Iboly mint tévésztár

A kiállításon hallott versenyzők beszámolóin fellelkesülve -ahogy ígértem- kiszabadítottam szeretett finnemet téli fogságából és nekiláttam az apró javításoknak. Nagy feladatok nem várnak rám, de mindazt ami szükséges -a kötél és klemmcserétől a deckjavításig- most fogom megcsinálni ugyanis a nyarat szerelgetés helyett inkább vitorlázással tölteném. A viseletes svertfelhúzó kötélen kívül még hármat nyugdíjaztam. Ez utóbbiakkal a színükön kívül komoly problémám nem volt és az is csak azért zavart mert mindhárom az árbóchoz kapcsolódik és mindhárom ugyanolyan vastag, ugyanolyan kopottas napszítta szürkésfehér kötél és mindhárom ugyanonnan, az árbóctőtől indul. Az egyik az alba, a másik az első él, vagy cunnigham szem, a harmadikat pedig -szégyen ide vagy oda- így hirtelen nem tudom megmondani. Ha már annyi szép színes kötelet gyártanak akkor én is beruházok, ahogy teszi azt minden tisztességes finn-dingista. Eddig ha a váltott egyesületi hajóknál nem boldogultam valamilyen átszerelési munkával mindig volt mentség a tudatlanságomra, mert ahány hajó annyi fajta kötél, sok esetben annyiféleképpen bekötve, de az már mekkora blama lenne ha az ember a saját hajóját nem tudja összerakni.

Megkülönböztető jelzés

A hajótest apró sérüléseiről tudtok, ezek egy részét itt a kertben szerezte az új családtag tehát itt a kertben is kell kijavítani őket ami két részletben fog megtörténni, ugyanis az alján lévő munkához meg kell fordítani a hajót. Ehhez valamilyen ürüggyel majd át kell csalogatni a baráti kört : ) addig is nekilátok a decknek. A jól ismert hagyományos műgyantán egy kicsit túllépve ide kétkomponensű epoxit használok amit -ahogy a többi ketyerét is- immár hagyományosan a http://vizvonal.hu/ -tól szereztem be.

Nyerő páros

Úgy tűnik mintha legalább két hajót felújítottam volna, de nem, alapból alig találni valamit a doboz alján így kicsit olyan termékminta jellegűre sikeredett az adagolás. A jóból mindig keveset adnak... Viszont teljesen más vele dolgozni mint a műgyantával, a nagyjából húsz perces munka alatt végig egyenletes állagot, jó bedolgozhatóságot produkált. Sűrűsége valahova a csemperagasztó és a gyurma közé esik, ennek köszönhetően nem kell félni az anyag megfolyásától, bárhova bátran felkenhetjük, ott marad és a gyártó szerint nem is zsugorodik ami szintén nem utolsó szempont. De ne legyenek illúzióink, ezt a sok jót nem adják ingyen, és ahogy a felhasználását, ugyanúgy az árát sem lehet a klasszikus műgyantáéval összehasonlítani.
A múltkori bejegyzésben említett beszámolóval eddig nem látott magaslatokba ért Iboly pályafutása és íme az élet mutatja a legjobb példát arra, hogy mindig van egy lépéssel tovább. Méghozzá a távolinak, elérhetetlennek és sokszor titokzatosnak tűnő média világa. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az M4-es sportcsatorna Skipper magazinjának szerkesztője keresett meg egy rövidke riport erejéig amit nem is forgathattak volna máshol, mint a kertben. : )

Mosolygok, de ennél még a halzolás is jobb

Igaz, huszonéves koromban sokat statisztáltam reklámokban, sőt két hazai játékfilmben még kisebb epizódszerepet is kaptam, de amikor az arcomtól másfél méterre egy kamera, körülötte pedig egy egész stáb figyeli közel egy órán keresztül miden -elbaltázott- mondatomat azért az nekem is sok. A lábam olykor megremegett a szám kiszáradt és a drámainak megélt helyzetben sokszor csak akadozva sikerült egymásba öltenem a szavakat. Azért azt a másfél percet csak összehozzák valahogy. : )
Mivel a szerkesztő tapasztalt vitorlázó így -riporton kívül- több olyan kérdés is felmerült a hajóval kapcsolatban amit mai fejjel én is máshogy látok, mint a lázas és megszállott építés hevében. Jobbára a hajó alulvitorlázottsága került szóba, és igen, lehet benne valami hiszen a Cadet grósszal és az ismeretlen fockkal talán hat négyzetméter körül lehet a vászon ami egy főnek biztosan elegendő, de kérdéses hogy három személynél vajon mekkora szélben indul meg a gépsárkány. Bár igazából teljesen mindegy. Az akkori lehetőségeim és a körülmények egy ilyen hajó építését tették lehetővé és nagyon boldog voltam hogy lesz egy saját vitorlásom ami ugyan mindennemű szakértelmet nélkülöz, de én készítettem, az enyém, és hittem abban hogy ha lesz rajta vitorla akkor menni is fog.
Ilyen volt még az a szellemes megjegyezés, miszerint az optimizmus gigászi megnyilvánulása ehhez az oldalmagassághoz hablécet készíteni, na de kérem tisztelettel: egyrészt skandináv típusú hajóról beszélünk, másrészt így néz ki jól, harmadrészt pedig még egy rutinos vitorlázó sem lehet mindig tisztában a hajóépítés rejtelmeivel. : )
Az összességében remek hangulatú  délelőttnek az elfogyó kérdések és a hármas szélhez társuló szemerkélő eső vetett véget és igen, innen már csak egy lépés választ el egy új, az elsőnél átgondoltabb próbaúttól.

Premier: március 3.

