Gipszben

Úgy kezdődött, hogy Gyuri barátom /akit a szerencsétlenül alakult körülmények miatt megvágtak a szeptemberi gyakorlaton/ meghívott mancsaftolni, hiszen mily nagy segítség neki egy gyakorlott kapitány : ) , illetve a hajóbérléshez szükséges jogsira is szükség lesz, gondoltuk. De Gyulabá még minket, tanítványait és visszatérő bérlőit is meglep rugalmasságával, így történhetett hogy a vezetői engedély szóba se került. Időközben Peti barátom /volt szobatársam/ is csatlakozott hozzánk és velünk tartott Józsi, aki a mai nap után biztos vitorlázni fog. Tehát a feladat: vízből mentés. Úszógumi van nehezék nincs, de sebaj, itt a kövek között bizti találunk valamit... hoppá, egy vasdarab, kafa is lesz de a rajta levő lukon nem fér át a kötél. Nyugi-nyugi majd Csabiapu körülnéz... És igeeen! Egy vékony drót a hullámtörő kövek közt, máris ott vagyok, két lépés az egész....
Nna innentől lépnem se kellett, mert elbotlottam és mint kezdő bázisugró repültem a szikladarabok közé.
Kéztőcsont törés. De ez csak később derült ki.
Az egyre erősödő fájdalom és püffedő bal kézfej ellenére mindent elövettem, hogy teljes értékű mancsaft legyek. Mivel szembeszél volt ezért még kikötve felhúztuk a vitorlákat, de hogy a Mester bizalmát megszolgáljuk, a biztonság kedvéért motorral mentünk ki a nyílt vízre.

Most először vitorláztunk "egyedül", azaz oktató nélkül és nem vallottunk szégyent. Fel és leszereltük a hajót, fordultunk, halzoltunk, pillangóztunk, háromnegyedszeleztünk és vízből mentettünk anélkül hogy Dia /volt oktatónk/ csendeskésen mondaná: "Told el magadtól a kormányt". A horgonyzást szándékosan nem említettem és nem azért, mert nem éreztük szükségét. Az ok ennél prózaibb: Gyulabá huszonhatlábas hajóján közel  akkora horgony van /békebeli kenderkötélre kötve/ amekkorát a Dunán közlekedő géphajókon láthattok. Ezt egy ember kis szerencsével bedobhatja, de közel sem garantált hogy négyen vissza tudjuk imádkozni a Balatoni iszapból....
Szóval csodálatos volt a fájdalmas baleset és a zord időjárás ellenére.

 /Háttérben a mentendő úszógumi./ És tanulságos: Ha nincs szél, majd lesz. Ha nem esik, majd fog, de egyszer biztosan eláll. : ) S egy félperces panoráma fevétel, amit remélem sikerül feltöltenem:

Most láthattátok milyen forgalom volt Húsvét előtti szombaton a Balcsin, és mennyit kellett gyakorolnunk az elsőbbségi jogot. : )
Ami pedig a Finn-Ugor dingit illeti: Ha van egykezes hajó, ha van egykezes verseny, akkor öt héten keresztül lehet egykezes építés is!

És még két borda

A mai munkák után sajnos kevés időm maradt az "eredményhirdetésre", de nincs lazsa, első az Olvasó!
Elkészült az uszony. Végre valami amivel nem nekem kell dolgozni! Kifizetni viszont nekem kellett... háát.. egy kisebb vagyon, de Anti gyönyörű munkát végzett.

De a ráhagyások miatt az uszony szorult a gerincben. Fél délután reszeltem /a gerincet/ : ) mire sikerült beillesztenem. De mily csodás látvány! Jól nézzétek meg, mert hamarosan csak a halak láthatják! : )

És ugye a hosszborda tartók... Elkészítettem mindet, és a helyére is ragasztottam. Ez után látszólag egyszerű feladatnak tűnik a hosszborda helyreillesztése, de miért is lett volna az...?? A tartók, a ragasztás illetve a szorítóval való meghúzás alatt szépen elmozdultak legalább fél centit fölfelé, tehát vághattam, reszelhettem, csiszolhattam újra a belső sarkokat. De tojni rá! A lényeg hogy a saját kezűleg hajlított hosszbordákat úgy tudtam illeszteni a helyükre, ahogy terveztem.

Ugyanezt a jobb oldalon is megcsináltam, de mire befejeztem, a fényviszonyok közel se voltak ily kedvezőek.. Már csak a kalandos sorsú orrtőkét kell a helyére raknom, és kezdődhet az áhított palánkozás!!!!!

