gyalultunk, gyalultunk, gyalultunk....

        

Gyanítom, hogy Benyó barátom nem erre számított, de úriember módjára állta a sarat a rázúduló "hóesésben". Ez a füldugó csodás dolog. Teljesen letompítja a gép zaját, így a munka is élvezetesebb. Az egyik szomszéd  kedvesen, bíztatva integetett és még valamit mondott is, talán hogy ettől lesz melegem, vagy hogy neki lett ebből elege..? Nem tudom, ettől a füldugótól alig hallani valamit...
Igazából szinte megállás nélkül dolgoztunk és a munkánk gyümölcse:

És hova tűnt az a rengeteg anyag amit leszedtünk ezekről a tükörsima, könnyű, hajlékony deszkákról?

Még így zuhanyzás és vacsora után is felkavar a látvány. El sem tudom mondani mekkora segítség ez a gép, de ettől függetlenül szörnyen elfáradtam. Egész nap pakolászni, félig görnyedt testtartásban tekerni a lantot, aztán megint és újra csak megint, és a motoroskesztyű ellenére elgémberednek az ujjak végei, közben meg az ember csak pislog a szemébe vágódott fogácstól. És ez a masina kegyetlen a fával, így a kezemmel se lenne kíméletesebb- szóval még egy kis szíverősítőt se mertem inni, az érthető félelemérzet miatt...
Ez most egy időre elég volt. Talán lesz valami ebből a pánikszerűen beharangozott hóesésből, és kényszerűen bár, de legalább megülök kicsit a fenekemen.