Iboly mint tananyag

Bármilyen meglepő pont a hajóvásárlással nyíltak új távlatok előttem és Iboly előtt, ugyanis a finn előző tulajdonosa, Attila barátom a kimerítő hajópakolgatás ellenére lelkesen fogadta saját készítésű hajómat, sőt mint  a Génua Vitorlás Klub vezetője felkért, hogy tartsak egy előadást -de nevezzük inkább beszámolónak- magáról az építés részleteiről. A klub a jubileumi hajókiállítás megnyitója előtti napot, február tizenhetedikét jelölte meg időpontnak, amiben semmi csodálkoznivaló nincs hiszen köztudott, hogy nagyszabású rendezvényeket soha nem szerveznek egymásra, tehát a remek időzítésnek köszönhetően a látogatók sem kerültek kényszerű döntéshelyzet elé. : ) Igaz a Vitorlás a kertben  korántsem érint olyan széles közönséget mint a Boat Show, de ez a szűk ám annál lelkesebb réteg, egész évben rendületlenül látogatja az oldalt, ráadásul - a statisztikák alapján- nemzetközi szinten.
Hosszas várakozás és többszöri  időpont módosítás után elérkezett a várva várt nap és előttetek nem csinálok belőle titkot, hogy komoly kétségek kísértek, mert ugyan mi is lehet az, ami újat tudnék mondani e tengeri medvék maroknyi csoportjának, viszont egy ilyen ajánlat nem jön csak úgy szembe az utcán úgyhogy nem mondhattam nemet, és különben is: ha hívnak, menni kell. A helyszín a nemzetközileg is elismert Danubius Hotel Helia Budapest exkluzív Panorámaterme helyett a családias hangulatú Pitypang utcai általános iskola I.-es tanterme. Így történt, hogy nem iskolapadba, hanem egyenesen a tanári asztalhoz szólt a jegyem ahol igencsak össze kellett kapni magam, ugyanis egyrészt a társaság Kékszalag győztes előadókhoz van szokva, másrészt azt hiszem sok mindenről ők tarthatnának nekem előadást. : )

A beharangozó

Összeállítottam egy mindössze kétszáznegyven : ) képből álló anyagot és felkészültem -lelkileg is- hogy a megtisztelő felkérésnek tisztességesen eleget tudjak tenni. A létszám minden várakozásomat felülmúlta ugyanis heten áldozták fel a szerda estéjüket azért hogy élőben láthassák az "előadást" köztük olyan aki az egykori hajóssulimban tanított és olyan is aki képes volt Fehérvárról elautózni. Nincs mese, a Vitorlás a kertben eddig nem látott magasságokat ostromoz. : )  Az estéből egy parádés hangulatú baráti beszélgetés kerekedett és a kérdések záporában ébredtem csak rá, hogy mennyi mindenről nem volt fogalmam az építés alatt. De így van ez jól. Sokszor az élet nehézségein -legyen az választott vagy váratlan- csak a tudatlanság boldog rózsaszín köde vezethet át minket.

Becsengetés előtt

Természetesen akár egy rossz kritikus idén is látogatást tettem a Boat Show-n és mint egy jó kritikus be is számolok nektek a látottakról. A mondás, hogy aki egy templomot látott az látta az összeset, sajnos valamelyest a idei kiállításra is igaz bár a tavalyihoz képest több volt a vitorlás, viszont az elszaporodó robogók és quadok mellett a "mi autónkon" is át kellett verekedni magunkat ahhoz, hogy a kiállítás nevében szereplő hajókkal közelebbi kapcsolatba kerüljünk. Pénz beszél, kutya ugat.
De mire is számítottam, hiszen az elmúlt években többször éreztem úgy, hogy nem adott nekem annyit ez a nap amennyit vártam, bár egyáltalán nem biztos hogy ez a kiállítók hibája. Mégis minden tavaszon elballagok valami újdonság reményében, ugyanakkor sejtelmem sincs miféle újdonságot keresek akkor, amikor az egyetlen hajót ami az érdeklődési körömet kitölti az ötvenes években tervezték. : )
Az idén kiállított Finn-dingit is alaposan átnéztem, sőt úgy voltam vele mint néhányan a feleségükkel. Igaz hogy van otthon egy saját, de ha lehetőség adódik bizony jólesik a másét is megsimogatni. : )

"A külső, belső nélkül nem sok"

Különlegességként a Keszthely-Kenese rekorder hajó és többek között a jelenlegi rekordtartó kapitány is látható volt, előbbi a Flaar standon, utóbbi pedig a színpadon, élménybeszámoló közben. Mondjuk abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előadás nélkül is ismerhetem a részleteket, hiszen a skipper naná hogy Agárdon finnezik. A délután másik megmentője szintén a színpadhoz köthető, mégpedig a '72-től napjainkig megrendezett olimpiákra kijutott vitorlázók személyében, akik finom humorral és csak az igazán nagyokra jellemző szerénységgel meséltek életük versenyéről és az odáig vezető útról.
Azt hiszem itt az idő, hogy előszedjem a hajómat...