Apró lépések

Mégis kaptunk egy falatnyit a tavaszból, amit mindnyájan vártunk és most hogy a rövidke nyár után megérkezett, talán már nem is bűvöl el annyira. A madárcsicsergés, a burjánzó hajtások, a hirtelen felbukkanó motorosok, a hatalmas fehér felhők, a lemenő nap súroló fényével megvilágított tűzfalak, háztetők, tavak, folyók és fák, mind-mind gyönyörű jele a közelgő jó időnek, és az ébredő természetnek. Mindenki másért, de szereti az enyhülést. Én vidéki gyerek lévén /mindezek felett/ azért kedvelem a tavaszt, mert amíg a tél búcsúzik és a nyár készülődik, addig a gazda fellélegezhet egy cseppet, és lazíthat a "begyújtani már minek, a fűnyírással meg ráérünk" időszak alatt.
Ennek ellenére olyan szél van, hogy muszáj fűteni, a napsütéstől meg úgy nő a fű, mint a gomba...
Mindenesetre voltam a hajón. Igaz, hogy a kertben és a billegő sörasztalra kellett kalandosan felmásznom, de mégis csak ráláttam a készülő remekműre.

Már csak egy lépés a Balaton! : )
Időközben megérkezett a gyalu, illetve gyaluk. Bár az eladó által meghatározott "jó állapot" megosztja  a véleményeket. A normál gyalut valami spéci munkához átalakították, a falcgyalu pedig jobbra kanyarodik. Háromezerért, de legalább postával együtt... Érthető ha a kezdő gyaluvásárló hüledezik, de elárulom: csak a falcgyaluba való kés kétezerötszáz pénz. És én még egy vésőt is kaptam a "csomaghoz".
Tehát: a késeket megéleztem, az egyik gyalut a másik segítségével /és viszont/ helyrehoztam.

Hova vezetne a világ, ha a kezdő hajóács még a saját szerszámait se tudná helyrehozni? : )
Tartozom még Nektek a félkész far fényképével.

És elkészült a baloldali első számú hosszbordatartó!! Ez természetesen nem jelent egyet a sorozatgyártással, hiszen kicsiny hajómon ahány borda-ahány oldal, annyi méret lesz.

De őszintén: mi más adhatná meg az egyedi építés szépségét??

Mindenki a fedélzetre!

Kicsomagoltam a fartükröt, megszabadítottam a spanifert a papírdaraboktól és a hetes borda jobb oldalát is lezártam. Erről nem készült fotó, tehát nézzük a bizonyítható munkákat! Hűséges olvasóim tudják, hogy a kudarcba fulladt ladikfelújítás ellenére nem adtam fel az újjáépítést, és mindenképp szerettem volna életet lehelni a kidobott hajóba. Ha az egészet egyben nem lehetséges, de részeit mindenképp vízre kívánom tenni, hogy az általa ismert, szeretett közegben, az én gondos kezem alatt szolgáljon. De a fenékdeszka nem lehet fenékdeszka többé...
Viharvert, mély repedések és a dolgos években megöregedett, ráncos csomók tarkítják mindenütt, tehát embertelenség lenne ugyanarra a kemény munkára fogni őket, de ez nem jelent egyet a gondtalan pihenéssel. Ne nyugtalankodjatok, Csabi apu mindjárt talál nektek valami feladatot! Először is, járuljatok a fűrészgéphez Testvéreim!

A méretre vágás után naná hogy át kellett szerelnem "gyalu állapotra". Tehát elsőként lehúztam az éleket. / Itt jegyzem meg, hogy megköszörültettem a gyalukéseket. Beállítás közben, az egyik minden nehézség nélkül vágta el a kisujjam.. Legalább nem volt kidobott pénz!
Akkó gyühet a vastagsági...

És az ilyen finom anyagnak, bizony a decken van a helye!
Ott is lesznek, de mit ér a blog ragasztás és szorító nélkül?!? Az árbóc mérete és rögzítése egyelőre nyitott kérdés, de az biztos, hogy a gerincen támaszkodik, így amíg hozzáférek kiszélesítem a találkozási pontnál.

És a végére egy kis desszert. A szakszerű, több évtizedes : ) faipari munka tapasztalatának gyümölcseként elkészült a két hosszborda. Hiába na... mesterembert nem a kutya szarta!

Az végeken..