Egy ígéret

Először is, Kedves Olvasóim ismét jelentős statisztikai emelkedés történt, ugyanis ugrásszerűen ötven százalékkal nőtt az oldal követőinek a száma! Tehát, ha a jelen állapotában elkezdem számolni a hivatalosan is nyilvántartott rajongói tábort akkor: eeegy... keettőő... hárooommm... és még így az elején abba is hagyom mert ki tudja mikor érnék a végére. : )
No, a jégvitorlázásból ebben a szezonban sajnálatos módon kimaradtam, ugyanis az egyetlen olyan napon amikor a kedvező időjárástól kezdve a szabadnapig minden szerencsésen egybeesett, úgy lebetegedtem, hogy a hazatekerés a munkahelyről minden maradék energiámat felemésztette. Így lemaradtam egy garantáltan emlékezetes kalandról és az idő múlásával egyre kisebb az esély arra, hogy tavaszig bármilyen jeges akcióban részt vegyek. Pedig a tavalyi -olykor félelmetes- élmények után szinte elepedtem egy kis jégvitorlázásért, de ha már így alakult, akkor várok még egy kicsit és a "rendes" vitorlázásba vetem bele magam. Ez az év minden bizonnyal mérföldkő lesz a kishajós pályafutásom során. Igaz ugyan hogy rengeteg tanulnivaló vár még rám, de az alapoknak már a birtokában vagyok, sőt nem csak az alapoknak hanem bizony egy pöpec saját hajónak is, úgyhogy innentől kezdve kizárólag azon fog múlni minden, hogy mennyit tudok hozzátenni a dologhoz. Valamelyik filmben hangzott el ez a mondat: "Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted a vállalat, hanem hogy te mit tehetsz a vállalatért." Véleményem szerint ahhoz, hogy bármilyen kapcsolat -a barátságtól a szerelmen át bizony még a vitorlázásig is- rendesen működjön úgy kell kezelnünk mint mondjuk egy hűtőszekrényt. Szóval azért, hogy kapjunk valamit azaz kicsit sután mondva ki tudjunk venni belőle, annak érdekében adnunk is kell, tehát tenni kell bele sőt nem árt esetenként tisztességesen feltölteni, ahelyett hogy önsajnálattal telve siránkoznánk hogy mennyi minden járna nekünk. Vagyis a jó hajó adva van de biztos hogy nem fog csak úgy magától jól menni, illetve bárhogyan menni, következésképp le kell tenni valamit az asztalra ha szeretném -és miért ne szeretném- kivitorlázni a gépsárkányból mindazt ami benne van.
Az estébe nyúló sólyakocsi hegesztés végeredménye egészen irodalmi jelleget öltött, ugyanis nappali fényben meglátva a munkámat rögtön Karinthy könyveladós novellája jutott eszembe, amikor útban az antikváriumhoz önmagát próbálja meggyőzni az író, a leharcolt tankönyve kifogástalan állapotáról: "Egészben véve azonban igen csinos könyv. Így egy kicsit messziről nézve, félig behunyt szemmel, nagyon takaros, rendes könyv." : ) Mindenesetre ez a takaros, rendes hegesztés tart, és ugyan nem tervezek vele szépségversenyen indulni, azért jöjjön egy kis optikai tuning.
Vannak olyan festékek amiket még akciósan sem vásárol meg az ember. Ezeket a festékeket szinte kizárólag gyárak, vállalatok veszik jobbára nagy tételben és sajátos színüknek köszönhetően eléggé behatárolható felhasználási körrel rendelkeznek. Többnyire markolók, targoncák, munkagépek, gyárat körülvevő kerítés, műhelyajtók adnak nekik otthont, ám a hétköznapi életben gyakorta hétvégi házak ablakrácsáról, teraszkorlátról, kertkapuról, vagy a nagypapa készítette hintaágyról köszönnek vissza, ékes példáját mutatva annak, hogy valamilyen különös módon a magánember és a vállalat festéke valahol, egy raktár mélyén egymásra találtak. Így történhetett ez az én festékemmel is de mentségemre legyen mondva, hogy úgy kaptam ezt a csodát, tehát nem kellett bűnös útra lépnem ahhoz hogy ilyen képekkel kápráztassalak el benneteket.

A napra lehet nézni...

/Szívbe/ markoló arculat

Nem önös érdekből került fel két fénykép erről a lehengerlő munkáról, csupán képtelen voltam választani e két remek perspektíva közül. És ha már elkészült a kocsi, sőt a pompás festék is megszáradt akkor nem marad más mint az ideális súlyelosztásba vetett remény, valamint a kiapadhatatlan türelemmel bíró Pisti barátom segítségével a főpróba hiszen se egy ilyen pazar sólyakocsi, se a türelmesen várakozó Finn-Ugor dingi nem heverhet csak úgy, parlagon.

Bevetésre készen

Szívmelengető látvány, Iboly minden eddiginél jobban fest emellett egyedül is mozgatható, szép és nem méltatlanul felbakolva telnek a vitorlás kertben töltött napjai, hanem igazi hajóhoz méltón, sólyakocsin. Amint látjátok a súlyelosztás /a szakszerű számításoknak köszönhetően : ) / hibátlan lett. Ez nem csak engem, hanem Pityu barátomat is meglepte akinek évekkel ezelőtt egy szeptemberi napon a Balaton felé azt a könnyelmű ígéretet tettem, hogy ma vitorlázni fogunk. A vitorlázásból vízmerés, a be nem teljesült ígéretből egy megmosolyogtató kedves emlék lett. De nem engedem hogy csupán az maradjon. Az azóta eltelt idő alatt sok mindent megtanultam, látom az akkori hibákat és igaz, hogy utólag már könnyű, de legalább észrevettem őket. Néha bizonyos dolgokat egy kicsit távolabbról kell megnézni mert közvetlen közelről fel se tűnik az az akadály vagy nehézség ami visszahúz és nem enged továbblépni, pedig ott hatalmasodik a szemünk előtt. A kelleténél nagyobb elszántság, a dolgok siettetése helyett sok esetben a türelem kínálja a legkézenfekvőbb megoldást, de az ember már csak ilyen, negyvenhét felé is még mindig csak tanulja az életet.

Sólyakocsi a kertben

Egy ideje szeretném már megosztani veletek, hogy mi fogott meg a versenyzésben, illetve azon túl miért tartom -elnézést de ennél jobb jelzőt nem találtam- praktikusnak emellett hasznosnak. Talán a legfontosabb, hogy az időjárási viszonyoktól függetlenül, szervezett keretek között vitorlázhat a polgár és bármilyen malőr történik pillanatokon belül ott terem egy rendező motoros, tehát eleve van az esetlegesen bajbajutott kormányos mögött egy biztos, segítő háttér. Persze a borulást és egyéb bénázást mindig cikinek éli meg az ember de higgyétek el nem az, és személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a segítőkészség ilyenkor minden mást háttérbe szorít. Akkor ott van még a szél. Egy erősnek ítélt szélben egyedül, -úgy értve senki nincs a közelben- a csapkodó vitorlát és a fütyülő szelet hallgatva az emberfia ösztönösen inkább a szárazföld biztonságát választja a rémisztő hullámok helyett, viszont egy verseny vagy egy edzés a "nemszeretem" időben sem marad el. És igen, ilyenkor is lehet vitorlázni, sőt nagyon jókat lehet vitorlázni és onnantól amikor ezt megtapasztalja az ember akkor már egyedül is bátrabban száll a vízre. És bizony milyen jól tud jönni az ilyenkor szerzett tapasztalat egy olyan szélerősödésnél mint például a tavaly év végi vitorlázásom ahol bizton számíthattam volna a kint lévő sporttárs segítségére, de mennyivel jobb és élvezetesebb volt így, a mélyből elő törő ismeretekkel és a sebtében összeszedett bátorsággal végigsiklani a tavon. Végül, de nem utolsósorban ide tartozik még a tanulás is. Bár a versenyen nagy beszélgetésekre nincs idő és a versenykörülmények sem alkalmasak az információcserére, de egyetlen átlagos közös vitorlázásunknál se volt olyan hogy ne kaptam volna választ bármelyik kérdésemre, bármelyik harcostárstól. Az én olvasatomban ezek a dolgok fontosak és egyúttal elengedhetetlenek a vitorlázás elsajátításához, de ne felejtsük el hogy felnőtt fejjel, már-már bácsiként csöppentem ebbe az egészbe. Nyilván teljesen másként látja a dolgokat aki hatéves kora óta folyamatosan vízen van, de az 1966-ban kiadott Vitorlázz Velünk című könyv idevonatkozó, időtálló részét szerintem mindenkinek érdemes megszívlelni aki hajóba ül:
"A jó versenyzőnek komoly erkölcsi tulajdonságokkal (kitartás, bátorság, önbizalom, reális értékelés, önfegyelem, másokkal szemben elnéző, magával szemben szigorú, bajtársias, segítőkész, igazmondó és aszerint cselekvő stb.) kell rendelkeznie.... A vitorlázás legnagyobb varázsa a változatosság. Soha sincs egyforma idő, mindig más a szél, más a táj.... Mennyivel inkább változatos a versenyzés!... A gyorsan változó helyzetek izgalma, a helyes megoldások azonnal vagy utóbb mutatkozó sikere, a szabályosan, sok küzdelemmel végigvitorlázott verseny erkölcsi értéke, mind együttvéve eredményezi azt, hogy aki a versenyvitorlázást elkezdte és megszerette, amikor csak teheti, részt vesz vitorlásversenyen."
Ennél szebben és teljesebben ma sem lehetne megfogalmazni. Bár a versenyszezonig kell aludni néhányat, az élet nem áll meg. Okulva a novemberi, barátokat sem kímélő hajóemelgetésből végre rászántam magam Iboly sólyakocsijának elkészítésére. Őszintén szólva esedékes volt már egyrészt a mozgathatósága miatt, másrészt hogy ne olyan méltatlanul "felbakolva" teljenek a száműzetésben töltött napjai.
Először is vettem két kereket, tengelynek meg két csavart a barkácsboltban azután felfedező útra indultam a kertbe, mert kell ott még lennie annyi vasanyagnak ami kiad egy sólyakocsira valót. Készítettem ugyan egy hevenyészett vázlatot a nagyjábóli forma könnyebb átláthatóságára, de a kocsi pontos kimérése a felfordított hajón a legegyszerűbb.

Pröcíz illesztés

Kezdésnek lecsiszoltam a csöveket majd a mérés, flexelés, hegesztés egymást váltó végeláthatatlan sora következett a januári hidegben. Ez az idő a favágáson kívül sok mindenre nem alkalmas és a jól végzett munkával járó elégedettségéhez társuló remény -hogy talán a mínuszok is dolgoznak Agárdon- a munkakedv fokozása mellett még bizakodásra is okot ad. De ezt a bizakodást egyelőre alá kell vetni a melónak, annál is inkább mert a hajó súlypontját érdemes lett volna még normál helyzetében kimérni. Most már mindegy, a szűk baráti kör kimeríthetetlen türelmét arcátlanság lenne a végletekig próbára tenni, úgyhogy a hajófenék felére még rászámolok úgy negyven centit hátrafelé, és jó eséllyel a kocsin lévő vitorlás súlypontja a tengely elé fog esni, tehát mozgatásnál emelni kell a kocsit, nem pedig lefelé nyomni.

Sarokba szorítva

Jól haladtam bár egyedül azért kimerítő volt ez az ide-oda szaladgálás a hajó, a készülő sólyakocsi, a hegesztőtrafó, valamelyik flex és egyéb szerszámok között, így nem is csoda ha délutánra már nem voltam annyira meggyőződve arról, hogy ez az idő kizárólag a hegesztésnek kedvez. : )
Az utolsó varratokat vaksin, az udvari lámpa sápadt fényénél végeztem el, a biztonság kedvéért a szükségesnél több pálcát elhasználva és ahogy a hajóépítés végén a körfűrészem, a kocsi hegesztése befejeztével a trafóm mondta be az unalmast.