Már "Gyulabás" élményeim után eldöntöttem, hogy horgonyt tetoválok a combomra, és ezt az elképzelésem a vitorlássuli csak megerősítette. Sőt, még bővítettem is a mintát. Egyik oldalon egy kacér tekintetű táncosnő portréja, a másikon egy háromárbócos, dagadó vitorlájú hajó, amit néhány száz éve még csak azok a tengerészek viselhettek, akik megkerülték a Horn-fokot. Azonban változnak az idők, és feledésbe merül a sok íratlan szabály. Ez a hajó elkészült, szép lett, de merülése miatt Balatoni használatra alkalmatlan : ) tehát nincs helye a linkelésnek, a másikat is folytatni kell. Azon egy árbóc lesz ugyan, de mégis mennyivel több munkát kíván...
Már majdnem kész az orrtőke, de még falcgyaluval át kell mennem rajta /a szétszedett villanygyaluval nem férek hozzá/ aminek érkezését egy vaterás leütés óta várom. Arra azért jelen állapotában is alkalmas, hogy segítségével kimérjem a fedélzeti bordát. Azért érzitek.... fedélzeti borda...kimondani is csodálatos. Hiszen hova kell fedélzeti borda? Ahol fedélzet van! És hol van fedélzet? A Hajón! : )

No, de fartükör is köll ám oda, he!
Így igaz. Remélem pontosan sikerült kimérnem és levágnom a szélességét és az "oldalszöget" hiszen a palánkok nem derékszögben fognak érkezni. De a palánkozásig se a Szentlélek fogja a helyén tartani a fartükröt, hanem a farfedélzeti borda. Ez esetben bordák! Spaniferrel, szorítóval rözítettem a záróelemet, kimértem a bordákat, illesztettem, és minden találkozási pontnál fúrtam, mert tiplivel teszem stabilabbá a ragasztási pontokat. Azután ragasztottam, és mert ekkora szorítót se Feribácsi, se Karcsi barátom nem adott, tehát a már bevált spanifer-kombinációval rögzítettem a fartükröt a hajóhoz, és a hetek óta nem említett sarokléceket a fartükörhöz.

Igen, jól látjátok, a spanifer-sarokléc találkozáshoz tettem egy kis papirost, hogy kettejük kapcsolata ne szóljon egy életre... A hetes borda-fartükör közti részről már beszéltem /a vízelvezető járatok kapcsán/ tehát ez zárt rész lesz a kötelező, és nem kötelező, de "ez még köllhet a vizen" felszerelések számára. Három részt kell burkolnom rétegelt lemezzel, ebből a két szélsőt ragasztom, a középsőt meg valami zsanéros, vagy gumipókos megoldással teszem zárhatóvá. Majd. Egyelőre a két szélsőt. Illetve csak a bal szélsőt, hiszen a tizenvalahány szorító épp hogy elég lett a manőverhez.

És ugyanez légifelvételről nektek, Barátaim...

Idén sincs tavasz, talán majd ősszel...

Gondolnátok, hogy a hirtelen érkezett nyár esküdt ellensége a hajóépítésnek? Aprónak tűnő, mégis rengeteg időt igénylő munkák a kertben, a ház körül, a konyhakertben, és még a gyárba is be kell járni... : ) Ráadásul hűséges robogóm gyengélkedik. Több mint tíz km/h-val csökkent a tempó, és az eddigi ötvenöthöz, a negyvenegyes végsebesség igencsak csekély, emellett két három kilométerenként leáll... Nincs mese, szét kell kapni hamarosan...
-Csabikám vazze, ezt inkább a népítéleten, jó?! Mi a bánat van a Finn-Ugor dingiddel??
-Bocsi, bocsi csak a hétköznapi problémák elviszik az ember fejét... Tehát építeni kell, minden sérülésem ellenére,  ha agusztusban nem Gyulabá hajójával szeretném szelni a habokat. A cél érdekében semmitől se riadok vissza. A BTK-val is számot vetve, kisebbik lányomat gyerekmunkára kényszerítettem.

Az orrtőkét és toldását összeragasztottam. Előtte fúrtam, tipliztem, és hogy a második furat illeszkedjen az elsővel, ezért az elmozdulás ellen /egyéni módon, fúrószárral/ rögzítettem.