Esti kocsikázás

A festés és előtte egy kis csiszolás még kijár neki de így üresen vittem egy próbakört, hol máshol mint a kertben. Ennek a hideg napnak a még hidegebb estéjén többre nem jutott idő. A hold már javában fent volt mire mindennel végeztem és színtelen fényénél borítottam rá a kocsit a Finn-Ugor dingire. Mennyire könnyíti meg a dolgomat azt még nem tudom, de hogy a ponyvát stabilan a hajón tartja az biztos! : )

Hajó a láthatáron

Az lesz a legjobb ha mindjárt a közepén kezdem. Vettem egy finn-dingit. Igen, jól sejtitek, azt amelyikben a múltkori emlékezetes siklást sikerült összehoznom. Őszintén szólva egy ideje már fogalmazódott bennem az igény /még/ egy saját vitorlásra és titokban reménykedtem, hogy tavaszra sikerül félretenni egy szabad szemmel jól látható összeget a családi finn-dingi alapba, de hogy az év végére a hajószállítás és tárolás hálás terhe nehezedik rám azt legmerészebb álmaimban se gondoltam.

A nagy Ő

Szóval felbukkant ez a gépsárkány a finnek eléggé szűk piacán és a meggyőző próbaút, a hajó megkímélt állapota, előélete és elhelyezkedése a mezőnyben mind-mind a vásárlás mellett szóltak, úgyhogy a családi támogatástól a halasztott fizetési lehetőségig minden segítséget igénybe véve így lettem egy újabb vitorlás tulajdonosa. Az árak egyébként -csak hogy alátámasszák a múltkori bejegyzést- már százötvenezer forintnál elkezdődnek a plafon pedig több millió forintnál van és igen, jól gondoljátok, nem az utóbbi kategóriában voltam érdekelt. : )
A próbaút ugye már ismeretes előttetek így inkább a többi szempontról ejtenék pár szót. Az előző tulaj -neeem, nem egy nemdohányzó hölgy és nem is egy idős bácsi aki csak a templomba járt vele : ) -szóval a régi gazda nem volt rest karbon árbóccal felszerelni a gépet, sőt nem sajnált költeni a hajó felújítására sem. Emellett tengeri oktató lévén leginkább ősszel, a tanfolyamok után használta és a használaton kívüli időt sem a szabad ég alatt, hanem garázsban töltötte a verda. Fontos szempont volt még hogy ne eressze a vizet, valamint a hajó mezőnyben elfoglalt helye mivel úgy okoskodtam, hogy ha egy napon : ) megtanulok vitorlázni ezzel a tollfosztóval, akkor onnantól kezdve kizárólag rajtam, és ne a hajón múljanak az elért eredmények. Mellesleg minden hajóvásárlás előtt álló, hozzám hasonló kezdő kapitánynak javaslom a kiválasztott típussal való intenzívebb ismerkedést, kivéve persze ha nincsenek ilyen irányú tervei, vagy ha szezonon kívül adódik valamilyen visszautasíthatatlan ajánlat.
Egyébként ez is az volt hiszen a ponyvától az árbócvédő huzaton és a sólyakocsin keresztül egészen a két vitorláig mindent megkaptam, s mivel az egyesület téli tárolójának kapacitását a sporttársak kimerítették ezért az eladó egy grátisz házhoz szállítással fejelte meg az üzletet. Az igazi gondok persze itthon kezdődtek. Első lépésben át kellett emelni az első és a hátsó kert közötti százhatvan centis kerítésen utána pedig -sokadszori emelgetést és próbálkozást követően- a szűk baráti kör legnagyobb örömére be kellett gombolni a másfél méter széles hajót a húsz centivel keskenyebb bejáratú bungiba. A fárasztó részletektől megkíméllek benneteket, de annyit el kell mondanom, hogy a kihívásokkal teli küldetést se én, se a hajó nem úsztuk meg apróbb sérülések nélkül.

Itt még gyanútlanul mosolyognak...

Ha a jövő szezont nem a kertben szeretném vitorlázni akkor tavaszra el kell hárítanom ezeket az akadályokat, mert még egy ilyen körülményes hajóemelgetésre a legelszántabb cimboráimat se fogom tudni rávenni. Ezen felül legalább egy métert hozzá kell építenem a csónakházhoz nehogy beázzon a sporteszköz. Persze nem a víztől féltem új szerzeményemet mert abból kapott már eleget, de ha a ponyva alá valahogy bejut az eső és megfagy akkor az nagyon csúnya dolgokat fog művelni.
Szóval itt tartok most. Valamelyest örülök hogy vége ennek az évnek és lehet egy kicsit lazítani, de mint /többszörös/ hajótulajdonos már nagyon várom a tavaszt hogy ismét vitorlázhassak és nem utolsó sorban rendesen kiismerjem a hajót. A szezon az említett sérülések kijavításával fog kezdődni és ez talán nincs is olyan messze hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján március végén már javában esünk-kelünk a tavon. Az évtől való csendes búcsúzáshoz elmaradhatatlanul hozzátartozik az eltelt időszak összegzése amiből mindössze annyit emelnék ki, hogy a tavaszi-nyári, meg persze őszi : ) nem egyszer bukdácsolásokkal fűszerezett gyakorlásoknak meglett az eredménye, többek között olyan formában hogy felkerültem a ranglistára. Igaz a sor végén, csupán néhány sporit lehagyva bandukolok, de hogy a pár éves vitorlás múltammal, a finoman mondva is csiszolni való tudásommal és a mezőny utolsó harmadába sorolt hajókkal sikerült ezt elérnem arra rendkívül büszke vagyok. Épp ezért a rövidke pihenő után -ahogy minden rendes sportember- megkezdem a jövő évi felkészülésemet mind fizikailag, mind fejben és amint a napfényes március leváltja a fagyos februárt akkor már a vízen is. Bár a tél java még előttünk van és némi szerencsével egy jó kis jégvitorlázás is összejöhet de magunk mögött tudva az év leghosszabb éjszakáját már visszafelé számolom a napokat.

Mennyi? Harminc!

-Mi harminc? -Mi mennyi? Hangzik a klasszikus viccben zajló beszélgetés a hajó kapitánya és matróza között és így a szezon, egyben az év végén szükségét érzem egy kis elszámolásnak, ezzel is alátámasztva azt a tényt, miszerint a vitorlázás legélvezetesebb módja (ami ugye a kishajózás) egyáltalán nem drága, sőt teljesen megfizethető. Igazából azok az okoskodók keltették életre bennem a gondolatot, akik ugyan minden rosszindulat nélkül, de nem mulasztják el megjegyezni, hogy "elég drága hobbit találtál magadnak". 
Először is aki olvasta Tollagi Jónás viszontagságait az tudja, hogy "ingyen csak a halál van" tehát mint minden az életben, a vitorlázás is pénzbe kerül bár az biztos hogy a kishajókkal lehet a legjobb ár-(élvezeti)értéket elérni. Idén ugye egész szezonra kibéreltem a Finnt amit most szándékosan nem forintosítok, de az összehasonlítás kedvéért ennyi pénzért a Balcsi legolcsóbb flottájából is csak mindössze három napig birtokolhattam volna egy nagyhajót ami meg sem közelíti a dingis élményt és mellesleg azt se felejtsük el hogy Agárdon a szezon márciustól-novemberig tart. Ahogy előttetek is ismeretes indultam versenyeken ami szintén költségként jelentkezik és csak félve merem leírni, hogy a legmagasabb nevezési díj amit kifizettem az bizony elérte a hatezer : ) forintot a gyakorlások, élményvitorlázások, edzések pedig nem nem jelentkeztek kiadásként, mindössze annyiban hogy oda kellett menni a tóhoz. Vettem még néhány kütyüt a könnyebb boldogulásom érdekében illetve folyamodtam olyan fortélyokhoz is, hogy az ajándékozós ünnepekre vitorlázós cuccokat kértem, így szabva gátat az ilyenkor szokásos haszontalan dolgok áradatának. Szóval nem kell feltétlenül százezreket költeni arra hogy az ember a jó levegőn, jó társaságban, gyönyörű környezetben egy elegáns és szinte minden alkalomra meglepetéseket tartogató sportot űzzön, ugyanakkor elkerülhetetlenül belefutok azokba az emberekbe akik ezt külső szemlélőként nem így látják.
Nem mintha lenne jelentősége, de vajon kiszámolta már valamelyik hogy a napi egy doboz cigi árából év végére már vitorlást is lehetne venni, vagy egész szezonra ki lehet fizetni egy nagyhajó helyét a Balatonon? De a dohányosnak mégse mondja senki, hogy "elég drága hobbit találtál magadnak." : )
Évzáró vitorlázásként lehetőségem nyílott egy erős középkategóriás hajó kipróbálására, és kinek meséljem el az élményeimet ha nem nektek, Kedves Olvasóim? Bár nem késtem a próbaútról, de mire kettőt fordultam a kikötőben addigra A Mester már a vízről biztatott a maga tapintatos stílusában, hogy igyekezzek. És ahogy a kapkodás általában semmi jóhoz nem vezet, úgy lett ez a mostani alkalomra is igaz. Baj szerencsére nem történt, mindössze a mentőmellényt felejtettem az emeleti öltözőben. Javában vitorláztunk mire feltűnt a dolog, de ebben a barátságos szélben talán megleszek nélküle, ami így is volt leszámítva az utolsó tíz percet amikor leírhatatlan boldogsággal az arcomon ugyanakkor némileg pánikhangulatban folyamatos siklásban poroltam vissza a kikötőig.
Tavaly ígéretet tettem nektek, miszerint nem foglak minden egyes vitorlázásommal traktálni benneteket és azóta ezt az ígéretet több-kevesebb sikerrel, de azért sikerült megtartanom. : ) A mostani vitorlázást se feltétlenül a boldog ugyanakkor kalandos befejezés miatt érzem szükségesnek megosztani veletek, hanem  a szél hirtelen erősödése, a változás előjelei és a kivételesen pontosnak mondható meteorológiai előrejelzés miatt, ugyanis bízom benne hogy közületek többen is kedvet kaptak a kishajózáshoz és minden olyan ismeretszerzés jól jöhet amit nem feltétlenül a saját bőrén tapasztal meg az ember.
Tehát két fős bandába verődve jövünk-megyünk a tavon, és ezzel a mostani /mellesleg eladásra kínált/ hajóval néha még az "én" hajómnál is jobban megyek ami a legjobban úgy mérhető le, hogy amikor az a bizonyos néha van, akkor nem maradok le Edző Bá mögött, hanem közel azonos sebességgel haladok mellette, ami őszintén szólva marha nagy dolog. És így, békésen telnek a percek kettes-közel hármas szélben vitorlázgatva mialatt folyamatosan megy az oktatás és türelmesen ugyan, de azért élénk érdeklődéssel várjuk az ígért erősödést ami nem hogy nem jön, hanem dél körül még a maradék szél is elmegy ebédszünetre. Hamarosan A Mester is követi őt és én magara maradok a gyengécske szélben a kiszabott házi feladattal.
A magas felszereltsége ellenére ennek a hajónak is van hiányossága, ami nem más, mint az árbóc csúcsán lévő jellegzetes Agárdi széljelző, ami rendkívül ötletes ugyanakkor költséghatékony módon egy bicikliküllő, egy fácántoll és két popszegecs románcából született.