A hetes bordába fúrt vízáteresztő járatokat megszüntetem, hiszen ott a fartükörrel bezárt részen tárolórekeszt fogok kialakítani, ami nem igényli, hogy a víz kereszbe-kasul járjon. /tanuljatok ebből, és építésnél vegyétek figyelembe/

Emellet gyalultam a hetes borda bal oldalából, az egyes bordához pedig ragasztanom kellett egy vékony lapkát. Megvettem a pácot, megrendeltem az orrszemet /vízvonal/ és elkészült az uszony, legalábbis az esztergályos szerint... mert mikor odajutok, csak a kutya fogad félelmetes csaholással. Anti a kert végi műhelyben dolgozik, a gépektől se a csengőt, se a telefont, se a kutyaugatást nem hallja. -Be jöhettél volna nyugodtan! mondja, mikor egy óra múlva visszahív.
Aha... nyugodtan... a kutyától... köszi, ezt már ismerem! 

Képtelenség

Hát engem is utolért mint megannyi lelkes amatőrt. Észrevétlenül napról-napra vett hatalma és irányítása alá, megszüntetve normális és minden más irányú gondolatomat. Nem más, mint a hajó. Minden szabadidőmet neki szentelem és ugye az egyedül építés öléggé fárasztó. Teljesen ki vagyok merülve, fájnak az izmaim nincs olyan nap hogy ne sérteném meg magam a kézifűrésszel vagy a reszelővel. A fehér deszkákat egyre több helyen díszitik apró vörös cseppek, fájón emlékeztetve a sok szerszám valamelyikére. Ráadásul a fűrészgép kikapott a kezemből egy kis munkadarabot, és csapta hozzá ujjaimhoz, igen komoly fájdalmat és rémületet okozva. Sokkal csúnyábban végződhetett volna, de szerencsésen megúsztam néhány véraláfutással.
És mégis csak ezen jár az eszem szüntelen. /illetve máson is, de az mindig a nejemnél van : ) Hajnalban ülök a mocin, megyek a gyárba és záporoznak a fejemben a kérdések, amikre csak hetek múlva kapok választ.
Szabadnapon a reggelit sokszor állva, vagy útban a barkácsbolba fogyasztom el, hiszen minden perc számít -mintha egy határidős munkát kéne befejeznem egy reality-showban, és átadás előtt húsz perccel váratlanul elfogy a csavar...
És építem ebédig, utána próbálok kicsit pihenni... De újra a kérdések... -mekkora árbócot csináljak, hogy fog futni benne a vitorla, a hosszbordát pálcikákkal vagy háromszög profillal támasszam meg, a fartükör terv szerint szélesebb a véglegesnél de hogy mérjem ki, hogy mennyivel...?? Erről ennyit. Összedobok egy kávét amit persze már a kertben iszok meg, két fűrészelés közt kortyonként, aztán ötig meló. De még zuhanyzás közben se nyugszom, sőt néha az elalvás is gondot okoz. Eldöntöm, legközelebb csak délelőtt dolgozok, délután lazulok nagy ívben kerülve a kertet!
És mi van délután? Naaa, csak kikukkantanék egy percre a fedélzeti borda miatt, meg ezt a lécet ideragasztani két perc, előtte legyalulom,átcsiszolom és méretre vágom... de nicsak, ha már úgyis itt vagyok, semmiből se tart átcsiszolni az orrtőkét és megcsinálni valami fontosat...
Ezt persze nem panaszként mondom, hiszen nem kötelező hajót ácsolni a kertben egy sörasztalon,és a tempón is lehetne lassítani, de higgyétek el: úgy fáradtam ki, hogy észre se vettem. Minden egyes nappal szépen alakult, formálódott az a kupac deszka míg eljutottam ide, azaz a Finn-Ugor dinginek a kezem alatt összeállt a váza és talán Ti is látjátok benne amit én. Egy szép vitorlást. Fából.
Micsoda vétek lenne akár egy délelőttöt is a tévé vagy a net előtt tölteni, hiszen az egész eddigi teljesítményem fél napos, vagy csak néhány órás munkából áll össze, ahogy a tengerünk cseppekből.
Nyilván azt érzem mint a többi "őrült". Végre valami aminek van értelme, ebben a zsírosodó bankszektortól és húszperces celebektől szagló, átértékelődött világban, ahol indokolatlanul vész el a kétkezi munka becsülete. Tervezni, keményen dolgozva létrehozni, és talán már a nyáron sikeresen betakarítani a termést, s a bloggal erőt, bátorítást adni azoknak, akik még csak barátkoznak a hajóépítéssel. /de a díjazásommal tisztában vannak : )