Szerelem, igaz sokadik látásra

Amilyen nehezen barátkoztam meg vele mostanra annyira megszerettem, és ha valami más hajóra sodor az élet rendszeresen az árbóc csúcsát nézegetve ott is azt keresgélem. Ahogy ezen a finnen is, úgyhogy kénytelen vagyok a vitorla széljelzőire hagyatkozni ami nekem nem egy népünnepély, de reklamációnak helye nincs, mindenki úgy szereli fel a hajóját ahogy jónak látja. Szóval a gyengélkedő nyugati szélben egyszer csak véget ér a tó és a békés hátszelezésre berendezkedve fordulok keletre, de sehogy se találom a helyem, se az egyik se a másik oldalon nem dolgozik kielégítően a vitorla, az említett széljelző hiányában pedig még nehezebb a szélirányt megállapítani. Ami egyébként se lenne olyan egyszerű mivel -mint utóbb kiderült- a közelgő erősödéssel párhuzamosan most kezdett irányt váltani és amíg megtalálta a helyét "szél öcsénk" addig össze-vissza forgolódott. No amíg eldönti addig se töketlenkedek itt -gondoltam- és ismét negyedszélre vettem az irányt amivel semmi baj nem lett volna normál körülmények között, de ezek nem olyan körülmények voltak. Az átmenet nélküli erősödés és az ezzel járó váratlan szélforduló egyszer csak teljesen az oldalára döntötte a hajót és a már jól ismert helyzetben aggódva figyeltem a hajóba áramló mérhetetlen mennyiségű vizet. A lehető legvégső helyzetből állítottam vissza a sporteszközt és ahogy már ismeritek az ide vágó megoldást egy gyors ventilnyitást követően megindultam és kiszivattyúztam mindazt amit nem éreztem odavalónak. Ez a pillanat segített dönteni a további vitorlázással kapcsolatban, hiszen igaz hogy időközben csatlakozott hozzám egy spori, de először is; a mentőmellényem továbbra is a parton van, másodszor; marhára nem hiányzik hogy kárt tegyek más hajójában, harmadszor; a tíz fokos vízben történő fürdésem egy életre szóló élménnyel tett gazdagabbá és semmi nem csábít, hogy a mostanra hét fokra hűlt tóban a saját rekordommal vetekedjek.
A motoros suliban több vízi manőver mellett tan- és vizsgaanyag volt a motorcsónak siklásba hozása illetve a siklásban haladás. Ez a gázkar előrenyomásával teljesíthető is volt és -anélkül hogy a megrögzött motorosokat bántani szeretném- sok ész nem kellett hozzá, ráadásul ott bőg az ember mellett az az irdatlan motor, lerombolva minden szépségét annak amit a hajózás nyújthat. Nem így a vitorlás! Igaz hogy a mostani élményhez mind a spéci hajóra, mind az elmúlt két és fél év gyötrelmeire szükség volt de azt mondom, hogy már csak ezért is megérte.
Tehát ott tartunk hogy ésszerűen a szárazföld biztonságát választottam és mostanra  a szél is megállapodott egy egyenletesnek mondható északnyugati irányban és egy faszányos ötös! erősségben. A csoda pedig ekkor kezdődött méghozzá szinte abban a szent pillanatban amikor hátszélbe fordultam. Mindössze néhány méter után kiemelkedett a hajó orra, felült a hullámokra és "egész úton hazafelé" folyamatos siklásban vágtáztam. Az élmény leírhatatlan. A felcsapódó hullámok rendre betakartak, de kit érdekel a hideg zuhany amikor gyorsvonatként száguldok át a tavon és és ha néha hátra merek nézni hát olyan csíkot húz a hajó, hogy bármelyik motoros nyugodtan megirigyelhetné. A szokásosnál hamarabb értem végére a visszafelé vezető útnak és komolyan mondom nem tudtam eldönteni, hogy örüljek neki vagy bánkódjak miatta, de azt hiszem okosabb ha örülök, mert nem tudtam mi lesz még ebből a szélből ráadásul várt még rám a nagy kedvencem, azaz egy jó kis halzolás a kikötőben. 

Nem kérdés ki az úr

Talán még emlékeztek arra amikor Iboly árbócát vásároltam. Az eladó öregúr egykori repülő hollandis aki büszkén mutatta szeretve féltett hajóját, több ízben kitért a siklás szépségeire, sőt határozottan az orgazmushoz hasonlította. E jótékony túlzást tudjuk be annak, hogy a bácsi emlékei idővel megkophattak a házasélet gyönyöreiről és egy cseppet talán össze is mosódhattak a hajóban töltött boldog órákkal de abban mindenképpen igaza van, hogy semmihez sem fogható élvezettel ajándékozza meg a szerencséseket.

"Nem tudom miért maradt életben,

de oka volt." Mondja Katsumoto, a szamurájok vezetője Algren századosról Az utolsó szamuráj című filmben. És az életben számtalanszor vehetünk észre hasonló történéseket, hogy az egyik -akár balul sikerült- mozzanat folyománya lehet egy kellemes fordulat vagy akár egy szerelmes találkozás. Mennyi minden változtathatja meg, vagy terelheti teljesen más vágányra az életünket egy iskola, egy másik munkahely, költözés, vagy egy új hobbi felbukkanásával. És a változás mindig visszavezethető egy-egy választott vagy váratlanul bekövetkezett történésre amik szerteágaznak akár a fák ágai vagy gyökerei, mégis minden egyes apró elágazásvég szerves része a törzsnek és ha olykor csak keveset is, de mindenképpen hozzátesz valamennyit az egészhez.
És ez a helyzet az én vitorlázásommal is, mert úgy érzem ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, minthogy azok a bizonyos impulzusok elvezettek Agárdra. Megépítettem egy hajót azzal a szándékkal hogy megtanulok vele vitorlázni, aztán érdekes módon előbb mélyedtem el a vitorlázásban, minthogy akár egyetlen métert mentem volna Ibollyal. Eleinte sajnáltam hogy a tizenötösön nem jött össze a mancsaftkodás de mai fejjel nem hiszem hogy elég időt tudtam volna szánni az edzésekre, a versenyekre és abban se vagyok biztos, hogy ennyi élményben lett volna részem mint ezen a kis tollfosztón. Persze ha lenne lehetőségem szívesen foglalnék el bármilyen pozíciót egy nagyhajó fedélzetén, de a helyemet a jelenlegi kikötőben találtam meg, hiszen -ahogy Ti is látjátok- az igazi kalandok itt kezdődtek és ahelyett hogy kezdenének alábbhagyni, egyre újabb és izgalmasabb akciókban van részem. Tehát, ahogy Algren százados életben maradásának is oka volt, ugyanúgy oka lehetett mindennek velem és a vitorlázással kapcsolatban, és minden bizonnyal ezt az utat kellett bejárnom az Őszöd vitorlástól kiindulva, érintve Gyulabát, a hajóssulit, Siófokot -ahol majdnem legénység lettem- hogy rátaláljak a Velencei-tóra és a tóparton a sólyakocsin várakozó a Finn-dingire. Tisztában vagyok vele hogy az elmúlt közel két és fél év bejegyzéseiből csak úgy sugárzik az elfogultság, de higgyétek el, nem alaptalanul és remélem sikerült kedvet csinálnom a jollézáshoz ugyanis van élet a tőkesúlyon túl, sőt az igazi élet ott kezdődik.
Közeledve a szezon végéhez engedjétek meg, hogy két gondolat erejéig egy rövidke : ) kitérőt tegyek.
Először is a bloggal kapcsolatban jegyeznék meg annyit, hogy igen, akadnak bakik, előfordulnak szóismétlések is jobbára inkább a régebbi bejegyzésekben, amiket bármikor kijavíthatnék de szívesebben őrzöm meg őket az akkori nyers és néha hibás állapotukban, egyrészt így gondolom hitelesebbnek, másrészt talán észrevehető a blog és egy kicsit az én fejlődésem is. Ettől függetlenül tisztában vagyok minden akkori tévedésemmel, például a Duna parton talált ladikban nem volt semmiféle árbóc. Talán napernyőnek való talp, vagy valami más lehetett a fenékdeszkákhoz erősítve csak én láttam árbóctalpnak, minden bizonnyal azért mert annak akartam látni. : )
A versenyekről szóló beszámolóimat olvasva felmerülhetett bennetek, hogy minek erőlködök az utolsó utáni helyeken és az igazat megvallva eleinte engem is elfogott a kétely, hogy mi értelme az egésznek, elég lenne simán lejárni hétköznap délutánonként és jókat bénázgatni csak úgy, magamban. De csak eleinte. Ahogy a hónapok lassacskán de annál kiszámíthatóbban búcsúztatták egymást, úgy kerültem én is fokozatosan előrébb a mezőnyben, bár ez az előbbre kerülés kezdetben csupán abban nyilvánult meg, hogy volt amikor már szintidőn belül is sikerült beérnem, azután meg az utolsó előtti hajótól való távolságom is egyre csak apadt, egészen odáig amíg beértem, sőt az új hajónak köszönhetően valamivel előrébb új ellenfelekre akadtam.

Üldözési mánia

Nem én vagyok a középpontban, de a kép érdekessége hogy annak a tizenötös jollénak a kapitányát próbálom beérni az évzárón, akihez legénységnek jelentkeztem. : )
A versenyszezon véget ért, de a vitorlázás még -ha megritkulva is- azért még tart, már amennyiben a napokon keresztül lustán gomolygó köd, és az azt leváltó viharos szél nagylelkűen megajándékoz minket egy-egy rövidke átmeneti időszakkal. Természetesen a magányos akciókat kerüljük ezeken a lopott félnapokon. A vízhőmérséklet elérte a tíz fokot, így minden eshetőségre felkészülve okosabb a legalább két fős vitorlázás, annál is inkább mert még az északi szél is olyan Agárdi. De milyen is legyen, Agárdon? Már szinte unalmas is lenne a váratlan pöffök és a trükkös szélfordulók nélkül ezeken az estébe nyúló vitorlázásokon, amikor annyi csodálatos dolgot tár elénk a természet. A déli part már javában a korai szürkületét éli, mikor még a Sukorói hegyoldalra szegezett házak ablakai ezernyi apró tükörként verik vissza a napsugarakat. A tó teljesen kiheverte a nyárral járó embertömeg ártalmait és mostanra újjászületve, ragyogó víztükörrel fogadja a szezon után érkezőket. Kristálytiszta vizéből nyugodtan meríthet néhány kortyot a vitorlázó, főleg hogy kiülés közben még esély sincs elérni a vizes palackot. : )  Helyenként tekintélyes szigeteket alkotva sirályok százai tollászkodnak békésen a tisztáson, ahonnan naplementekor a legszebb visszavitorlázni a bázisra. Nyugat felé tartva, aranyló ösvény vezet a kikötőhöz és a lassacskán leköszönő nap erőtlen fénye csillámot csipkéz a lustán hömpölygő felhők szélére. Mindezt a vízről, egy vitorlás fedélzetéről nézni több mint felemelő. És ugyan minden estében benne van egy kicsit az elmúlás ami sokszor melankolikus hangulatba kerít, ennek ellenére a vízparti alkonyat békéje és harmóniája olyan lelki töltést ad, amit átélni sokkal hálásabb mint szavakba önteni.

Egy újabb ok az őszi vitorlázás mellett